Amerika lendületben

Igazi texasi cowboy módjára mindenkit kész helyzet elé állított a napokban George W. Bush. Az ENSZ szószékéről eldörgött ultimátumában az amerikai elnök Szaddám Huszeinnek a pofozkodásra ürügyet kereső farkas és a nyúl példájával szólva azt üzente, hogy bizony, sapka van rajta. Egyszóval így is, úgy is mennie kell, s ha ezt nem teszi meg önként, megdöntik hát erővel. Indok meg majd akad addig, amíg befejeződik a haditechnika már megkezdett felvonultatása, kacsintott húzódozó szövetségesei felé. Itt van például az al-Kaida támogatása. Hiszen még Szaddám a napokban merő véletlenségből felbukkant egykori szeretője is elmesélte az intim részletek mellett, hogy az iraki diktátor személyesen találkozott Oszama bin Laden emberével! De ha ez nem elég, hát tudja meg mindenki, hogy Iraknak egy éven belül atombombája lesz, vágta ki az adu ászt. Amerika egyébként is megoldja az egészet egyedül, aki pedig kimarad, az lemarad! Lehet tehát egy kicsit még gondolkodni, s hogy könnyebb legyen a döntés, üsse kavics, lesz az akcióhoz ENSZ-felhatalmazás is. Ám hogy a világszervezet ne nagyon bízza el magát, azonnal meg is feddte, mondván, elég a tutyimutyi mérlegelésből, s jó lenne, ha egy kicsit már keményebb lenne.
A viccet félretéve, kemény szavak voltak ezek, amelyek mögött erő áll. Az egyetlen igazán komoly erő jelenleg a világon, így aztán értett is a beszédből mindenki. Vezényszóra zárta szorosabbra sorait ezután az utóbbi időben erősen szakadozó terrorizmus elleni nemzetközi koalíció. Sorban sorakoztak fel Amerika mögé a vonakodók, akik soha nem mondták Szaddámról, hogy angyal, a beavatkozás támogatásához azonban finnyásan bizonyítékokat kértek. Sutba dobta aggályait az Európai Unió, a mindig legsegítőkészebb Blairnek elég volt, hogy lebeszélte Busht az ENSZ teljes mellőzéséről, a franciák pedig rájöttek, ha már meggyőzni nem tudják Washingtont, akkor inkább hallgatnak. Maradt tehát az akció ellenzőjeként Belgium és Németország, ez utóbbi végleges álláspontjával várjunk a választások utánig. Némi kompenzáció ellenében elűzhetőnek látszanak Moszkva fenntartásai is, Kína csöndben van, a BT valamiféle felpuhított, az Irak elleni akció megindításához azonban elegendő határozatát tehát gyakorlatilag borítékolni lehet. Elhárult közben egy újabb akadály is, hiszen a térség az arab világ szemében is fontos kulcsállama, az Egyesült Államokkal szemben az utóbbi időben mind keményebb hangot megütő Szaúd-Arábia is beadta a derekát, s ENSZ-felhatalmazás esetén rendelkezésre bocsátja bázisait a támadáshoz. Az pedig csak hab a tortán, hogy mindezek láttán elhallgattak Bush hazai ellenfelei is, a republikánusok pedig új lendületet kapva készülhetnek a novemberi választásokra.
Lényegében tehát minden tervszerűen halad, s ezen az sem nagyon változtathat, hogy Szaddám most elpislantotta magát, vagy ahogy hivatalosan fogalmaznak, a fokozódó nyomás alatt meghajolva úgy döntött, feltétel nélkül visszafogadja az ENSZ fegyverzetellenőreit. A húzódozók fellélegeztek egy kicsit, s bátran kommunikálhatja híveinek Schröder is, hogy elkerülhető az akció, esett valamelyest az olaj és az arany ára, valószínűleg Tarik Aziz iraki miniszterelnök-helyettesnek van azonban igaza, aki lecsitítva a lelkesedést megjegyezte: ezzel a válság aligha ért véget. Túlságosan régóta néz ő farkasszemet Amerikával ahhoz, hogy hátradőljön a székében. Látott ő már nem is egyszer ellenőröket bejönni és kimenni is. Kétkedésére azonnal jött is a megerősítés Washingtonból, a Fehér Ház ugyanis taktikai lépésnek minősítette a bejelentést, amellyel Bagdad csak hiú reményeket akar ébreszteni a nemzetközi közösségben. A harci dobpergés most tehát kissé csendesedhet ugyan, a katonák azonban tovább készülődnek az Öböl környéki bázisokon.