Lebetonozhatják a Római-partot

„Egy Duna-parti csónakházban nagy a jókedv mindennap, úszik az ember a boldogságban, és a szél meg a víz simogat” – idézi a sláger a budapesti Római-part régi hangulatát. A budapesti Duna-szakasz egyetlen eredeti állapotban megmaradt természetes, fövenyes partja főként a vízi sportok szerelmeseinek kedvelt helye, de a turisták is gyakran megfordulnak itt. A „Római” romantikus hangulatát csak fokozzák a több mint százéves, műemlék jellegű csónakházak. E miliő végét eredményezheti az a betongát, amellyel a főváros vezetése az ártérben lévő ingatlanokat szeretné megvédeni. Az ellenzők véleménye szerint a gátépítéssel tönkretennék a természetes partot, és ellehetetlenítenék a vízi sportot is.

Azért merült fel ismét a gát terve, mert az augusztusi árvíz elöntötte a római-parti üdülőket, lakóházakat és vendéglőket. Nemrég lakossági fórumot tartottak az ügyben az ott lakók, a vállalkozók és az érintett döntéshozók. A megjelentek többsége amellett tette le a voksát, hogy nem halasztható tovább a gát megépítése. – Az árterületen komoly értékek jelentek meg, ezért a lakóterületek védelmét biztosítani kell. Olyan megoldást támogatunk, amely úgy biztosít védelmet, hogy közben megőrzi a Római-part értékes funkcióit, különös tekintettel a csónakházakra – nyilatkozta lapunknak Tarlós István, Óbuda polgármestere. Hozzátette: a tervezett, körülbelül másfél méter magas gát még beleférhet ebbe a kategóriába.
Mivel a gátépítésben a főváros az illetékes, Tarlós István hamarosan személyesen is egyeztetni fog Demszky Gábor főpolgármesterrel. – A Duna árterületén 1990 óta új lakóépület létesítésére nem adtak ki építési engedélyt, csak üdülőházak épültek. Persze az igaz, hogy sokan úgy építettek üdülőt, hogy tudták: ott valójában lakni fognak – tette hozzá Tarlós.
A polgármester csak a napokban foglalt egyértelműen állást a gátépítés mellett. A szakemberek ugyanis már hosszabb ideje vitatkoznak rajta: feláldozzák-e a Római eredeti képét a teljes védelemért, vagy az, aki ott engedély nélkül lakóházat létesített, „magára vessen”, és elegendő csupán a már létező, úgynevezett Pók utcai nyúlgátat megerősíteni. Ismeretes: az üdülőövezet mögött elterülő lakótelepet és családi házas övezetet védő gát a múlt havi ár idején is helytállt, igaz, csak úgy, hogy sietve igencsak megerősítették.
Amögött, hogy Tarlós most állást foglalt a vitában, minden bizonnyal Demszky Gábor provokatív fellépése áll. A főpolgármester ugyanis az árvíz nehéz napjaiban minden alkalmat megragadott arra, hogy Tarlós Istvánt kárhoztassa a római-parti üdülőövezetet elöntő ár miatt. Állította: Tarlós eddig esztétikai okokból vonakodott a parti sétányon megvalósuló gátépítéstől. Demszky odáig ment, hogy a kerület polgármesterére mutogatva még azzal is riogatott, hogy a Pók utcai lakótelepet is elöntheti az ár, amit Tarlós a Duna Televízió híradójában felháborodva egyenesen rémhírterjesztésnek nevezett.
Schilling Pál, a parti csónakházak nagy részének tulajdonosa, a Sportlétesítmények Részvénytársaság vezérigazgatója ugyanakkor kitart az eredeti állapot megőrzése mellett: nem támogatják a gátépítést, annak ellenére, hogy két szabadidőtermüket is elöntötte a legutóbbi áradás, mert úgy véli, ha itt gát épül, az a vízi sport halálát jelentené. Schilling szerint a Római-part hagyományos hangulatát tenné tönkre az elképzelés. Az egész part elvesztené eredeti jellegét, mindazt, amiért oly sokan járnak oda. – Csak azok szeretnének ide gátat, akik korábban jogtalanul lakóépületet emeltek az árterületre, tehát érdekük annak megvédése – tette hozzá a vezérigazgató. Schilling fontosnak tartotta megjegyezni: lehet, hogy befektetés szempontjából valakiknek nagy üzletet jelent majd a gát, hiszen jelentősen megemelkednek majd a telekárak, de mindenképpen figyelemmel kell lenni a partra mint természeti értékre.
A Rómain járva most, néhány héttel az árvíz levonulása után is sokan úgy vélekedtek a Magyar Nemzetnek: barbár ötlet a gátépítés víziója. A parti szórakozóhelyek tulajdonosai közül volt, aki úgy fogalmazott: ha megvalósul az elképzelés, akkor le is húzhatják a rólót, ugyanis a turisták és a sportolók aligha lesznek kíváncsiak a betongáttal elcsúfított partvonalra. Volt olyan lakó is, aki „több legyet ütne le egy csapásra”: Szilágyi Istvánné szeretné, ha a gát nem közvetlenül a parti sétányra épülne, de a házakat azért megvédené. Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport elnökségi tagja is ellenzi a védvonal megépítését. Szerinte a lakóépületeket megvédeni a part tönkretételével nem lehet. Hozzátette: aki a hullámtérben építkezett, vállalta azt a kockázatot is, hogy a telkét időnként elöntheti a Duna.
Illés Zoltán, a parlament környezetvédelmi bizottságának alelnöke a tervezett gáttal kapcsolatban elmondta: a vízügyi kormányzatnak az egész dunai szakaszon hatékony védelmet kell biztosítania az áradásokkal szemben. – Ha sikerül úgy gátat építeni, hogy közben figyelemmel lesznek a természeti értékek védelmére, akkor azt támogatni kell. Tudni kell azonban, hogy ez esetben nincs olyan megoldás, amely környezetvédelmi szempontból jó lenne – vélekedett a fideszes parlamenti képviselő.

Gátépítések a fővárosban. Az 1838-as pesti árvíz pusztítása – amely során az árvízi hajós báró Wesselényi Miklós százak életét mentette meg – hívta fel először komolyabban a figyelmet az árvédelem kiemelt fontosságára. A hazai árvízvédelem eszmei kezdeményezője gróf Széchenyi István volt. A műszaki munkálatok megindítása Vásárhelyi Pál nevéhez fűződik. 1870 előtt a Dunán csak a Duna Hajózási Társaság épített gátat a Lánchídnál, ekkor azonban létrejött a Közmunkatanács, amely már megalakulásakor egyik legfontosabb feladataként kezelte a Duna szabályozását. A munkálatokat Reitter Ferenc főmérnök vezette, és ő dolgozta ki a folyó budapesti szakaszának szabályozását is. 1871-ben Hieronimy Károly végleges tervei alapján kezdődött meg a gátépítés, valamint a Duna medrének összeszorítása. A szabályozás előtt a későbbi Parlament, Műegyetem és Vigadó környékén épült szállodasor helyét is a Duna foglalta el. Az 1876-os árvizet követően az addigi 858 centiméter magas gátat megtoldották 925 centiméterre, majd 1891-ben faragott kőből készült mellvédvonalak alkalmazásával tíz méter magasságúra emelték, hogy a város biztonságban legyen. Budapest terjeszkedésével párhuzamosan az árvízvédelem szempontjából szükségessé vált a Duna egész fővárosi szakaszának „bevédése”. Jelenleg már csak a Római-parton található szinte érintetlen fövenyű partszakasza a Dunának. Ma ezt is veszély fenyegeti.