Európa távol

Lett ám felháborodás, elváltoztak a kormány tagjai az ő színükben. Pedig nekik pontosan tudniuk kell, milyen távol vannak Európától, hiszen a nyugati demokráciák ellen küzdöttek életük nagyobb és tudatukat máig meghatározó részében. Frazeológiájuk változott, szerzett és örökölt tudásanyaguk demokratikus lábjegyzetekkel bővült, módszereik finomabbak, kétségkívül legitimek, ők győztek a D–2002-es választásokon, és nagy népszerűséget élveznek a szavazatszámlálók köréből vett reprezentatív mintában. Magyarországhoz való viszonyuk mindazonáltal maradt a régi. Nemzetstratégiájuk két fő eleme a késhegyig menő kompromisszumkészség és a kérlelhetetlen önfeladás. Európában ma ők jelenítik meg hazánkat. Pedig az unió szigorú, és kényes a biztonságára: Európé főníciai királylányt egyszer lehetett elrabolni bika képében, ez ma már pusztán a marhahúsimportra vonatkozó szigorú korlátozások miatt sem sikerülhetne.
A hálózat Brüsszelbe tart. Céljaink látszólag egybeesnek. Ők is csatlakozni akarnak, mi is csatlakozni akarunk. Csakhogy ők mindenáron, mi pedig nem.
Az EU-csatlakozás önmagában nem jelent megváltást. Új helyzetet jelent, egy rendszerváltozással felérő megrázkódtatást hazánk életében. Kétségkívül lehet belőle katarzis. Ha készen állunk rá. A polgári kormány gazdasági modelljének kulcsmotívumai mind ezt célozták. A Széchenyi-terv, a családi gazdaságok, illetve a kis- és középvállalkozók megerősítése, a magyar nagyvállalatok előnyben részesítése egyenként és összességükben is a felzárkóztatást és ha mégoly korlátozottan is, a versenyképesség megteremtését szolgálták. A Medgyessy-kormány törölte ezeket a programokat. A Széchenyi-tervet mesterségesen legyengítették, mint egy rájuk veszélyes vírustörzset. Autópályáinkat újra a külföldi vállalatok építik tovább. Családi gazdaságainknak megüzenték: talán mégis inkább tönkre kéne menni. Termőföldjeinket eladják a külföldieknek, már azt a részt, ami nekik nem kell. Megtermelt tartalékainkat részben felélik, részben szétosztják, program és mondandó híján. Ez őszi választási kampányuk egyetlen üzenete.
Szokásuk szerint biztosra mennek, hiszen jövőre mindent visszavesznek: csomagban. Amiben most igazán sikeresek, abban mindig is azok voltak: a rendőrrohamban, a tisztogatásban, az ellenzéki hangok elleni fellépésben, a külföldi pénzarisztokrácia képviseletében és nemzeti érdekeink semmibevételében. Nem számít, hogy most mit mondanak, mondani mindig ugyanazt mondják, nem is kell meghallgatni, hiszen a tetteik magukért beszélnek. Megbékélést hirdetnek, árkokat temetnek be verbálisan, miközben Kuncze Gábor írástudatlannak nevezi hazánk polgárait, éppen ő, akinek miniszterelnöke papírból olvassa fel, hogy „szerintem”, és találékonyan világít rá arra, hogy „hát izé, tényleg”. Számukra ez a mentalitás jelenti a felkészülést az EU-csatlakozásra.
Számunkra nem.
A világ, amelyben a kormányzat mozog, virtuális, csak kommunikációs környezet. Biztos, minden intézkedésre felhatalmazást adó többségről beszélnek. Nincs igazuk, a valóság szebb. A szúnyog ne akarjon vágtatni. Parlamenti előnyük minimális, a koalíciót Budapest segítette hatalomra, és tartja lélegeztetőgépen. A vidéki Magyarország nem kért belőlük. Nem véletlen, hogy most a vidék rovására akarnak Európához csatlakozni. A polgári oldalnak ebben a helyzetben pontosan az a kötelessége, hogy parlamenti képviseletét felhasználva garanciákat csikarjon ki belőlük. Ne legyenek illúzióink: önként semmit nem adnak. Ha nem hajlandók tárgyalni, az sem baj. Inkább legyünk türelemmel még egy kis ideig, mintsem úgy, olyan állapotban, olyan feltételekkel, gyakorlatilag gyarmatként, kiszolgáltatva csatlakozzunk, ahogy ők akarják. Sokáig dolgoztunk keményen, egy keveset talán még várhatunk. Addig, amíg a Medgyessy-kormány fedőnevű főcsoportfőnökség aktái, emberei és intézkedései oda nem kerülnek, ahová valók: a fonott archívumba.