Milliárdos nagyságrendű lehet a téli és a tavaszi fagykárok enyhítésének költsége, és ezért kikerülhetetlen, hogy a gazdálkodók, egyéni gazdaságok segítséget kapjanak a kormánytól, az államtól – mondta Font Sándor, az MDF képviselője, frakcióvezető-helyettese. A kár nagyságát érzékeltetve hangsúlyozta: az utóbbi ötven év alatt soha nem fagyott el annyi szőlő- és gyümölcsültetvény Magyarországon, mint most.
– A szőlő esetében a tavalyi nagy termés legyengítette az állományt, decemberben lefagytak a rügyek, a törzsek, ezután jött a tavaszi fagy, amely 100 százalékossá tette a veszteséget, a gyümölcsösöknél pedig a jó idő miatt korábban következett be a virágzás, és az áprilisi nagy fagyok után szinte nem maradt olyan gyümölcsös, amely ne szenvedett volna fagykárosodást – ismertette a helyzetet.
A termelők négyzetméterenkénti 8-10 ezer forintos egyszeri támogatási igényét a szakminisztérium jogosnak ítéli, de a támogatás mértékéről és módjáról csak a tényleges terméskiesés megállapítása után dönt – tájékoztatta lapunkat az agrártárca.
Von der Leyen: Slava Ukraini
