A hálózat csapdája

Már száztizenöt napja nem tudjuk, hogy mikről és kikről adott jelentéseket szigorúan titkos állományú tisztként a pártállami titkosrendőrségnek Magyarország jelenlegi miniszterelnöke, Medgyessy Péter. A kormányfő titkosügynöki tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottság nem teljesítette az Országgyűlés által rárótt feladatot, nem tisztázta a kormányfő szt-tiszti múltját. Medgyessy Péter megszabta az időt, amit hajlandó volt a vizsgálóbizottság kérdéseinek megválaszolására fordítani. Megszabhatta. Hiába tartotta szükségesnek a bizottság elnöke a kormányfő meghallgatásának folytatását, Medgyessy ezt elhárította, mondván: a bizottság „nem jól osztotta be az idejét”. Elháríthatta. Ezt is.
A kormányfő múltját vizsgáló bizottságot feladatának ellátásában titkosszolgálati módszerekkel (figyelemelterelés, dezinformálás, lejáratás) akadályozták. „Az ellenzék által gerjesztett háborúság teljes kudarccal végződött, és a kormány helyett önmagukat járatták le” – vonhatta meg az ügynökvadászattá silányult vizsgálat mérlegét a fő érintett Medgyessy. A miniszterelnök elégedetten dörzsölhette össze a kezét, amellyel egyébként egyetlen jelentést sem írt. Ő csak szóban elemzett, méghozzá nemzetközi gazdasági folyamatokat, szigorúan titkos állományban – legalábbis ezt próbálta elhitetni velünk.
A kormányfői múltat fürkésző grémiummal paralel működtetett, jobboldali ügynökgyanús egyénekre vadászó Mécs-bizottságból kiszivárgott számok alapján a szocialisták kárörvendve azt mondták: az ügynökügy bumerángként csapott vissza a jobboldalra. Mécsék a baloldali kormánytagok között kevesebb ügynökmúlttal terhes politikust találtak, mint a jobboldalon. Bár ezen csak az azok az érintettek akadtak fenn, akik fennakadtak. Meg a sajtóhálózat.
Mégis: egyre inkább úgy tűnik, ez a bumeráng most fittyet hányt a fizikai törvényekre, és dupla csavarral sújtott le a posztkommunista elitalakulatra: az úgynevezett érintettek kevés kivétellel tisztázták múltjukat, kivéve egy elhunytat, akinek még a kegyeleti jogára sem volt tekintettel a Mécs-bizottság. Vadászati idényben „megfelelő” dokumentumokkal látta el őket a „hálózati hivatal”. Az egyelőre érinthetetlenek azért még szoronganak, és jó okuk van rá.
Az ellenzéki képviselők nélkül, törvénysértő módon vizsgálódó csonka bizottság erkölcsileg megsemmisülni látszik, mint ahogyan a jobb sorsra érdemes ’56-os elítélt, Mécs Imre is sok tisztelőjét veszítette el a nemzeti oldalon. Pedig ő tisztességben túlélte a véres vészkorszakot, átélte a puha diktatúrát, megélte a vér nélküli forradalmat is, tán joggal gondolhatja: most már megélhet, felélheti a gyümölcsét is. Méltatlan szerepet bíztak Mécs Imrére. A rendszerváltás után tizenkét évvel a hálózat őt így találta meg. A megfelelő embert a megfelelő feladatra. És Mécs belesétált a hálózat csapdájába. A háló ma is erős. Mécs Imre is tudja: a kormányfő ügynökmúltját tizenkét politikus ügynökgyanúba keverésével sem lehet tisztázni. Csak a figyelmet lehet elterelni róla. És csömört lehet kiváltani a múlt tisztázásának jogos igénye ellen. Lehetséges, hogy Mécs nem vette észre, miközben vele a rendszerváltó pártokban a titkosszolgálattal kényszerűen, vagy önként együttműködő érintettetteket „megtaláltatják” , aközben egy füst alatt a közelmúlt történelmét is átírják a szabad demokraták régi-új elvtársai. Míg Mécs a parlamentben kutatott, ezek itt kinn valóban rendhagyó történelemórákat tartottak nekünk.
Amerika Magyarországon jelkép, megtestesítője azoknak az értékeknek, amit fontosnak tartunk – mondotta az Egyesült Államokat ért terrortámadás áldozataira emlékezve Medgyessy a minap. Egyetértünk. De úgy gondoljuk, akkor követni is illenék ezeket az amerikai értékeket, amikor vizsgálóbizottság elé szólít a kötelesség. Meg kellene tisztelnie a mi demokráciánk templomának, a Parlamentnek a vizsgálóbizottságát is azzal, hogy a miniszterelnök pártja ne akadályozhassa a miniszterelnök titkos ügynöki múltjának tisztázását. Sőt a kormányfőnek is komolyan kellett volna venni ezt a bizottságot: és ha hússzor szólítják a plénum elé, hússzor kellett volna eleget tennie a meghívásnak. És a bizottság helyett neki kellett volna úgy beosztania az idejét két tengerparti nyaralás között, hogy jusson ideje eleget tennie alkotmányos kötelezettségének. A végrehajtó hatalom tudniillik a mi kis formálódó demokráciánkban is az Országgyűlés alá van rendelve, és nem fordítva. Ha pedig erre a kormányfő nem volt hajlandó, akkor valóban csak egy alkotmányos teendője lett volna.
Teendője lett volna, de nem tette meg. Így aztán neki nincs politikai jogalapja arra, hogy követendő amerikai értékekről szóljon, még a tragikus szeptember 11-i terrortámadás okán sem. Hazánkra nézvést ugyanis D–209 titkosügynök politikai szerepvállalása felér egy politikai erkölcsi terrrortámadással. Az újabban megbonthatatlan amerikai–magyar barátságtól, meg az európai uniós nagy testvéri szövetségtől emelkedett hangulatba jövő Medgyessy egykori operatív titkos rendőrtiszt társa a kormányváltáskor rögtön rendőrkapitánnyá lépett elő. A karhatalom a helyén van. Csapataink ismét harcban állnak.
A másként gondolkodókat – éppen a jeles amerikai ünnepnapon, július 4-én – már megint rohamrendőrökre bízták. Bejelentett tüntetésen gumibotokkal verték a gyülekezőket és a tudósítókat. A titkos ügynök-miniszterelnököt nem szívlelők tüntettek, a volt tikosszolgálati tiszt vezényletére a karhatalom erőt demonstrált. Ott voltam, láttam, ezek parancsra tényleg lőttek volna. A verést nem sokáig fontolgatták a törvényesen bejelentett Kossuth téri tüntetésen. A belügyminisztert mind a mai napig nem citálták egyik parlamenti bizottság elé sem, Salgó rendőrfőkapitányt sem. Úgy tűnik, az ellenzéket sem zavarja az aszfalton száradó vér.
Az újságírókat nem szívleli a posztkádárista hatalom. A büntetőjog eszközeivel is nyomást igyekszik gyakorolni az egyetlen ellenzéki napilap újságíróira. Hetek óta lebegtetik a büntetőeljárás megindítását, legújabban a jogforrásnak nem tekinthető ombudsmani állásfoglalására hivatkozva. Mert lelepleztük a D–209-es titkos ügynököt, és ezt nem tehettük meg az adatainak kezelése nélkül. Ők azt mondják, jogosulatlanul kezeltük, mi meg azt, nem elég hatékonyan. Az Amerikában honos sajtószabadság nekünk is jelkép, „megtestesítője azoknak az értékeknek, amit fontosnak tartunk”. Mi csupán azzal követtük el a jogosulatlan adatkezelési „bűncselekményt”, hogy megírtuk: D–209, akinek az anyja Szolga Ibolya és 1942-ben született, ma Magyarország miniszterelnöke, úgy hívják: Medgyessy Péter.
Márpedig ezt a bűnt, hogy iderakták a nyakunkba, nem a Magyar Nemzet, hanem a szocialisták követték el a szabad demokraták segítségével. És a magyar nemzet ezt hagyta, s hagyja, mert valóban elhitették már vele, hogy „kicsi”, és nem mer egy nagy levegőt venni. És egyre kevesebb embert zavar, hogy száztizenöt napja nem tudjuk: Medgyessy Péter kikről jelentett, kiket ajánlott a titkosrendőrség figyelmébe. Miként azt sem, hogy egyidejűleg mely ügyosztályok rendelték magukhoz és bízták meg elemző feladatokkal. Azt sem tudjuk: vajon D–209 jelentései hány ember életét keserítették meg, ezeknek az elemzések alapján hány embert kényszerítettek a hálózat csapdájába.