Döntés előtt Németország

A szeptember 22-én lezajló német parlamenti választások nagy fejtörést okoznak a közvélemény-kutatóknak, mert viszonylag kis, egy-két százalékos eltolódások eldönthetik a választások kimenetelét. A felmérések szerint eddig a kereszténydemokrata CDU/CSU vezetett 41-42 százalékkal, míg a kormányon lévő szociáldemokrata párt, az SPD csak 36 százalék körüli választói bizalmat könyvelhetett el magának. Ezzel szemben Gerhard Schröder szövetségi kancellár 50 százalék körüli szimpátiaértékeket kapott a lakosságtól, míg Edmund Stoiber bajor miniszterelnököt, a CDU/CSU jelöltjét 42 százalék látta volna szívesen kancellárként. Ez azt is jelentette, hogy Schröder népszerűsége magasabb volt, mint a saját pártjáé, viszont Stoiber szimpátiaértékei azonosak voltak a CDU/CSU támogatásával.
Már itt felmerült a kérdés, hogy a választók a pártok iránti szimpátiájuk alapján, vagy a kancellárjelöltek iránti nagyrabecsülésük szerint adják-e le voksukat. A korábbi tapasztalatok inkább azt mutatták, hogy a pártok célkitűzései, programja és nem kis mértékben munkájuk eredményessége volt döntő a választásoknál.
Újabban azonban nemcsak Németországban, hanem Európa-szerte is, az Egyesült Államokhoz hasonlóan, a pártokat vezető személyiségek megítélése kerül előtérbe a választók döntéseinél, mert nemcsak a pártprogramokról voksolnak, hanem arról is, hogy ki valósítsa meg a meghirdetett politikai célkitűzéseket. A pártprogramokat és az ezeket a gyakorlatban végrehajtó politikusok képességeit és népszerűségét valójában nehéz elválasztani egymástól.
Nyáron, amikor úgy látszott, hogy a nyaralás és a labdarúgó- világbajnokság elaltat mindenféle érdeklődést a választások iránt, bekövetkezett a katasztrofális árvíz, főleg az Elba és annak mellékfolyói területén. Az árvíz sajnálatos módon Csehországban és Ausztriában is súlyos károkat okozott. Ilyen természeti katasztrófák idején a lakosság kritikus figyelemmel kíséri, hogy a helyi hatóságok és az ország vezetése hogyan szervezi meg a védekezést és a segítséget, s miként tud úrrá lenni a nehézségeken. Ebben az esetben sikerült a kancellárnak és pártjának jó pontokat szereznie, így az SPD népszerűségi mutatói néhány százalékkal javultak. Hogy mennyire jelentős lehet a természeti katasztrófáknál a politikusok határozott és hatásos cselekvése, azt megmutatta Helmut Schmidt volt szövetségi kancellár fellépése a tragikus kimenetelű 1962-es hamburgi árvíznél. Schmidt akkor még a Hanzaváros belügyi szenátora volt, ahol gyors, energikus és hatásos fellépésével megszervezte a segítséget és mentette a menthetőt. Ez megalapozta népszerűségét, ezután a határozottan cselekvő politikus, a „macher” hírneve övezte.
A két jelölt, Schröder kancellár és Stoiber bajor miniszterelnök szinte amerikai mintára, kétszer találkozott a képernyő előtt, és itt vívták meg politikai párbajukat. A második vita múlt vasárnap este volt a két német hivatalos televízió kamerái, az ARD és a ZDF előtt. A 90 perces találkozót két népszerű és nem kevésbé csinos vitavezető hölgy moderálta. 15 millió néző és mintegy 600 jelenlévő bel- és külföldi újságíró volt kíváncsi erre a szópárbajra. Németország egyik alapvető gazdasági problémája az évek óta krónikusan magas, valamivel 4 millió fő feletti munkanélküliség. Sajnálatos módon úgy tűnik, hogy ez, legalábbis a közeljövőben, nem fog lényegesen csökkeni. A gazdasági növekedés és a világszerte mutatkozó recessziós tendenciák sem ígérnek sok jót. Stoiber miniszterelnök éppen ezt kritizálta, Schröder kancellár politikai hibájaként rótta fel, hogy a négy évvel ezelőtti választási ígérete ellenére sem sikerült a munkanélküliséget csökkentenie. A kancellár a világszerte tapasztalható gazdasági növekedés visszaesésére utalt, amely nem teszi lehetővé új munkahelyek megteremtését. Stoiber mint bajor miniszterelnök, büszkén hivatkozott arra, hogy a szövetségi tartományok között Bajorországban van a legalacsonyabb munkanélküliség. Bár az utóbbi időben itt is bizonyos emelkedés mutatkozott. Az egészségügy növekvő deficitje, valamint a nyugdíj- és adóreform kérdései is élénk vitát váltottak ki. Középpontba került Schröder egyértelmű áláspontja, hogy egy esetleges iraki fegyveres konfliktus esetében kizártnak tartja, hogy abban Németország részt vegyen. Edmund Stoiber csak abban az esetben tartotta a beavatkozást elképzelhetőnek, ha az uniós döntés alapján történik. Chirac francia államelnök, akivel Schröder nemrégiben Hannoverben tanácskozott, hasonló álláspontot képvisel, mert a beavatkozás előfeltételeként a biztonsági tanács döntését várja el. Stoiber bírálta a kancellár álláspontját, mert Schröder az USA-val való konzultáció nélkül, nagy nyilvánosság előtt hirdette meg a véleményét. Ez a német–amerikai kapcsolatok hátrányára is lehet. Schröder válasza az volt, hogy az USA-val való szolidaritás szükséges és helyes, „de a német politikát Berlinben csinálják”. A vitán mindkét fél jól szerepelt, Schröder azonban több pontot tudott magának szerezni, mint Stoiber. Így a kancellár megerősítette pozícióit, bár a legújabb közvélemény-kutatás szerint a lakosság Stoibert továbbra is több fontos területen, így a gazdaság- és a foglalkoztatáspolitikában kompetensebbnek tartja, mint Schrödert.
A pártok megítélésében az utóbbi hetekben ismét eltolódások mutatkoztak: most a két nagypárt, a CDU/CSU és a szociáldemokraták fej fej mellett, 39-40 százalék körül állnak. Persze sohasem lehet figyelmen kívül hagyni a meglepetéseket. Annál is inkább, mert a kormányalakítás előreláthatólag nemcsak a nagypártok választási eredményétől függ, hanem a három kisebb párt, a zöldek, a liberálisok (FDP) és a keletnémet kommunista párt utódja, a PDS szereplésétől is. Az SPD, mint eddig, a Zöldekkel kíván koalícióra lépni. A Zöldek, amely tömörülésnek Joschka Fischer külügyminiszter a legismertebb politikusa, 7-8 százalék körüli eredményre számíthatnak, és ha az SPD-vel együtt akarnak tovább kormányozni, akkor a két pártnak együttesen meg kellene szereznie a mandátumok abszolút többségét. Ez nem látszik valószínűnek, de nincs kizárva.
A liberális párt (FDP) a szavazatok 18 százalékát szeretné elérni, de maguk is tudják, hogy ez elérhetetlen. Egy 8-10 százalék körüli eredmény viszont elképzelhető. Az FDP tudatosan egyik irányba sem kötelezte el magát, valószínűleg látszik azonban, hogy legszívesebben a CDU/CSU-val kötne koalíciót – bár egy SPD–FDP-koalíciót sem lehet teljesen kizárni. A koalíciók azt is jelentik, hogy a kisebbik partnernek elég gyakran sikerül céljait a koalíciós szerződésben jelentős mértékben érvényesítenie. Így a nagy pártok ilyen esetekben nem tudják programjaikat teljes mértékben megvalósítani. A PDS választási eredménye annyiban érdekes, hogy ha nem sikerül bennmaradnia a Bundestagban, eddigi mandátumai megoszlanak a többi pártok között, ami valamelyik nagy pártnak a mandátumtöbbség elérését jelentheti.
A német választási küzdelem tehát az utolsó pillanatig feszült és érdekes marad, a kisebb vagy éppen nagyobb meglepetések az eredmény kihirdetésénél nincsenek kizárva.

A szerző közgazdász-újságíró (München)