Demszkynek mennie kell

A magyarok olyan fővárost szeretnének, amire joggal lehetnének büszkék. Demszky Gábor tizenkét év alatt képtelen volt ráérezni, hogy Budapest elsősorban Magyarország fővárosa. Ezért akar mindenáron „világvárost” építeni. A Budapesten lakók, dolgozók vagy átutazók tapasztalatból tudják, hogy ez egy elhanyagolt, rossz levegőjű, zajos, koszos, lakhatatlan város – összeomlott közlekedési rendszerrel, rossz közbiztonsággal. Elgondolkodtató, hogy tizenkét év után sem lehet felfedezni egy átgondolt városfejlesztési koncepció nyomait. Egy politikus lehet bármilyen szerény képességű, koncepciótlan vagy tehetségtelen, ha mindezt sikerül titokban tartania, akkor akár élete végéig is az élvonalban politizálhat. Egy főpolgármester azonban sokkal nehezebb helyzetben van: egy lakhatatlan városról nehéz elhitetni az ellenkezőjét. Nagyfokú pártpolitikai elfogultság kell ugyanis a tények mellőzéséhez, figyelmen kívül hagyásához.
Demszky Gáborról tudható, hogy a nyitott és a multikulturális társadalom híve, a másság népszerűsítője, aki szerint „az idegen szép.” Főpolgármestersége alatt irracionálisan sok multiplex és a magyar kis- és középvállalkozókat tönkretevő többfunkciós bevásárlóközpont épült. Jogosan gondolják sokan, hogy Demszky szellemi-kulturális értelemben az amerikai konzumidiotizmus magyarországi szálláscsinálója és helytartója. Demszky és pártja, az SZDSZ, mindig idegenkedett a nemzeti identitás erősítésétől, a magyar kultúra értékeinek fokozott védelmétől.
Az SZDSZ-es Demszky Gábor 1998-ban szocialista szavazatokkal lett ismét főpolgármester. [A hálát mellőzve később kijelentette: „Az önkormányzatokat már akkor (1996) tönkretették … (Horn) Kuncze Gáborral mosta fel a padlót.”] Még a választások éjszakáján megnyugtatta az embereket, hogy mostantól nem kell félni attól, hogy lehallgatják telefonjaikat vagy esetleg nem gondolkodhatnak szabadon. A győzelemittas Demszky gyorsan belelendült, és lényegében hadat üzent Orbán Viktornak. Abból a feltevésből indult ki, mely szerint ő is van annyira fontos ember, mint a miniszterelnök. A „világvárost” építő Demszky rendkívül magabiztos volt: „Meggyőződésem, hogy lesz metró, de addigra már nem lesz Orbán-kormány. Kétmillió budapesti és az agglomerációban élő másik egymillió ember nem fogja elfelejteni, hogy megfúrták a metrójukat. Köztünk és a metró között feketén-fehéren Orbán Viktor és kormánya áll, amely megakadályozza ezt a számunkra elsőrendű beruházást.” (Magyar Nemzet, 1998. december 4.) Ugyanakkor a nagy tehetségű főpolgármester semmiféle magyarázattal sem szolgált arra vonatkozóan, hogy a hozzá tartozó vállalat, a BKV, miért áll összeomlás előtt, és miképpen kívánják kezelni a cég tízmilliárdos hiányát. Tehetetlenségét, koncepciótlanságát leplezendő Demszky egyszerű, de hatásos demagógiához folyamodott: mindennek a kormány az oka, sőt személyesen Orbán Viktor felel mindenért, ideértve a közlekedési dugókat is.
Demszky elhallgatta, hogy a fővárosnak tulajdonított beruházások nagy része állami, költségvetési pénzből épült, így aztán jó érzékkel az állam pénzén népszerűsítette magát: állandóan szalagokat vágott át, alapköveket rakott le, vagy éppen rendezvényeket nyitott meg. Egy idő után a város valóságos miniszterelnökének képzelte magát, és országos politizálásba kezdett. Kijelentette: tíz évvel ezelőtti állapotok uralkodnak a politikában; a kormány diktátumokkal irányít, s ezzel csak egy mozgalom veheti fel a harcot. Később az útalapból is pénzt kért, ami azért meglepő, mert 1994 és ’98 között, amikor elv- és libtársai kormányoztak, hasonló igényei nem voltak. Demszky és az SZDSZ tanácsadói nem akárkik. Demszky Gábor valóban nem egyszerű politikus, több annál: egy jól behatárolható érdekcsoport és szubkultúra képviselője. Téveszméjük szerint ők még mindig önálló pólusképző erők. Demszky torz arányérzékét jellemzi az alábbi idézet: „A Mérleg utcában már dolgoznak, hamarosan előállnak valódi kormányzati alternatívával.” (...) Pető Iván, Kuncze Gábor vagy Magyar Bálint tapasztalatai, liberális értékei társulnak majd az ifjabb generáció pragmatizmusával, lendületével. Ez győztes ötvözet lesz.” (168 óra, 1998. november 17.) A Fidesz és az MSZP erősödését nehezen viselte: „Kétpártrendszer alig jobb, mint az egypártrendszer… ezt a modellt nem szívesen venném át” – mondta egy beszélgetés során. Nem zavarja, hogy ezzel a demokratikus világ mintaképnek tekintett rendszereit, Angliát és az Egyesült Államokat egy kézlegyintéssel söpri le az asztalról.
Egyik életrajzában megemlítik, hogy 1972-ben politikai szervezkedés miatt kizárták az egyetemről. Aligha véletlen, hogy a szervilis szerző elhallgatja a kizárás valódi okát. Demszky tudniillik 1972. március 21-én szélsőbaloldali, internacionalista tüntetést szervezett a március 15-én a Kádár-rendszerrel szemben „magyarkodók” ellen. A főpolgármester azóta is szívesen akciózik: a 4-es metró építése érdekében közpénzen százharmincezer aláírást gyűjtöttek össze. Szellemi színvonalára jellemző, hogy a BKV Előre 4-es számú mezével kívánta megajándékozni a miniszterelnököt, aki hasonló színvonalon válaszul egy hólapátot és egy gázálarcot küldhetett volna a liberális főpolgármesternek. Egy jó darabig azt hitte, hogy ő az SZDSZ utolsó esélye, ezért pártelnökké választatta magát.
A főpolgármester a jelek szerint nem túl okos. Szereti, ha alákérdeznek. A valódi kérdésektől dühös lesz. Kínba merevedő, tanácstalan arcvonása, üres tekintete vagy legendás „nevetése” sokat elárul valódi lényéről. Gyors felfogóképességének, éleslátásának és magas politikai műveltségének illusztrálására idézzük egy korábbi beszélgetését Juszt Lászlóval.
„Juszt: Hány helyen van a világban liberális kormány?
Demszky: Európában?
Juszt: A világban.
Demszky: Ő… vannak… vannak… vannak nagyon erős liberális pártok és Európában is vannak liberális pártok, erős liberális pártok… és még több olyan liberális párt van, amelyik eldöntheti a mérleg nyelveként, hogy hová áll és kivel kormányoz.
Juszt: Értem, ha jól emlékszem, kormányon nem nagyon vannak.
Demszky: Belgiumban, Kanadában… ő… sok helyen… tehát tudnék Európában példákat mondani arra, hogy a liberális pártok azok erős karizmatikus politikusokat, pártvezéreket adtak, és jó eredményt értek el a választásokon.”
Ez volt az az idő, amikor interjúiban többször arról beszélt, hogy neki a főpolgármesteri szék már nem kínál elegendő teret. Nem rejtette véka alá miniszterelnöki ambícióit. Egy tizenöt százalékosnak vélt SZDSZ-szel a háta mögött készült élete legnagyobb dobására. Álmai nem váltak valóra. Pünkösdi királysága rövid volt. Önjelölt miniszterelnök-jelöltként és pártelnökként is gyorsan megbukott. Ma ismét a főpolgármesteri székért küzd.
Demszkynek mennie kell. Hogy kik állnak mögötte, azt láthattuk, hallhattuk. Elhasználódott megélhetési politikusok, és militáns balliberális értelmiségiek. Budapest többet érdemel.
Ha Demszky marad, akkor továbbra is Budapest lesz a lelkek és a Duna egyik legnagyobb szennyezője.