Független tévé – Dániában

Dán újságírókból álló delegáció találkozott jeles magyar művészekkel a múlt héten a Károlyi-palotában. Az európai integrációról folyó eszmecserén Hernádi Gyula író, Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendező, Markó Iván balettművész és Finta József építész vett részt. A dán küldöttség vezetőjével, Henning Dochweilerrel a magyar kultúráról és a médiáról beszélgettünk.
– Mi volt látogatásuk elsődleges célja, és milyen tapasztalatokkal gazdagodtak?
– Egy hétre érkeztünk, hogy tanulmányozzuk a magyar gazdaságot és a kulturális életet, így került sor a beszélgetésre magyar művészekkel, amely annyira érdekes volt, hogy néhányan még az esti koncertprogramot is lemondtuk. Különösen Hernádi Gyula író volt rám nagy hatással, aki elementáris erejű képekben fejtette ki az Európai Unióról vallott nézeteit, amelyekkel ugyan nagyrészt nem értettem egyet, de jó volt hallani az enyémtől eltérő vélekedést.
– Milyen képük volt eddig Magyarországról?
– 1989-ben a bécsi dán kulturális intézetben dolgoztam, amely rendszeresen együttműködött a magyar kulturális központokkal, tehát már volt fogalmam Magyarországról, ám kollégáimnak kevesebb információjuk volt, csak a kliséket ismerték: puszta, paprika, gulyás, csárdás. De azt minden dán tudja Magyarországról, hogy az Európai Unióba jelentkező országok között a legfelkészültebb Szlovénia és Csehország mellett. Mi most megbizonyosodtunk arról, hogy az utóbbi tizenkét évben az önök országa nagy fejlődésen ment keresztül. Nagyon pozitív benyomásokat szereztünk.
– Van Magyarországnak kulturális lemaradása a nyugat-európai országokhoz képest?
– A magyar zene és építészet világhírű. Sajnos az irodalom kevéssé ismert, de ennek főként nyelvi okai vannak. Nekünk, dánoknak szintén vannak hasonló nyelvi gondjaink, ám sokkal erőteljesebben támogatjuk műfordítóinkat, és szerintem önöknek is ezt kellene tenniük. Jómagam ismerem Konrád György és Esterházy Péter műveit, de más magyar író könyvével még nemigen találkoztam dán fordításban. Magyarországnak lépnie kell, ki kellene használnia a földrajzi helyzetéből adódó lehetőséget, hogy betörjön Európa szellemi piacára. Mi Dániában a periférián vagyunk, az önök pozíciója kedvező, a kulturális örökség tekintetében pedig a magyarok sokra hivatottak. Erőteljesebb marketingtevékenységet kellene kifejteniük, hogy a magyar irodalom is világhírű legyen. Ez a stratégia megvédené a magyar nyelvet és kultúrát, és megnyugtatná azokat a jobboldaliakat, akik épp a nemzeti kultúrát féltik az uniótól.
– Épp amikor önök hazánkba érkeztek, jelentős jobboldali demonstráció zajlott a Magyar Televízió épülete előtt a sajtószabadság és a médiaegyensúly megteremtéséért. Önöknél is létezik hasonló probléma?
– Hallottunk a rendezvényről és a médiát érintő ügyekről. Találkoztunk jobb- és baloldali politikusokkal, tapasztaltuk, hogy mennyire fontos kérdés Magyarországon a média helyzete, főként a közszolgálati televízió ellenőrzése. Tizenkét éve, amikor itt jártam, akkor is égető probléma volt. A dán médiahelyzet nem hasonlítható a magyaréhoz. Három nagy befolyású dán nemzeti napilap létezik, ebből kettő inkább jobboldali beállítottságú (az egyik egy norvég médiacsoport tulajdona – A szerk.), de ez csupán eszmei kötődést jelent. Ezek az újságok a szabadpiacot támogatják, és a konzervatív értékeket képviselik, de semmi közük a konzervatív párthoz. A harmadik napilap pedig a politikai középen állókat célozza meg, és szintén nincs pártkötődése. Mindhárom 150–180 ezer példányban fogy el naponta. Dániában nincs baloldali politikai napilap. Bár a dánok egy része liberálisnak vagy baloldalinak vallja magát, a napilapok nem engedhetik meg maguknak, hogy csak egy réteghez szóljanak, mert az üzletpolitikai szempontból nem lenne szerencsés. Főként, mivel a televízió és az internet térnyerése miatt egyre kevesebben olvasnak újságot. Dániában a politikai pártok között sincs akkora ellentét, mint önöknél, mert a mi parlamenti demokráciánkban még nem volt egyetlen párt sem, amelynek abszolút többsége lett volna. A dán demokrácia is lassan fejlődött, nem voltak forradalmak, nagy változások, és a médiában sincs különösebb ideológiai szembenállás.
– Magyarországon a pártok igyekeznek a befolyásuk alá vonni a közszolgálati televíziót. Milyen a dán helyzet ebből a szempontból?
– Dániában két közszolgálati csatorna van. Az egyik tisztán az előfizetési díjakból tartja fenn magát, és egyáltalán nem sugároz hirdetéseket. A másik csatornát csak részben tartják el a tévénézők, a költségek jelentős hányadát reklámokból kell előteremteni. Mindkét adó politikailag független. A választások után sem alakul ki olyan helyzet, hogy a régi tévéelnöknek mennie kellene. A televíziót egy pártdelegáltakból és nézői szervezetekből álló testület felügyeli, de ennek semmilyen befolyása nincs a műsorokra. Az egész rendszer inkább öncenzúrára alapul, mint beavatkozásra, és ez jól is működik így.