A mellszobor titka

Látványos kemencebokor, egy ámbraszínű titokzatos szobrocska, szépen megmunkált dísz- és használati edények, bronzpénzek, házalapok a Hadrianus császár által alapított hajdani Sallában, a mai Zalalövőn. Őskori, Árpád-kori és római kori leletek a tőle öt kilométerre fekvő Zalacséb határában, a Malomtanyánál. A magyar–szlovén vasútvonal Zalaegerszeg és Zalalövő közt most épülő, új szakaszán, ott, ahol két helyszínen kezdődött újabb megelőző régészeti feltárás.

A Budapestről Zalaegerszegen, a szlovéniai Hodoson át Ljubljanába, illetve Velencébe járó intercity és jó néhány tehervonat gyönyörű tájon fut végig, de a közlekedés még lassú. Többek között azért is, mert a Zalaegerszeg és Zalalövő közti pálya elavult. Ezt a szakaszt mostanában építik újjá. A munkálatok megkezdése előtt, a törvénynek megfelelően, régészek veszik birtokba a terepet. A terepbejárások során hat lelőhelyre bukkantak ezen a húsz kilométeres szakaszon. Az első hat kilométernyi nyomvonal, amelynek feltárása a legsürgősebb, hármat érint: egyet Zalalövőn, a 86-os úttól keletre, egyet Zalacsében, a Malomtanyánál, egyet pedig Zalapatakán. Ásatás jelenleg két helyszínen folyik. (A zalapatakait nem fenyegeti közvetlenül az építkezés, ezért ennek a feltárása nem olyan sürgős.) A többi lelőhelyet (a zalacsébi vízműnél és Bagodvitenyéd határában) akkor tárják fel sorra, amikor előrehalad az új vonal tervezése.
A mai 86-os út alatt, abból kissé „kilógva” fut a világkereskedelemben hajdan nagy szerepet játszó Borostyánkő út, amely a mediterráneum, majd a Római Birodalom központi területeit kötötte össze Észak-Európával. Hadi felvonulási útként is szolgált Augustus, Tiberius és I. Claudius császár idején, érdemes volt tehát letelepedni mellette. Fontos római kori állomásai (köztük Emona = Ljubljana, Poetovio = Ptuj, Salla = Zalalövő, Carnuntum = Deutsch-Altenburg) a folyóvölgyekben találhatók. Mindegyik jól ismert. Zalalövőn több évtizede végez módszeres ásatásokat Redő Ferenc, az MTA Régészeti Intézetének főmunkatársa. Annak idején Mócsy András tanítványaként kezdte, később az ő irányításával tanulgatják itt egyetemi hallgatók a mesterség gyakorlati tudnivalóit. Ásatásainak korábbi szakaszairól már beszámoltunk (Időfolyosók: Salla – Zalalövő. Magyar Nemzet, Magazin, 2000. augusztus 26.). Most éppen a hajdani municípium, Salla szélén álló épületeket tárja fel a 86-os úttól keletre, azon a helyen, ahol kiegyenesítik az észak felé enyhén kanyarodó vasútvonalat. Ez a hely 250–300 méternyire van a település központjában félig feltárt ókori középülettől, a villa publicától és a kis kiállítóhelytől. A településnyomok a hídhoz (a római korban ugyanitt állt híd) közeledve sűrűsödnek, ha távolodunk tőle, ritkulnak. Az egyik szelvény falán világosan elkülönülnek a különböző időszakokból származó rétegek. Vörösre égett csík jelzi a markomann háborúk okozta pusztítást. Alóla kerültek elő leletek több rétegből. A települést a Kr. u. tízes évektől lakták a rómaiak négyszáz éven keresztül. Katonai tábort vertek itt, ekörül alakult ki előbb falusias település, majd virágzó város, amely a markomann támadások után összeszűkült. Az észak–déli út mentén kirajzolódó épületek egy része sóderes alapozású, Kr. u. II. századi kőépület lehetett. Az I. századból nagyméretű boronavázas házak nyomai láthatók, a cölöpök és a gerendaalapok mutatják. A II. századi házak mellett fazekasműhely, tőle nem messze másodlagos bronzmegmunkáló műhely maradványait bontották ki a régészek. A fazekasműhelyben három biztosan egykorú, de különböző típusú kemence sorakozik – föltehetőleg a különböző típusú edények égetésére – és számos rontott cserép. A házakból rengeteg szép kerámia került elő: talpas füstölőedények, a szélükön benyomkodott díszekkel, korsók, hombárok, „dereglyeszaggató mintás” szürke használati edények, dörzstálak, majdnem terra sigillata minőségű tálak, horpasztott falú, homokkal bespriccelt díszedénykék (ez az üvegművességtől kölcsönzött technika) és így tovább. A fazekasoknak sok vízre volt szükségük, két kutat meg is találtak a szakemberek. Az elsőben négy faoszlop tartotta a kútbélés deszkáit. A fa megmaradt, speciális oldatban a múzeumban várja, hogy elvégezzék rajta a különböző vizsgálatokat. Ennek a kútnak a közelében három méter széles, kavicscsal betöltött gödör foltja rajzolódott ki a talajban. Egy ló és egy ember hiányos csontváza feküdt benne. A régészek csak akkor fogtak gyanút, hogy ez is kút lehetett valaha, amikor lefelé haladva faszilánkok kerültek elő, majd egy nagy hordó, amelynek kiütötték a fenekét, ezzel bélelték ki a kutat. A II. században, a markomann háborúk előtt használta az ott élő népesség. Amikor Salla lakói később visszamerészkedtek a város központi részeire, a város széli kutat már nem tisztították ki. A háború utáni „nagytakarítás” idején beledobáltak minden eltakarítanivalót, állat- és embertetemet is.
A zalalövői ásatás egyik legizgalmasabb lelete az az ámbraszínű, mázas szobrocska, amelyre augusztus 6-án bukkantak a régészek. A keleties külsejű, időtlen, barátságtalan arcú férfit ábrázoló mellszobor egyelőre őrzi titkát. A régészek még nem tudják, mire utal a nyakát és a mellét fedő különös dísz. Valamilyen kultuszra? (A keleties arc nem meglepő ebben az időben. Septimius Severus felesége egy szíriai főpap leánya volt, sok szíriai jött vele a birodalomba.) A császárok képmásával díszített, eddig előkerült tizenegy darab bronzpénz a település pontos datálását segíti.
Zalalövőtől Zalaegerszeg felé öt kilométernyire, a zalacsébi Malomtanyánál őskori és római kori objektumokat fedezett fel 2000-ben, a terepbejárás során Redő Ferenc. A következő évben két kutatóárokkal szondázta meg a területet. Akkor derült ki, hogy ez a hely is feltárásra érdemes: egy Salla környéki vidéki lak (villa) sóderes alapozása és őskori objektumok nyomai mutatkoztak. A módszeres ásatás az idén nyáron kezdődött meg a nemrég Szegeden végzett Havasi Bálint vezetésével. A fiatal régész a négyezer négyzetméteres területnek eddig körülbelül a felét tárta fel. Az őskorból a halomsíros kultúra szemétgödrei szolgáltattak leleteket, az anyag zöme azonban a római korhoz köthető (szürke kerámia, állatalakos terra sigillata töredék). Kőanyagot eddig nem találtak, ezért feltételezik, hogy a villa vályogtéglából épülhetett. Az ásatás itt is szolgált meglepetéssel: Árpád-kori település nyomaira is bukkantak, noha erre a terepbejárás alapján nem számítottak. A cölöplyukak alapján rekonstruálni tudják a vesszőből font falú, agyaggal betapasztott házak formáját. Az egyik háznál két lefelé fordított edényt találtak. Ebben az időszakban rituális áldozatnak szánt élelmet borítottak le ezekkel az edényekkel házépítéskor. A cseréptöredékek a házak közelében sűrűsödnek, tőlük távolodva ritkulnak, így jelzőként is szolgálnak. Az izgalmas kérdés, amit csak levéltári kutatások után lehet majd megválaszolni, most az: vajon a mai Zalacséb Árpád-kori elődjét találták-e meg?
Zalalövőt két éve várossá nyilvánították. Az iskola udvarán felállított sörsátorban megtartott avatóünnepség szónoka büszkén hivatkozott a település kétezer éves múltjára, „a Római Birodalom területén, az európai népek közösségében megalapított Sallára”. Megtehette, mert Redő Ferenc 1973 óta dolgozik itt, rengeteg érdekes leletet hozott felszínre. (Az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatásával most dolgozza fel a teljes leletanyagot a később megírandó monográfiához.) Az újdonsült város azonban eddig nem sokat profitált régi dicsőségéből. Szép kis kiállítóhelyét kinőtte. A központban lévő hatalmas villa publicának csak a felét lehetett feltárni, mert falai belefutnak a jó ideje használatlan kisüzembe, amelyet a rendszerváltozás után privatizáltak. (Az épület egy részét ma különböző boltok bérlik.) A helyszín régészetileg védett, az üzemet akkor sem lehetne fejleszteni, ha akarnák, amíg a régészek fel nem tárják. Feltárni csak akkor lehetne, ha a valamikori üzemet lebontanák. Ahhoz viszont meg kellene vásárolnia az önkormányzatnak – persze mai forgalmi áron. Amire, úgy tűnik, nincs pénz. Ha viszont sikerülne előteremteni ezt az összeget, ahogy a régész szeretné, ha élővé és bemutathatóvá lehetne tenni az ókori Salla leleteit, főként a hatalmas méretű villa publicát, amelynek eddig kiásott falai ma a múzeum mögött árválkodnak, s csak a vasútról látszanak, annak az idegenforgalom is hasznát látná. Hogy a kulturális turizmusra van igény, azt bizonyítja minden olyan helység, ahol erre gondot fordítanak, és ahol komolyan is veszik, nem csak jelszóként használják. A zalalövői Borostyán-tónál, amely innen néhány perces séta, évente rengeteg turista keres felüdülést. Az Őrségi Nemzeti Park is csak néhány kilométer járásra van innen. Látogatóban föltehetőleg nem lenne hiány.