Radioaktív szivárgás egy japán erőműben

2002. 04. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Radioaktív szivárgás miatt le kellett állítani a japán Fugen atomreaktort tegnap. A termonukleáris erőművet 11 hónapos szünet után hétfőn indították be újból.
A Honsu szigetének északnyugati részén lévő Curuga városában lévő termonukleáris reaktor hűtőrendszeréből egy repedésen keresztül 200 köbcentiméter sugárzó anyagokat tartalmazó gőz áramlott ki – adta hírül a helyi hatóságok közleményére hivatkozva a BBC. A kis mennyiségű radioaktív gőz nem jelentett veszélyt a lakosságra és a környezetre, mert a létesítményen belül maradt. A baleset néhány órával a reaktor újraindítása után történt, előzőleg ugyanis – egy korábbi szivárgás miatt végzett javítási munkálatok alatt – több mint 10 hónapig szüneteltetni kellett a blokk működését.
A szigetország kormánya a szerencsétlen esettel egy időben tette közzé jelentését, amely szerint a Japán energiaszükségleteinek csaknem egyharmadát fedező erőmű az elmúlt évben komoly erőfeszítéseket tett működési biztonságának fokozásában. A beszámoló szerint az országban működő nukleáris erőművek balesetei jelentős mértékben csökkentek, hiszen míg 2000-ben 30, tavaly csak 14 hasonló esetet regisztráltak. Az urán és plutónium keverékéből álló üzemanyaggal működő Fugen reaktort a tervek szerint jövő márciusban végleg leállítják.
Az elmúlt évek legsúlyosabb hasonló balesete 1999-ben történt Japánban, a tokaimurai nukleáris erőműben. A szerencsétlenségben két ember meghalt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.