Az elfelejtett háború

Csecsenföldön manapság is 10-15 ember hal meg naponta. A szövetségi csapatok a második háború kezdete, 1999 óta a hivatalos adatok szerint mintegy négyezer katonát vesztettek, míg a sajtó ezzel szemben 15 ezer halottról beszél. A csecsen veszteségek jóval meghaladják ezeket a számokat, s mintegy 200 ezer menekült él a szomszédos területeken. Erről a háborúról manapság mégis csak néha hallunk. Akkor, ha a nagypolitika fókuszába kerül, mint szeptember 11. után, vagy a Pankiszi-szoros körüli viszálykor, s amikor a szeparatisták egy-egy sikeres akciót hajtanak végre. Ilyen volt mostanában a 116 személyt szállító Mi–26-os helikopter lelövése, s legutóbb a 25 áldozatot követelő robbantás a grozniji rendőrőrsön. Mindezek a számok arról árulkodnak, hogy a helyi lakosság az élet normalizálására vágyó többségének háborúellenes hangulata, a rendteremtéshez kedvező nemzetközi légkör, a nagyszabású offenzíva befejezése, a köztársaságban állomásozó csapatok létszámának csökkentése ellenére nyugtalanítóan vetül a Kremlre, így Putyinra is ma Csecsenföld árnya.
Szeptember 11. akár Oszama bin Laden személyes ajándéka is lehetett volna Putyin elnöknek, jegyzik meg némi szarkazmussal egyes elemzők. A tragikus események, illetve az ezt követő terrorizmus elleni általános fellépés ugyanis nemcsak látványossá tették a Kreml külpolitikai nyitását, de lényegesen fel is értékelték Oroszországot, amely Amerika egyik legfontosabb szövetségesévé vált. Az együttműködés politikai árában már ekkor benne foglaltatott, hogy Moszkva szabad kezet kapott Csecsenföldön, amely most azzal egészült ki, hogy a már Irak felé kacsingató Fehér Ház végül az orosz–grúz vitában is a Kreml oldalára állt.
A csecsenföldi rendteremtés, a kemény fellépés hazafias hullámán felemelkedett Putyint azonban aligha nyugtathatja meg, hogy a világ elfogadja a jelenlegi helyzetet, az orosz társadalom ugyanis e tekintetben is nyugalomra vágyik. Jellemző módon míg két éve csupán 22 százalék támogatta a béketárgyalásokat, addig jelenleg egy felmérés szerint a megkérdezettek 61 százaléka véli úgy, hogy a csatatér helyett immár a tárgyalóasztalnál kellene sikereket elérni. Ehhez azonban éppen a beavatkozás miatt hiányoznak mindkét oldalon a feltételek. Kérdés például, mit tudna garantálni egy esetleges megállapodásból a hatalmában erősen korlátozott megválasztott csecsen elnök, Aszlan Maszhadov. Pedig, mondják egyre többen már Moszkvában is, mégiscsak vele kellene leülni, ehhez azonban először vissza kellene vonni az ellene kiadott elfogatási parancsot. A tárgyalások legádázabb ellensége a jelenlegi helyzet fenntartásában üzletileg is érdekelt katonai, belügyi, titkosszolgálati elit. Putyin érezhetően őrlődik e két tábor között, egyelőre nem tud kibontakozni több kérdés kapcsán látott pragmatizmusa. Haszavjürt tapasztalatai alapján óvakodik Maszhadovtól, közben azonban, mint a köztársaságba frissen kinevezett emberjogi biztosának lépései jelzik, igyekszik letörni a katonai lobbi önbizalmát is. Az elnök azonban még nem döntött. Erre utal, hogy a napokban másodszor halasztották el a biztonsági kabinet ülését, amelynek napirendjén a csecsenföldi helyzet szerepelt volna. Az idő közben fogy, a közelgő választásokon ugyanis a kaukázusi fellépés patrióta hullámán a Kremlbe emelkedő elnöktől népe e téren is a stabilizálás eredményeit várja.