MICIMACKÓ ÉS A MÉZETTSÉG

TETSZIK!
– hogy a „konzervatív” újságok, az az egy, kettő, há… pozitívan is pszichologizálni kezdenek, mint Benjamin HOFF, a Micimackó és a Tao, Malacka és a Tao könyveiben, „mert nem az emberekkel van baj, a rendszer van úgy kitalálva, hogy lassan csak hazugságot képes gyártani”. „Magyarországon a választási eredményeknek megfelelő” tv-kuckó illeti meg a mi Micimackónkat, Fülesünket is, nem csak Nyuszit, barátait és üzletfeleit. E sorok írója már 1989-ben megjelentette 1983-ban írt MICIMACKÓM É D I A című önálló estjének forgatókönyvét, mely akkor végképp nem volt csupán MICIMACK O M É D I A. Ahogyan most sem lesz könnyű virtuálisvalóság-gyártásukban a Tigriseket végleg megfékezni.

TETSZIK!
– hogy a részrehajlás nélküli pszichologizálás mellett epikusan árnyalnak is, az ebben az újságban péntekenként megjelenő MÉDIAEGYENS Ú L Y O Z Ó, „franciásan könnyed hangvétellel” előadott karcolatok? röpiratok? Mindenesetre – MÁRAI után szabadon: – nemzetnevelés forog fenn? Még akkor is, ha egy neveletlen teszi ezt, egy tékozló tért éppen – immár többedszer – meg? „Ezt a szerepet osztottam most magamra” – nyilatkozta nemrég egy másik lapban, de hogy nem szerepjátszás ez avatott rendezőnél, nagyon is merem és remélem. (Nem nagyon ismerem, mégis.)

TETSZIK!
– hogy epikusan árnyal immár 16 cikkében, és nem fukarkodik ellenfeleivel szemben sem a dicsérő jelzőkkel. A médiasztár „szíve libamájból van” (korábban más, más cikkében „emberből”), és nem buta liba, hanem „igen művelt ember”, „nincs nála hűségesebb és odaadóbb barát”. De szeretnék egyszer (én is olyan) gazdag lenni… és kuglert, vagy a másság tiszteletéül „meleg őzcombot” szopogatni.

MÉG AZ IS TETSZIK?
– igen! hogy elfogulatlanabb hozzáállással újság(ba)író erkölcsrendező, médiasztárt „jelentősen javadalmazná”, „megérdemli a földbirtokot”. „Empátiája azonban korcs”. (Médiasztáré.)
Micimackó ezer (bocs és száz anyamedve) kellene! Beh’ kár, hogy médiasztár – csak 1990-ig – „állott a mi oldalunkon”. „Antikommunista volt” – ez nem csak afféle szerény vélemény, ez tény, tény, tény (amit a TASZSZ is megcáfolt). Tovább nem játszom a Micimackó-hasonlattal, behelyettesítéssel, elvinné máshová az egészet, és hogy kire-kikre alkalmaznám most, 2002-ben, nem döntöttem pontosan el. Pedig Magyarországon ebben a „felülemocionált” helyzetben MILNE-KARINTHY bája, szelíd humora igencsak elkelne. A döngicsélés és zümmögés. (Mert ez a sok „hapacsolás”, „zizegés” már az idegeinkre megy.)

ÚJSÁGBA – EGYÉBKÉNT REMEKÜL
– ÍRÓ
eleinte irritált, most már bevallhatom – tömegtüntetéseken felháborodott vagyok, inkább „játszom” a színpadon. Azonban lassan azon veszem észre magam, hogy miatta – is – veszem a lapot. (Semmi pejoratív, a „szlengre” utaló.)

TÉNYLEG SZERETEM!
– ezt a hangot (és leütést). Ennyi egészséges káröröm azért szorult belém. S talán még jobban kedvelem a legelejét írásainak, az első körülszaglászó-hízelgő, lép(esméz)re csaló sorokat. Nincs gúny ezekben a kezdeti atmoszférateremtő, impresszionista – ecsetkezeléses felvezetőkben. Őszinte sorok ezek. Bennük szeretete is. Úgy személyes, hogy nem személyeskedik. Pedig megtehetné. Hiszen újabb és újabb kiszemelt áldozatát mind, innen-onnan, fogadásokról – balról –, testközelből jól ismeri. (Igaz, azok, őt is.) Tra-la-la, tra-la-la, pritty, pretty, prütty.

MÉGIS!
– jó ez a sorozat! (gyilkosság volna?) Nem hiszem. Időnként még arra is gondolok olvasása közben, hogy ez nem is feltétlenül csak az egyik oldalnak szól. Illetve, valahol – tudat alatt – (nagyon is tudatosan), az elolvasás pillanatáig ellenségnek tartottat szeretné elfogadtatni. Kit? Kivel? (Ki a farbával. Döntsd el, Desiré.) „Őt-őket”? vagy „minket”, „velük”? (Ezeket az idézőjelben levőket szeretné megszüntetni vagy kiélezni?) A legszimpatikusabb, amikor azt nyilatkozza: „nekem roppant kellemetlen csúnya dolgokat írni K. G.-ról, mert alapjában véve természetemnél fogva nem vagyok radikális személyiség. Én képes vagyok arra, hogy megtaláljam a jót K. L.-ban, L. I.-ban is, de ezt ők nem engedik meg nekem azzal, hogy túlsértettek. Elvetették a sulykot. Az árokásást ők kezdték. Picit modoros… (én nagyon!), kicsit túlliheg olykor, kicsit – hamar – szeret mindjárt az élre törni. Kicsit nagyon féltékenyek a korábbi frontharcos-primadonnák rá. (Csak az a „Cenzorka” szócska le ne íródott volna, a „dixi” bár fitogtató-kioktató, elmegy.)

VISZONT IGENIS!
– híd szeretne lenni. Lezárás és provokáció nélkül. És hittérítő. És talán – biztos – „minket” is szeretne „előttük” jobb színben feltüntetni. Némi hetyke kevélységgel, hogy: ugye mennyivel különbek vagyunk! Az első felvezető sorokban. Aztán dönthetjük a tőkét… siránkozz!

SZÓVAL…
(és tettel) különbek vagyunk. Általa is. Aki – most éppen – minket képvisel. Holott nem „mi” választottuk. De ő, „minket”. És ez most nem karrierizmus. Ő már akkor a „miénk” volt, amikor ott volt „velük”. „A velünk ellenséges baráti táborban.” (Rendezőnk szavai ezek „egykori” barátjáról, a mostani kultuszminiszterről.)

A KOSSUTH TÉREN, ÁPRILISBAN
nem tudott személyesen személyében megjelenni. Talán akkor még lélekben sem… A két leendő kormánypártelnök sehogyan sem. Mert aznap, pár órával korábban már egyszer megjelentek a színidirektor által celebrált – sajnálatosan a kegyelet mellett politikai „stichet” is kapó – temetésen. De most itt van. Itt van újra. Küzdött – eddig is – híven az antiszemitizmus ellen, most a magyarellenesség ellen rántott díszkardot. Bravó! Abcúg. Derék dolog. (Hogy a Madách Kamara előcsarnokában M. P. miniszterelnökjelölt és sokak „egyoldalú” jelenlétében a „kardcsörtetés” már javában a kampány jegyében folyt, ünnepélyesen felejtsük el mostantól?)

HISZEK NEKI?
Talán… esetleg… Hiszen akik mellé állt most, azok is a „túlsó partról” hozták vissza a szerelmet. (Meglehet, NAGY László is őszintének érezné ezt.) Sőt! Jómagam is hosszú-hosszú utat tettem… szerencsére 1965-re, első egyetemi színpadi fellépésemre éppen – a mai napig – vállalható lettem… Engem is direktor úr temessen. (Független protokollvendégekkel.)

DE MONDOM…
Egyre jobban szeretnék hinni valamiben-valakiben. Új ez a hangvétel. Megközelítés. Szellemi fölény. Fölényeskedés nélkül. Neofita polgári kör – hangadóként azt az ideát és ideált róbálja ő is megközelíteni, amilyennek lennünk kellene! ha már lépten-nyomon melldöngetően és kihívóan hangoztatjuk, hogy polgárok vagyunk. (Holott fogalmunk sincs – legalábbis a mindennapi gyakorlatainkban –, hogy valójában, min is alapszik.)

HALLOTTUK AZ „IGÉT”
Olyan törvényre van szükség, amely két egyenrangú csatornára osztja a magyar televíziót. Már nem elég, hogy csak egy szocialista legyen… szükség van egy polgári és nemzeti értékeken állóra is. A közszolgálatnak nem csak egy modellje van. Nem. Ugyanis a közszolgálat a vélemények és információk sokszínűségét kell hogy biztosítsa, és lényeges szerepet játszik a nyilvánosság azon jogában, hogy az ismeretek birtokába jusson. Mások nézetei irányában is tiszteletet és türelmet kell hogy tanúsítson.

MÓZES NEGYVEN ÉVIG
VÁNDOROLTATTA NÉPÉT
a sivatagban… Ahhoz, hogy Magyarországon szemmel látható változás legyen – a tv-ben is –, ahhoz előbb három generációt még vagy száz évig – MILNE versikéjével: – körbe-körbe (csak) körbe-körbe kell keringtetni, a végső hatalmi beleszédülésig, keringési zavarokig, a nemcsak inneni, de mindenhonnan – így a pusztából való – kipusztulásig. S akkor elérhetjük az Ígéret földjét. Persze csak én – az önjelölt próféta – és a dédunoKáink (???)
Ábel! de rengeteg!!!
(Kábel?)
Nem lenne szükség már egyetlen televízióra sem.