Elsötétült képernyő

Vannak olyan szocialista ígéretek, amelyekre mérget vehetünk, hogy teljesítik. Ha Medgyessy Péter bejelenti: nem lesz két közszolgálati televízió, akkor mi bizonyosak lehetünk, ha rajta múlik, valóban nem lesz. Egyébként is három van: az m1, az m2 és a Duna. Háromféle arculat, funkció, célközönség, de egy gond: különböző mértékben, de mindegyik hírműsorai egyoldalúan elfogultak. Mostanában – ki tudja, miért? – mintha a szocialistákat és a szövetségeseiket ajnároznák az éppen esedékes szerkesztők. A közszolgálatban megengedhetetlen az ilyesmi, de annak magyar változatában: hagyomány. Az MSZP és az SZDSZ négy éven keresztül, lélegzetvételnyi szünet nélkül támadta, rágalmazta, piszkolta a közszolgálati adókat, azok vélt, olykor valós kormánypárti elfogultsága miatt. Kétségtelen, voltak olyan hírműsorok, amelyekben nem az ő meggyőződésük, véleményük, szájízük szerint értékelték, kommentálták az eseményeket. Ez nem azt jelenti, hogy hazudtak, elhallgattak, eltitkoltak valamit, félrevezették a közvéleményt, egyszerűen csak nem szocialista szemszögből magyarázták a jelenségeket. Nagyon fájt ez a szocialistáknak meg a szabad demokratáknak, s mi megértjük őket. Ők több Kovács Lászlót, Lendvai Ildikót, Horn Gyulát, Gusztos Pétert szerettek volna látni, hallani, mert nekik ilyen az ízlésük. Arról persze nem beszéltek, hogy a kereskedelmi csatornákon folytonosan a fent nevezettek meg eszmetársaik szerepeltek, pedig a kereskedelmi tévék hírműsorai is közszolgálatiak. Elvileg. S most nemcsak a Heti Hetes blőd gyalázkodásaira emlékeztetnénk, hanem az állítólag tárgyilagos híradókra, magazinokra, politikai háttérbeszélgetésekre és egyéb elvtársi jópofizásokra. Közszolgálat címén olyan vérforraló és gyomorforgató balliberális propaganda ment éveken keresztül a kereskedelmi csatornákon, hogy még Lakatos Ernő is besokallt volna. S a 2002-es rendszerváltás után ez ömlik tovább, megtetézve az úgymond közszolgálati tévék hírműsoraival is.
A jobboldali nézőnek édes mindegy, hogy a tv2 vagy az m2 műsorvezetőjétől hallja ugyanazt a szemináriumi szöveget. De kapcsolhat, ahová akar, az agitáció célja, iránya minden logó alatt ugyanaz marad. (Tisztelet az egyre ritkuló kivételeknek.) Mit lehet kezdeni azzal a pár millió jobboldali nézővel? A többoldalú, széles körű tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz nekik is joguk van. Nem valamiféle szerzett, hanem alkotmányos alapjoguk megtudni, hogy a parlamenti ellenzék pártjai, a törvényhozásból kiszorult pártok, a különböző politikai, szakmai szervezetek, a civil tömörülések miként viszonyulnak a hatalom megnyilvánulásaihoz. Ma a televízió a legfontosabb információforrás és orientálóeszköz. (Magyarán: manipulációs közeg.) Ha ez a médium csak és kizárólag szocialista és szabad demokrata győzelmi jelentéseket zúdít a közönségre, akkor a nézők egyik felére nem érvényes az alkotmány. Ám, ha jól meggondoljuk, a másik felére sem. Mert amíg a jobboldalt elzárják a tájékozódás lehetőségétől, addig a baloldalt folyamatosan elhülyítik.
Cinikus médiaszakértők azt mondják, akinek nem tetszik Kovács László, Lendvai Ildikó stb., az kapcsolja ki a tévét. Fölösleges fáradság: így is, úgy is sötét a képernyő.