Hazai könyvpiacunk liberalizálása nemcsak a nemes versengésre készülő, hosszú távra tervező kiadói műhelyeknek adott esélyt, hanem azoknak is, akik a gyors pénz reményében vállalkoztak. Sok borsot is törtek az elmúlt években vetélytársaik orra alá, rontották a boltot, áthágtak minden szabályt. A szerzői jogvédők érvelése elől könnyen menekültek: átalakultak, hogy új néven, új vállalkozással folytassák korábbi tevékenységüket, vagy ügyesen védekezve kibújtak a felelősségre vonás alól. Úgy tűnik tehát, hogy mindaddig esélyük lesz nálunk a szélhámosoknak, amíg a vásárló nem a minőséget, hanem az árat nézi. Amíg nem igényli, hogy a kézikönyv ne csak olcsó, hanem használható is legyen.
A jogi helyzet tisztázatlanságára jellemző, ami nemrégiben A magyar helyesírás szabályai című munkával történt. A helyesírási szabályzat ma Magyarországon szinte törvényi erővel rendelkezik, ám szellemi jogi védettsége rendezetlen. A szabályzatot emberemlékezet óta az Akadémiai Kiadó jelenteti meg, a könyv része az iskolai oktatásnak. Bár nem minősül tankönyvnek, mégis előbb-utóbb minden szülő kénytelen megvásárolni. Most viszont egy betéti társaság is megjelentette a művet, az Akadémiai Kiadóéhoz megtévesztésig hasonló borítóval, ám az eredetinek fele áráért. Ezerhétszáz forint áll szemben hatszáz-hétszáz forinttal. Önök melyiket választanák?
Bucsi Szabó Zsolt, az Akadémiai Kiadó igazgatója szerint ellentmondás van a helyesírási szabályzat társadalmi és jogi helyzete között. A piacon ugyanis semmiféle védettséget nem élvez az a szellemi termék, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia megalakulása óta annak nyelvi bizottsága „állít elő”. Bármelyik könyvkiadó odaírhatja saját helyesírási szabályzata fölé: szerkeszti a szerkesztőbizottság, s már nincs ügyvéd, aki vállalná a szellemi jogtipró elleni képviseletet. E betéti társaságnak is csupán arra kellett ügyelnie, hogy néhány apró változtatást végezzen az eredeti szövegen (egy kicsit átfogalmazza a szabályokat, megváltoztasson egy-egy példát), máris kész volt az új termék. Óriási különbség azonban, hogy míg az Akadémiai Kiadó magas royaltit, vagyis szerzői jogdíjat fizet a nyelvészeknek, a névtelen szerkesztőbizottságot szerzőként feltüntető kiadó ettől megmenekül. Bucsi Szabó Zsolt szerint megoldást jelenthetne, ha az akadémiai törvénybe fölvennék, hogy az MTA feladata a magyar helyesírás szabályainak folyamatos ápolása. Ez esetben senki nem tehetné meg, hogy saját szellemi termékeként tüntetne fel olyasmit, amihez semmi köze.
Vajon csupán ártalmatlan csalás, vagy valódi károkozás-e, ha a kézikönyvek borítója talmi vagy elavult tartalmat fog közre? A jelenség az Akadémiai Kiadó számára érzékelhető a piacon is, ám ez esetben nem e veszteségek felett kesereg az igazgató. Inkább szeretné felhívni a figyelmet azokra a vetélytársakra, akik nem babrálnak azzal, hogy maguk szótárakat készítsenek, hanem leveszik a polcról a múlt század elejének divatos köteteit, melyeknek már lejárt a szerzői jogdíjuk, és azokat adják ki mint új, korszerű munkákat. Kérdés, vajon hány autentikus, ma is használható szócikkre bukkan bennük az olvasó.
Félreértés ne essék, nem mindenki csaló, aki az Akadémiai Kiadón kívül szótárkiadással foglalkozik Magyarországon. Vannak tisztességes versenytársak is, tudjuk meg Bucsi Szabó Zsolttól, akik manufaktúrában készítik elsősorban a kurrens nyelvek – angol, német, francia – középszótárait. Ezek a nyelvek és ez a formátum hozzák ugyanis a legtöbb bevételt a szótárpiacon. Az Akadémiai Kiadó, mely a magánosítás után is megmaradt a legnagyobb magyar szótárkészítő műhelynek, ennél jóval többféle terméket állít elő: huszonnégy nyelven nyolcvanféle szótárt kínál. Az utóbbi években e nyolcvanból harminc szótárfajtát újítottak fel. Közöttük hatalmas szellemi és technikai befektetéssel a nagyszótárakat.
Ha valaki hosszú távra tervezi a szótárkiadást, akkor ahhoz alkalmas szervezetet, szakembergárdát, infrastruktúrát kell kiépíteni, mondja Bucsi Szabó Zsolt. Így lehet üzemszerűen beállni arra, hogy ötévenként megjelenjen egy-egy korszerűsített középszótár. Most azt tervezik, hogy a különféle nyelvek szóállományát összekapcsolják, így létrehozható a minden szótár alapjául szolgáló nyelvi adatbázis. A fejlesztés, a folyamatos munka és a jó szakembergárda persze pénzigényes, a most megjelent német–magyar, magyar–német középszótárra például kétszázmillió forintot költött az Akadémiai Kiadó. S a befektetést viszont is szeretnék látni.
Kérdés: a vevő hajlandó-e megfizetni a minőséget? Érzékeli-e egyáltalán a különbséget, amely egy korszerű szótár, egy kis műhelyben készült amatőr munka és egy nyolcvanéves szószedet utánnyomása között van? Mivel a hazai népesség többsége híján van az idegen nyelv ismeretének, jobbára gyermekének választ szótárt, fogalma sincsen az immár klasszikusnak számító márkanevekről sem. Örül, ha a hipermarketben egy-kétezer forintért megveheti azt, amiért a könyvesboltban több ezer forintot is ki kellene adnia.
A tisztességtelen konkurencia is ott jelentkezik, ahol a legnagyobb a kereslet. A tisztességtelenség lényege, hogy szellemi munkát nem fektet szótárába a kiadó, legfeljebb ráírja a borítóra: új, regiszteres kiadás. Így került forgalomba Kelemen Béla múlt század eleji német–magyar szótára is. A bevezetőben sem jelzik, hogy elavult, régi szótárt vehet kézbe az olvasó, sőt van olyan kiadó, amelyik még erényt is próbál kovácsolni a csalásból. Évszázados, elavult értelmező kéziszótárát így ajánlja: abban olyan szavakat is megtalálhatunk, amelyek régen feledésbe merültek. S vajon ha a vevő belátja, hogy használhatatlan kézikönyvet vett, van-e bátorsága a szemétbe hajítani, és áldozni egy másikra, jobb minőségűre?
A versenyhelyzet új megoldásokra készteti az Akadémiai Kiadó vezetőit is, hiszen érzékeny társadalmi veszteség például, ha az évente eladható huszonöt-harmincezer német–magyar kisszótárból a minőségi termék nem piacvezető. Ezért szükség van arra, hogy keressék az olcsóbb megoldásokat, hogy puha kötéssel is piacra dobják a könyveket. Ugyanakkor küzdeni szeretnének a tisztességtelen versenytársak ellen, ám a jogi út bonyolult és hosszadalmas. Nincs ugyanis tisztázva, mit jelent a szerzői jog egy szótár esetében. A szó és fordítása nem védett, legfeljebb a szerkezet, a koncepció az. Országh László angol szótárában több olyan kifejezést helyezett el – így például a példamondatokban hozzátartozói nevét –, amelyeket csak a családja ismer. Ha tehát ezek más angol szótárakban is felbukkannak, tetten érhető a szellemi tolvajlás. Más esetben azonban csak abban reménykedhetünk, hogy előbb-utóbb nemcsak az árat, a minőséget is megnézzük, mielőtt kézikönyvet veszünk. És hogy a márkanév egyben a minőség garanciáját is jelenti a vásárlónak. Nemcsak a ruha-, hanem a könyvpiacon is.
Magyar Péter
Magyar Péternek brüsszeli végrehajtókra van szüksége
