Azon a péntek estén, kilenc óra tájban finom zúgásra lettek figyelmesek a festői Karmadoni-szoros lakói. Pillanatok múlva fülsiketítő zaj hasított a levegőbe. A sötétben elképzelni sem tudták, mi történik. Eget rázó robajjal hatalmas jégtömbök zúdultak alá, akkorák, mint egy vasúti vagon. A görgeteg sarat, sziklákat sodort magával, s az egymásnak ütődő kő- és jégtömbök messze világítva szikráztak a sötétben. Tíz perc múlva síri csend lett. A helyiek valahogy így mesélik el a ritka természeti jelenséget.
A Vlagyikavkazhoz közeli Karmadoni-szoros kedvelt kirándulóhely. A Napfényes völgynek nevezett részen például az év 300 napján süt a nap, a hó ismeretlen, s még télen is lehet napozni. A helyi elit víkendházakkal, nyaralókkal építette be a tájat. A kétemeletes házak ma nem látszanak ki a vízből, a lavina ugyanis két folyót is elzárt, aminek következtében többhektáros tavak képződtek. A majd harminc kilométerre lezúduló, ötven méter vastagságú jég több útjába eső falut letarolt, míg a környék többi részét árvíz fenyegeti. Három nap alatt ötven méter magasan állt a víz a hordalékfallal elzárt részen.
A sokk múltával ma egyre többen teszik fel a kérdést: valóban elkerülhetetlen volt ennyi ember halála? A helyszínen dolgozó „Centroszpasz” mentőcsoport vezetője, Andrej Legosin szerint ez a geológiai jelenség rendkívül ritka, ráadásul ilyen nagy mennyiségű, pillanatok alatt monolit tömbbé összeálló hordalékkal, mint amelyet a Kolka gleccser leomlása lesodort, még nem találkoztak. Úgy véli, ez elől menekvés nincs, s az ember homokszem az elemek tombolásának útjában.
A tapasztalt alpinista, geográfus, Andrej Ignatyenko szerint mindegyik lavina veszélyes. A száraz porhó szétszakítja a dobhártyát és a tüdőt. A nedves, nehéz hóban hamar kihűl az ember, míg a jég- és hótömböket görgető lavina egyszerűen letarolja az útjába kerülőt. A bajbajutottak életét ilyen esetekben legfeljebb a gyors cselekvés mentheti meg. Mindenképpen el kell takarni az arcot, a fület, és a hógörgetegbe kerülve lehetőség szerint azonnal legalább egy kis teret kell kialakítani a túléléshez. Minderre azonban rendkívül kevés az idő, hiszen a hó mintegy másfél perc alatt cementálódik. Látható tehát, hogy még a tapasztalt alpinisták is csak szerencsével kerülhetnek ki a hó rabságából. Ignatyenko szerint tehát Bodrovéknak sem volt szinte szemernyi esélyük sem. A csoport táborhelyén ugyanis még vagy 15 kilométerrel túlszaladt a lavina, s a hóból, jégből és kőből álló massza belül pillanatok alatt megtelt vízzel, levegőtlen tömbbé alakult.
A katasztrófa elkerülésére az egyetlen esély szakértők szerint a megelőzés, ehhez azonban a gleccsert folyamatosan figyelni kell. Az úgynevezett lüktető gleccserek, így a 3500 méter magasságban levő Kolka ugyanis általában árnyékban vannak, olyan helyen, ahol nem tudnak megszabadulni a rájuk rakódó újabb és újabb jégrétegektől. Egy idő után elérik hát azt a kritikus pontot, amikor nem képesek megtartani magukat és leszakadnak.
A helyiek szerint a Kolka leomlott már néhányszor a XIX. században is, az első hivatalosan regisztrált eset azonban 1902-ben következett be. A múlt században még egyszer, 1969-ben mozgásba jött a gleccser, ekkor azonban a katasztrófát elkerülték, mivel mindezt időben észlelték, és kitelepítették a lakosságot. Ezután a szakértők folyamatosan figyelték a Kolka viselkedését. Kiszámították méreteit, amely akkor 45 millió köbméter volt, s a kritikus tömegét. A 70-es évek végére azonban elsorvadt a tudományos munka finanszírozása, a hatalom már nem félt az újabb omlástól, így a megfigyelés abbamaradt. A 80-as és a 90-es években aztán szép lassan az egész országban magukra hagyták a gleccsereket. Szakértők szerint a gleccser megmaradt részének omlása most nem fenyeget, a helyiek azonban figyelmeztetnek arra, hogy az első szakadást 1902-ben és 1969-ben is követte egy második. A hatóságok mindenesetre visszaállítják az állandó monitorizálást, kérdés azonban, hogy meddig?
A sajtóban közben máig fel-felbukkannak a reményt éltetni próbáló hírek arról, hogy Bodrovék esetleg egy alagútban túlélhették a katasztrófát. A szakértők szerint aligha, hiszen másodpercenként 10 köbméter hordalék zúdult alá, amely az útjába eső két átjárót is pillanatok alatt betemette. Máskor az röppen fel, hogy speciális műszerekkel űrhajósok vizsgálják a terepet. A mentők közben befejezték a munkát. Mint mondják, amit lehetett, megtettek, most már bele kell nyugodni a történtekbe, és nincs értelme bolygatni ezt a tízszer tíz kilométeres sírt. A hatalmas hegyek öntörvényűségére utalt finoman a köztársaság elnöke is, mondván, hogy az eltűnteket immár örökre befogadta Oszétia.
Magyar Péter
Magyar Péternek brüsszeli végrehajtókra van szüksége
