Angyal a pszichiáternél

– Doktor úr, iszonyú pácban vagyok!
– Biztosítási kártyája van?
– Persze, tessék. Szóval, az az én nagy problémám, hogy…
– De az óradíj akkor is háromezer forint!
– Rendben. Na, nehéz nekem erről beszélni, de az a helyzet, hogy…
– Hitel alma!
– Igen, értem… Tehát, arról lenne szó, hogy…
– És heti két alkalom a minimum.
– Hogyne, természetesen… Szóval éjjel, amikor elalszom…
– Elalszik???
– Igen…
– Az finom!
– Igen, de rögtön elalvás után azt álmodom, hogy…
– Kicsit lassabban, ha lehet, így nem tudom leírni!
– Azt ál-mo-dom, hogy egy kis, fekete-piros figura, szarvakkal a fején azt sugdossa a fülembe, hogy „Gábriel, Gábriel, a pokolra fogsz jutni!”
– … fogsz jutni. X-szel?
– Tessék?
– Az imént azt mondta, hogy „fogsz”. X-szel vagy gsz-szel?
– Gsz-szel, azt hiszem…
– Köszönöm! És?
– De hát engem nem Gábrielnek hívnak!
– … hívnak. Miért, mi baja a Gábriellel? Nagyon szép angyalnév.
– Az, de nekem Mihály a nevem!
– Csakugyan ez a név szerepel a biztosítási kártyáján. Nos, Mihály, az ön számára talán megnyugtatóbb lenne, ha ez a fekete-piros, szarvas kis lény azt sugdosná a fülébe, hogy „Mihály, Mihály, a pokolra fogsz jutni!”?
– Igen… Nem! Áh, teljesen összezavar!
– … össze-za var. Hm, csakugyan zavarodottnak látszik. Javítson ki, ha tévedek, de nekem úgy tűnik, mintha magát nyomasztaná valami…
– De hiszen most mondtam el!
– … tam el. Mit?
– Hát, ezt a históriát az ördöggel meg a pokollal!
– Ördög és pokol. Hm, mintha már hallottam volna valahol… Érdekes, hogy nekem is van egy visszatérő álmom! Egy kis, fekete-piros figura, szarvakkal a fején azt sugdossa a fülembe, hogy „Gábriel, Gábriel, a pokolra fogsz jutni!”. Hát nem furcsa?
– De, nagyon…
– És tudja, mi a legkülönösebb?
– Nem…
– Az, hogy engem Mihálynak hívnak!
– Ez biztos?
– Persze! Nézze, ez áll a biztosítási kártyámon!
– De az az én biztosítási kártyám!
– Ez biztos?
– Hát persze!
– Jaj, de megnyugtatott! Akkor nem én fogok a pokolra jutni…