Református felhívás

Jezsó Ákos
2002. 04. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy új választási körlevelet adott ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöksége tegnap, amelyet vasárnap az ország összes református templomában felolvasnak. A Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke és Kálmán Attila világi elnök által aláírt dokumentum kifejti: „Az idei országgyűlési választásokon két dolog derült ki. A magas részvételi arány bizonyítja, hogy hazánk lakossága megértette a választások fontosságát. Az eredmény pedig azt, hogy megosztott az ország… Voltak, akik hitelt adtak a rágalmaknak, és ez befolyásolhatta a döntésüket. Másokat felháborított egy-egy éles támadás, és a megtámadott oldalára álltak.
Sajnos egyházunk egyes vezetőinek és tagjainak állásfoglalása, belső vitái is nehezítették a tájékozódást. Azt, hogy a választópolgárok a lehetőségeinkhez mért valóban jelentős eredményekre, az egyes pártok értékrendjeire figyeljenek. A folyamatnak még nincs vége. Változatlanul nagy a tét. Változhatnak az erőviszonyok a parlamenti pártok között. Tudnunk kell, hogy a második fordulóba bekerült egyéni jelöltek az első fordulóban szerzett szavazataikat elveszítik. Mindketten vagy mindhárman nulláról indulnak április 21-én, vasárnap. Közülük az lesz a körzet országgyűlési képviselője, aki aznap a legtöbb szavazatot kapja. Most már nem lehet riogatni senkit a szélsőségesekkel. Nyugodtan figyeljenek a pártok programjaira, hitelességére, vezetési gyakorlatára, a saját vidékükkel való törődésére. Kérjük, hogy mindazon körzetekben, ahol még nem zárult le a választás, minél többen menjenek el szavazni és erre buzdítsanak másokat is” – olvasható a zsinat elnökségének választási körlevelében.
Mint ismert, a református egyház az első forduló előtt már közzétett egy választási felhívást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.