Budapesttől északkeletre évtizedeken át Gödöllő számított a tipikus alvóvárosnak. Az olyan településeket szokás így nevezni, ahol dolgozni, tanulni és szórakozni nemigen lehet – inkább csak aludni jár oda haza az ember. Gödöllő egy évtized alatt sikeresen kikecmergett ebből a tetszhalott állapotból: a királyi kastélyra meg az ipari parkok övezetére támaszkodva lefejtette magáról a főváros fojtogató ölelését. A tágabb agglomerációban azonban még jó néhány település előtte van ennek az elkerülhetetlen „szabadságharcnak”.
Pécel a maga tizenháromezer lakosával az alvóvárosok minden nyűgét és baját felvonultatja. Ha csak adottságait, patinás épületeit vesszük, akár idegenforgalmi központ is lehetne. Van szecessziós villanegyede, területén található a Fáy-kastély, a Ráday-Kelecsényi-kastély, a Bárczy-kúria, a Fáy-Szilágyi-kúria, az Erdey-Grúz-kúria, a Prónay-kúria, a Zsigmondy-kúria, a Frencsek-Dávid-kúria, a Pekáry-kúria, a Szemere-Keiner-kúria, a Kovásznai Kovács-kúria – még felsorolni is sok. Mindez arról tanúskodik, hogy Pécelen számos család életvitele módosnak volt mondható – sőt a millennium idejére ez a település egészét is jellemezte, a polgárosodás megannyi árulkodó jelével. A péceli Szemere fürdő például 1895-ben nyitotta meg kapuit, s Galgóczy Károly érzékletesen írja le a korabeli létesítményt: „E fürdő tulajdonképp egy uszodával kapcsolt hideg fürdő a vasúti pályaház közelében, a pályaháztól a községbe vezető út mellett, a Rákos-patak jobb oldalán, ahol a sark réttelekből 1600 négyszögöl 1700 forinton vásároltatott meg e célra. A fürdő maga Frencsek Imre minisztériumi építész főmérnök terve szerint és felügyelete alatt épült. Áll egy 30 méter hosszú, 10 méter széles, átlag egy méter vízmagasságú medencéből és négy külön fürdőkabinból. Vizét a Rákos-patakból szivattyú segítségével veszi, s használat után ismét oda ereszti vissza. A víz iszaptalanítására kavicsszűrő szolgál. A medence a telek mély fekvése miatt másfél méter magasan felemelt és kívül körül feltöltött, vízhatlan cementtel épített fal közé, beton fenékre készült. Felépítménye a cementfal felett gerendázott deszkafalazatú, zsindelytetőre, középütt emelkedett homlokzattal. Van benne 60 személyre öltözőfülke, úszómesterszoba és pénztárszoba, szükséges mellékhelyiségekkel. Az öltözőfülkék előtt betonozott, széles járda vezet el.” De nemcsak uszodája, hanem 1904-től hetilapja is volt Pécelnek, 1911-ben „kultúrmozgó” működött a Hajnal utcában, 1913-ban pedig a Szemere szálló nagyterme adott otthont a mozgókép-előadásoknak. Ezzel szemben manapság se uszodája, se mozija, se lapja, se szállodája nincs a településnek.
Ebbe az „alvóvárosi” állapotba persze sokan nem nyugszanak bele. Kuszák Róbert például, aki a Pest megyei közgyűlés elnökének gazdasági tanácsadója, épp azért jelölteti magát polgármesternek szülővárosában, mert meggyőződése: föl kell ébreszteni Pécelt ebből a Csipkerózsika-álomból. Ez az álom ugyan nem százéves, mint a mesében – viszont épp az volna a cél, hogy eljusson a város arra a civilizációs fokra, ahol mintegy száz éve tartott. A Kuszák név egyébként sem rossz márka Pécelen: a nagypapa, Kuszák László egy 1928-as összeírás szerint a község elöljárói közé tartozott, 1930-ban utcabíró és esküdt volt, 1927-től a tűzrendészeti bizottság tagja. Az unoka szerint lényegében ma is ugyanazokkal a dolgokkal kellene foglalkoznia egy városatyának, mint háromnegyed évszázaddal ezelőtt – azzal a különbséggel, hogy Budapest szomszédsága nyomasztóbb, mint valaha. Mivel helyben gyakorlatilag alig van munkalehetőség, a munkaképes péceliek négyötöde ingázik. Az utazgatás naponta három órát rabol el az életükből – talán ez is magyarázza, hogy sokuknak már nincs erejük az otthonos lakóváros megteremtésére. Kuszák Róbert az öt-hatezer lakosú, korabeli városias Pécel uszodáját ezért is jelképértékűnek tartja: ahelyett, hogy a fővárosba jártak volna úszni, megoldották a dolgot helyben.
Úgy gondolja, Szemere Pál szülőhelyén, a kultúrmecénás Fáyak fészkében elemi igény volna a közművelődés, a sportélet megpezsdítésére. Ha a város nem akarja eltékozolni ezt a hagyományt, vissza kell állítani a hajdani kisvárosi intézményrendszert – persze a kornak megfelelő formában. Most egyelőre azt tapasztalni, hogy a fiatalok kiköltöznek Budapestről Pécelre, de nem azt találják, amiért jöttek. A jó levegő, a zöld környezet vonzza őket – ehelyett ők is beállnak az ingázók közé, növelik a buszokon a tömegnyomort. Szórakozni, sportolni, vásárolni is be kell járniuk a fővárosba – így naponta akár kétszer is megteszik az utat. A bevásárlást kétszeresen is megdrágítja ez a helyzet: egyrészt a magasabb pesti árakat fizetik meg, másrészt ezt még tetézik az útiköltséggel.
Pécelen sokan nem tartják álproblémának az úgynevezett központi régió szétválasztására tett kísérletet: úgy érzik, a Pest megyei fejlesztésekre szánt pénzek egy részét is már ma is a főváros használja fel, a megyerendszer közigazgatási régiórendszerré való átalakításával pedig ez az aránytalanság csak tovább nőne. Úgy érzik, a fővárosnak kifejezetten előnyös az alvóvárosok cselédszerepe: a vállalkozásfejlesztések, munkahelyteremtések a lobbitörvény szellemében továbbra is Budapest közigazgatási határain belülre kerülnének, míg a munkaerő nagy részét (a vásárlóerővel együtt) úgyszólván ajándékba kapnák az agglomerációtól. Ez a felállás rögzítené, állandósítaná a mai állapotot: az alvóvárosok végképp elveszítenék kisvárosi identitásukat.
Kuszák Róbert szerint értékarányos vállalkozói mukákra volna szükség, hogy a helyzet megváltozzék. Előbb teljesíteni kellene az önkormányzati törvényben foglalt kötelező feladatokat (elsősorban eljutni a teljes csatornázottság állapotáig), de úgy, hogy közben a régi városmag és a belterületbe vont részek között is egyensúly alakuljon ki. A Pest megyei önkormányzat eddig is segített Pécelnek az ivóvízellátás fejlesztésében, az iskolafelújításban, a Nyitnikék óvoda rendbetételében. Tavaly a regionális és megyei forrásokból közel kétszázmillió jutott a városnak – koncepciót azonban nehéz felfedezni. Jócskán van amúgy mit ledolgozni: egyetlen pillantással is belátható, hogy egy ilyen lélekszámú helyen egyetlen bölcsőde és három óvoda, bizony, kevés. De ha hozzátesszük, hogy egyetlen játszótér sincs a településen, még szomorúbb a kép. A vasút ma úgy szeli ketté a várost, hogy a „túloldaliak” szinte mindenből kirekednek. A hosszan zárva tartott sorompó miatt nem volna tartható a menetidő, ezért oda busz se jár – az elszigeteltségen, a szolgáltatások hiányán aluljáróval kellene segíteni. Uniós forrásokból újra kellene szabályozni az elszennyeződött Rákos-patakot is, hiszen aligha eurokonform, hogy a rézsűbe beledöngölték a szemetet. Emberéletek múlnak azon is, hogy nincsen helyben mentőállomás: a másfél órás út Budapestig nem tolerálható. Egészségügyi ellátás területén a gyáli példa tűnik követhetőnek: oda egy héten egyszer szállnak ki a szakorvosok. Minél több szolgáltatás jön helybe, annál kevesebb időt visz el az utazás, s annál több jut rekreálódásra. A Kuszák-féle elképzelés szerint épp ezért elkerülhetetlen, hogy zöldterületeket alakítsanak ki a városban. Elsősorban egy helyi „Central parkot”: a Topolyos-patak partján lévő rét ugyanis valósággal beékelődik a településbe – kínálja magát sport- és szabadidőcentrumnak, ami viszonylag kis összegből meg is valósítható. Ide még a szomszédos Rákoscsabáról is kizarándokolnának, ha a labdajátékok szerelmesei, illetve a görkorcsolyázók és gördeszkázók otthonra lelnének.
A kastélyok közül a Ráday-Kelecsényi-kastélyban van a legtöbb fantázia: a MÁV-kórház elfekvőrészlegét már kiköltöztették onnan, egy-egy önkormányzati rendezvénynek is helyet ad, ám átgondolt koncepcióval éppúgy állomásává válhatna a Gödöllőről induló idegenforgalmi „kastélyútnak” (a talán legéletrevalóbb kistérségi elgondolásnak), mint a Fáy-kastély, amelyben ma szakközépiskolai kollégium működik. Ez utóbbinak a tetőszerkezetét elkezdték felújítani, de a régi Járó vendéglővel is ezt kellene tenni. A stílusos épületet a 160 családot tömörítő péceli nagycsaládosok kapták meg tavaly a vagyonkezelőtől, de egyedül nem bírnak a százmilliós nagyságrendű költséggel.
Kitörést várni persze aligha lehet az M0-s körgyűrű Pécelt érintő szakaszának elkészültéig. Ez erősen lerövidítené a fővárosba vezető utat, s talán nagyobb jelentőséget kölcsönözne annak a húszmilliárdos péceli termálprogramnak is, amelyet egyelőre a titokzatosság köde leng körül. Kuszák Róbert szerint minden hasznos beruházás jót tesz a városnak – de nem árt bevonni ezekbe a polgárokat sem. Máskülönben még abban sem lesznek biztosak, ki tudják-e majd fizetni az uszodai belépti díjat…
Kicsit más a helyzet Dány községben, amely ugyancsak a gödöllői statisztikai kistérséghez tartozik, de Gódor András polgármester szerint már „az agglomeráció árnyékában” él. Alvótelepülés ez is: reggel fél négytől nyolcig 15–20 percenként indulnak a buszok Budapestre és Gödöllőre, délután három és nyolc között ugyanilyen gyakran érkeznek. Itt még vasút sincs, így a dinynyéjéről híres falu, amely az M3-astól és a 30-as főúttól is távol fekszik, kimarad az infrastrukturális áldásokból. Míg tehát Pécel kistérségi tagsága voltaképpen formális, Dánynak érdeke, hogy aktívan részt vegyen a Gödöllő környéki és Galga menti kistérségi társulás munkájában – Gódor úr jó ideig még elnöke is volt e szervezetnek. A tősgyökeres dányinak számító volt biológiatanár szociológusi és területfejlesztői diplomáját is kamatoztathatja itt: azzal a látszólag ellentmondó két hagyománnyal kell szembenéznie, hogy a hétszáz éven át elzártan élő település mindig együtt lélegzett a fővárossal. A hátrányból úgy próbálnak előnyt kovácsolni Dányban, hogy a háborítatlanságot megtartó erőként fogják fel. A színkatolikus községben ma is kohéziós erőt jelentenek a vérségi és szomszédsági kapcsolatok, amelyeket nem szaggatott szét az urbanizáció – ezekre ma is építeni lehet.
Eltökélték például, hogy teljes infrastruktúrát építenek ki, s tizenöt év alatt módszeresen meg is valósították. 1986-ban kezdték az ivóvízzel, majd jött önerőből a gáz, a telefon, a csatorna. S noha a teljes úthálózatuk is szilárd burkolatú, most ennek a felújításához fogtak hozzá. A Széchenyi-tervből húsz lakást építenek fiataloknak: a költségalapú bérlakás önkormányzati tulajdonú, havi 25–30 ezer forintért bérelhető, de máris harmincöt pár jelentkezett. A 130 milliós támogatást 50 milliós saját erővel toldották meg, a lakások 45–60 négyzetméteresek. Négy lakást arra tartalékolnak, hogy rendőrök települjenek ide. Megegyeztek a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal: adnak épületet meg szolgálati lakást – legyen itt körzeti megbízotti csoport. A rendőrbarát gesztussal a közbiztonságukat is meg kívánják vásárolni.
A kisrégió hosszú távú fejlesztési stratégiájába a Leader+ programon keresztül, a galgahévízi Gaia Alapítvány segítségével kapcsolódnak. Dányban e program kézzelfogható eredménye az a vállalkozóknak szánt inkubátorház, amelynek már az épülete is megvan. A két helyiségben, száztíz négyzetméteren egy vagy két kezdő vállalkozó próbálhatná ki magát: elsősorban a kézműves szakmák (cipészet, szövés) reneszánszát remélik. Az élhető település érdekében azonban ebben is kikérik a lakosság véleményét: ha inkubátorház helyett inkább fiatalok irodalmi kávéházára van igény, akkor azt fognak ott csinálni. A központi régiótól ötmilliós támogatást kaptak a településközpont funkcióbővítésére: az úgynevezett Főutca-program keretében a vendéglátás fejlesztését is szorgalmazzák. A tükörrégiós alapból 33 milliót kaptak az újonnan kiparcellázott telkek utcájának aszfaltozására. (Ezt Kandó Kálmánról nevezték el az elektromos művek kérésére.) Szerencsére van mód terjeszkedésre: köszönhetően a nyugalomnak és az infrastruktúrának, a fiatalok nemhogy elmennének, de még friss diplomások is költöznek ide.
Ebben persze része van annak is, hogy Dány gondot fordít kulturális önazonosságára is. Rendbe hozták és falumúzeumként rendezték be az autentikus Zsellérházat, szobrot állítottak Szent Margitnak a millenniumi parkban, s mikor az Imre térből újfent Szent Imre tér lett, az ő szobrát is felállították az iskolával szemközt, leplezetlenül az ifjúságnak való példaadás szándékával. Megvan a rendje, milyen ünnepen hol ünnepelnek – s megvan a rendje a község életének. Szeretnék ezeket az értékeket másnak is mindinkább megmutatni – anélkül persze, hogy feldúlnák vele a település nyugalmát. Ebben elsősorban a kies horgásztóra meg a Tápió forrásvidékének tájvédelmi körzetére támaszkodnak: ennek flórája és faunája is nevezetes, különös tekintettel néhány ritka kétéltűre. De a mocsaras részeken túl az árvalányhaj is dísze a környéknek – aligha van szemléletesebb jelképe a dányi ökofilozófiának…
origo.hu
Csak a legokosabbak érnek el 7 pontot ebben a vegyes műveltségi kvízben
