Mégis marad Csiang?

A világ legnagyobb lakosságú országában, Kínában a legfontosabb politikai kérdésekről a kommunista párt kongresszusa dönt. Hosszú ideig mindenki biztosra vette, hogy a pekingi vezetés első vonala a novemberi pártgyűlésen lecserélődik, s a hetvenhat éves Csiang Cö-min átadja a hatalmat a fiatalabb korosztályt képviselő, ötvenkilenc éves Hu Csin-taónak. Ma már azonban ez a forgatókönyv tűnik a kevésbé valószínűnek.
Napjainkban Kínáról leginkább az imponáló gazdasági fejlődés jut először az eszünkbe, és egyre többen vallják azt, hogy az új évszázad nagy üzletét velük lehet megkötni. A Nemzetközi Valutaalap legújabb tanulmánya szerint Kína alig érezte meg a világgazdaság legutóbbi lassulását: gazdasági kibocsátásuk (GDP) az idén várhatóan több mint hét százalékkal nő.
A „nagy sárkány” teljesítményére persze sokan azt mondják, hogy alacsony szintről könnyű nagy léptekkel előrehaladni, s a számottevő növekedés zömét külföldi tulajdonú vállalatok adják. Ez igaz lehet, de ne feledjük, hogy mindezzel együtt az ország egyre modernizálódik, amelyet elősegít a kínaiak múlt év végén elnyert tagsága a világkereskedelmi elitklubban, a WTO-ban.
A Nyugat azonban nem teljesen elégedett Kínával. Az okok jól ismertek: a Kínai Népköztársaság sorozatosan megsérti a legalapvetőbb emberi jogokat. Nincs teljes szólás- és sajtószabadság, a szabad vallásgyakorlás is erősen korlátozott, valamint demokratikus pártok sem működhetnek. A nemzeti kisebbségekkel szembeni negatív diszkrimináció mindennapos – különösen Tibetben és Kelet-Turkesztánban (Szincsiang).
Ugyanakkor Kínával „muszáj” üzletet kötni: ha én kimaradok a Kína-businessből, akkor majd a konkurencia csap le a lehetőségre. A külföld tehát Kína kegyeiért versenyez, amely jó alkupozíciókat biztosít az országnak. Peking nyeregben érzi magát, örül a jelenlegi állapotnak, s úgy érzi, jó úton jár.
Valószínűleg hasonlóan gondolkodik Csiang Cö-min is, aki a jelenlegi politika folytatását akkor látja biztosítottnak, ha továbbra is ő áll az ország élén. Csiang ma államelnök, pártvezető, valamint a fegyveres erők főparancsnoka egy személyben. Ám legkésőbb a jövő év elején le kell mondania az államelnökségről, mivel az alkotmány szerint legfeljebb kétszer öt évig állhat egy személy az ország élén. A katonai pozíciókat lesz a legkönnyebb megtartani – a nagy előd, Teng Hsziao-ping is két évig állt még a fegyveres erők élén, miután lemondott egyéb pozícióiról.
A kínai vörös sárkány tehát repül a saját útján. Jelenleg az egyre versenyképesebb gazdaság kiépítése a legfőbb cél, amellyel azt akarják elérni, hogy a külföld megérezze növekvő befolyásukat. Ez a törekvés, mondhatni, vérükben van, hiszen a kínaiak országukat Csungkuónak, azaz a világ közepének hívják.