Drámai küzdelem várható április 21-én

Szakács Árpád
2002. 04. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Háromszáznyolcvanhat parlamenti székből a területi listákra leadott szavazatok nyomán szétosztott képviselőhelyek, valamint az első fordulós egyéni győztesek (45) mandátumát összesítve 185 honatya már biztosan bent ül a parlamenti patkóban. Ebből az MSZP 93 (24,09%), a Fidesz 87 (22,54%), az SZDSZ 4 (1,04%) helyet szerzett meg és befutó lett egy közös SZDSZ–MSZP jelölt is: így jelenleg az MSZP–SZDSZ tizenegy mandátummal vezet a Fidesz–MDF előtt.
Kétszázegy mandátum egyelőre nem talált gazdára. Ebből hetvenet az országos listáról, valamint a töredék szavazatokból osztanak szét a négy parlamenti párt között. A fennmaradó 131 képviselői hely sorsa pedig a második fordulóban az egyéni választókörzetekben dől el. (Az országos listáról és a töredék szavazatokból szétosztható hetven mandátum pártmegoszlását csak becsülni lehet, de feltehető, hogy ebből az MSZP–SZDSZ 40-45, a Fidesz– MDF pedig 25-30 parlamenti székre számíthat.)
Mivel a kormányalakításhoz minimum 194 képviselő támogatása szükséges, a fenti országos lista és töredékszavazat-elosztási becslést, illetve a már megszerzett mandátumok számát összesítve, jelenleg a szocialista–szabad demokrata összefogás 138-143, a Fidesz–MDF szövetség 107-112 képviselővel kalkulálhat a második forduló előtt.
Ennek alapján a szocialistáknak a minimális kormánytöbbséghez a még fennmaradt 131 egyéni mandátumból legalább 50-55-öt, a Fidesz–MDF-nek pedig 85-90-et kell megszerezni.
Az első forduló eredményei alapján az egyéni választókerületekben a legtöbb helyen szoros küzdelem várható. Az MSZP 75 körzetben (két helyen az MSZDP-vel közösen), míg a Fidesz–MDF 56-ban fordulhat győztesként, ugyanakkor az SZDSZ 103 harmadik helyet söpört be. Ugyanezt a pozíciót – számarányait tekintve a szabad demokratáktól messze elmaradva – fej fej mellett a MIÉP és a Centrum, illetve néhány körzetben a Munkáspárt, valamint az FKGP tudhatja magáénak.

Országos összesítésben a területi listákra leadott szavazatok száma
Magyar Szocialista Párt. Az elért szavazatok száma: 2 347 699, ennek aránya 42,03 százalék. Az ezzel megszerzett mandátumok száma: 69.
Fidesz–MDF. A kapott szavazatok száma 2 295 851, aránya 41,41 százalék. Az ezzel megszerzett mandátumok száma: 67.
Szabad Demokraták Szövetsége. 310 582 szavazat, ennek aránya 5,56 százalék. A megszerzett mandátumok száma: 4.

Az előírt százalékhatár alatt maradtak, s így mandátumhoz nem jutottak:
Magyar Igazság és Élet Pártja. Az elért szavazatok száma 243 662. Aránya: 4,36 százalék.
Összefogás Magyarországért Centrum. 217 451 szavazat, ez az összes szavazat 3,89 százaléka.
Munkáspárt. 120 991 voks, ez a szavazatok 2,17 százaléka.
Független Kisgazda Földmunkás- és Polgári Párt. Elért szavazatok száma: 42 304, ez az összes szavazat 0,76 százaléka.
Az Új Baloldalra 3191-en szavaztak, ez az összes szavazat 0,06 százaléka.
A Reform Kisgazda Párt 1091 szavazatot szerzett, ez az összes szavazat 0,02 százaléka.
A Szociáldemokrata Pártra 912-en szavaztak, ez ugyancsak a szavazatok 0,02 százalékát teszi ki.
Végül három párt egyformán az összes szavazat 0,01 százalékát szerezte meg: a Magyarországi Roma Párt 746, a Kisgazda Szövetség Párt 451, a Magyar Vállalkozó Egységpárt 318 szavazatot kapott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.