A félelem kongresszusa

Ha az MSZP árnyékkormányának névsorát nem is ismerjük, a virtuális kabinet tagjainak néhány jellemző tulajdonságára már fény derült. A hivatalos magyarázat szerint Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt korábbi ígéretével ellentétben azért nem nevezte meg árnyékminisztereit (nem ez az első és utolsó be nem tartott ígérete), mert az aspiránsok félnek az adóhivatal ellenőrzéseitől. Azon túl, hogy ez a már unalomig ismert hamis vád megismétlése – a Fidesz politikai ellenfelei megfélemlítésére használja az APEH-et –, az MSZP ország-világ előtt beismerte, hogy olyan személyeket ültetne egy választási győzelem után a bársonyszékekbe, akiknek tartaniuk kell egy alaposabb adóvizsgálattól s a bátorság sem tartozik az erényeik közé.
Ezzel együtt elképzelhetőnek tartom, hogy más is közrejátszott az árnyékkormány kihirdetésének elmaradásában. A döntés arra is utal(hat), hogy a színfalak mögött kíméletlen marakodás folyik a különféle szocialista érdekcsoportok között a még meg sem szerzett koncért. Az MSZP esetleges választási győzelme után, az új kormány összeállításakor ez súlyos konfliktusok forrása lehet, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a kívülálló Medgyessy Péter korántsem uralja úgy a szocialista pártot, mint a maga idejében Horn Gyula.
Az MSZP szombati kongresszusa – ahol elfogadták a legnagyobb ellenzéki párt országos listáját és választási programját – a helyszínen szerzett benyomásaim szerint igazolta azt a jobboldalon megfogalmazott tételt, hogy a szocialisták demokráciákban példátlan médiahátszelük nélkül korántsem élveznének a mostanihoz hasonló társadalmi támogatást. Megdöbbentő volt ugyanis számomra az az ötlettelenség, gondolati sivárság és bántó igénytelenség, amely a kongresszusi felszólalásokból és a tanácskozás díszleteiből áradt. Kovács László és Medgyessy Péter beszédének mind a tartalma, mind előadásának módja a modern politikai marketing eszköztárának hiányáról árulkodott. Különösen szembetűnő volt ez a miniszterelnök-jelölt esetében, akinek néhány hónap múlva a jelenlegi kormányfővel kell majd nyilvánosan megmérkőznie a még bizonytalan szavazók szimpátiájának elnyeréséért. A hozzászólásokat kisebb részben az MSZP már jól ismert demagóg ígérgetései jellemezték, de továbbra is a Fidesz-kormány szidalmazása volt a vezérmotívum. A szocialistáknak négy éve több mondanivalójuk van politikai ellenfelükről, mint saját magukról (egy politológus azt mondaná erre: a Fideszhez és Orbán Viktorhoz képest határozzák meg önmagukat), s ha így folytatják, újabb négy évig traktálhatják a nyilvánosságot a jobboldali diktatúráról szóló dajkamesével.
A társadalmat átható félelem emlegetése amúgy vezérfonálként húzódott végig a többórás tanácskozáson. Ennyi rettegő „demokratát” régen nem láttam együtt, a szocialisták ügyesen imitált félelemérzetét készséggel közvetíti a társadalom felé az az értelmiségi (?) holdudvar, amelynek Juszt Lászlótól Bodor Pálig számos reprezentánsa felvonult a pártkongresszuson – a független értelmiség nagyobb dicsőségére. Úgy látszik, mára a szélsőjobboldali veszélylyel és a növekvő antiszemitizmussal való riogatás mellett az amúgy demokratikusan megválasztott hatalomtól való félelem felkeltése a legjövedelmezőbb politikai biznisz a baloldalon: a legújabb kori mártírok oltárán a közszolgálati (!) posztjaitól önként megváló Bolgár György és Farkasházy Tivadar mellől kiemelkedve természetesen a botrányos üzleti és lobbiügyei miatt méltánytalanul üldözött Medgyessy Péter a főalak.
A kongresszuson a „félelembiznisszel” való visszaélés csúcspontját annak a küldöttnek a drámai hangú felszólalása jelentette, aki arról számolt be, hogy nemrégiben egy, a telefonbeszélgetéseit tartalmazó kazettát kapott. Az eset feletti hosszas méltatlankodás után az ifjú küldött jelezte, hogy az egész történet az ő agyszüleménye, ám szerinte éppen az bizonyítja a társadalom megfélemlítését, hogy produkciójának a teremben szemmel láthatóan mindenki hitelt adott. A suttogó propaganda és az ellenzéki párti sajtó által terjesztett ilyen és ehhez hasonló esetekről természetesen mindig kiderül, hogy semmi közük a valósághoz, de – mint azt a minimálbér emelésével és az Orbán–Nastase- megállapodással kapcsolatos riogatás is bizonyítja – a tények tisztelete hagyományosan gyenge pontja Magyarországon a baloldal kampányának.
A kongresszus politikai vitáját szombaton Horn Gyula sem volt képes érdekfeszítőbbé, színesebbé varázsolni. Az utolsó felelős magyar miniszterelnökként (!) felkonferált politikus ismét kifejezte a honi jobboldalt illető általános undorát, majd párhuzamot vont a mostani és az 1994-es szocialista győzelmet megelőző időszak között. Szívet melengető érzés lehetett a küldötteknek visszaemlékezni a daliás időkre, amikor a média és a késő kádári korszak végtermékeként itt maradt véleményformálók falanxa segítette diadalra az akkor hasonló módon összevissza ígérgető, koherens jövőkép nélküli szocialistákat. Csakhogy ami akkor, az ezer sebből vérző MDF-kormány és a szétforgácsolódott jobboldal ellenében elegendő volt a győzelemhez, ma már bizonyosan kevés. Az Orbán-kormány helyzete négy év hatalomgyakorlás után nem hasonlítható össze az első szabadon választott kabinetével, a mérsékelt jobboldal erői most egyetlen választási listát alkotnak, s a társadalom 1994 és 1998 között végleg leszámolhatott a gulyáskommunizmust övező nosztalgiával.
Bármit mutasson is a Levendel-skála, a szocialisták pontosan tudják ezt. Ezért nem volt érzékelhető a kívülálló számára az átütő magabiztosság és a biztos győzelem tudata a kongresszuson. Ezért volt komikus, amikor az egyik szónok a Ti is hisztek a győzelemben? kérdéssel próbálta felrázni a vitát lankadó figyelemmel követő aktivistákat, ám az „igent” felelő tömeg inkább emlékeztetett egy pszichoterápiás csoportra, semmint egy kormányváltásra készülő párt erőtől duzzadó kongresszusára.
Általános vélemény szerint, ha az MSZP áprilisban vereséget szenved, gyökeresen átalakulhat a hazai baloldal. Amellett, hogy megroppan a gazdaságban és a médiában nyolc év ellenzékiséget már elviselni képtelen, a szocialisták mögött álló érdekcsoport, sor kerülhet a régóta várt stílus- és nemzedékváltásra, eltűnhet az utánpótlását a Grósz-féle adminisztrációból merítő posztkommunista csapat (Medgyessy, Kovács, Horn és mások). Szerintem azonban ennél rosszabb a helyzet. A mostani kongresszuson nyoma sem volt annak a csapatnak, annak a gondolatvilágnak, amely a közeljövőben megújíthatná a szocialista pártot, s amely végre méltó politikai képviselethez juttatná a magyarországi baloldalt. Ha 1998 óta nem változott semmi, miért változna éppen most? Hol van a politikai pályáját 1990 után kezdő harmincas nemzedék, amely a gyökeres megújulás katalizátora lehetne az MSZP-ben?
Medgyessy Péter felszólalását azon gondolat köré építette, hogy Magyarország jobbat érdemel, minden területen többre lenne képes, mint amit a mostani kormány idején elért. Az MSZP kongresszusának sem lehet más a tanulsága, mint az: a magyarországi baloldal ennél a szocialista pártnál bizonyosan többet érdemelne.