Harminc rubel

Na végre, itthon vagyok. Most majd mindjárt kihúzom ezt a ládát, poros nagyon, kiveszem a dobozt, jó nehéz, aztán… Hogy is van ez? Tekerés, nyomkodás, tekerés. Működik. Lássuk csak. Ti-ti-ti-tá. Megy ez. Tehát akkor először a frekvencia, az a tárcsa, megvan, most a nagy gomb, antenna, zölden világít, időtálló masina ez. Kód, nyomkodom szaporán. Hurrá. Kicsit várni kell, úgyhogy kicsit várok. Jaszenyevói központ? Itt vagyok, én vagyok, hívják oda Vlagyimirt. Én nem szórakozom, jó ember, és ne fenyegetőzzön, mert egy-kettőre máshol találja magát. Nem tudom, hogy konkrétan hol, mindenesetre ott rossz lesz magának. Erre vagyok kiképezve. Már keresik. Hát csak azért. Vlagyimir? Itt vagyok, jelentkezem. Nagy híreim vannak. Tudom, hogy néhány megbeszélt bejelentkezés kimaradt, nagyon el voltam foglalva, demokrácia, kampány, miegymás. Köszönöm szépen, végül sikerült, nagy diadal ez nekem, illetve nekünk. Persze, hogy minden rendben lesz, innentől tartom az ütemtervet, heti kétszer, mint mindig. Menni fog, nem olyan vészes ez a beosztás, sokkal kevesebb idő megy el rá, mint gondoltam, Laci mindig mindent elmond, hogy mit tegyek, én általában úgy is szoktam tenni, ilyenkor ő elégedett, és akkor mindketten örülünk. Hogyne, aláírni azért én szoktam, legalábbis most úgy van. De most ne fecséreljük erre az áramot, mert mondandóm lenne. Hát, kedves Vlagyimir, bizonyára emlékszel, mekkorát kacagtunk, jó régen bár, de én nem felejtettem el, amikor komoly arccal közölted velünk, hogy amelyikőnk bejut a Fehér Házba, az kap ötven rubel prémiumot. Kérlek tisztelettel, én a feladatot elsőként végrehajtottam, és most igényt tartok az ötven rubelre. Nevetsz? Majd abbahagyod, ha belenézel az újságokba. Tényleg nem tréfálok. Bejutottam a Fehér Házba. Mondjak róla valamit, rendben van. Tényleg fehér, és benne lakik az amerikai elnök, sok személyzettel együtt. És az nem úgy volt, Vlagyimir, ahogy ábrándoztunk róla annak idején, hogy majd át kell küzdenünk magunkat állig felfegyverzett ádáz testőrök önfeláldozó hadán, kik az embertelen imperialista rendszer agymosásán átesve utolsó leheletükig védelmezik cingár elnyomóik testi épségét. Ez éppenséggel nem így volt, mert engem szépen, illő tisztelettel fogadtak, leginkább az zavart, hogy nem nézhettem körül rendesen, mert Laci még a folyosón meg az ajtó előtt is magyarázott, hogy így meg úgy, mit mondjak odabent. Erre nem volt szükség, mert nagyon jól szerepeltem. Röviden vázoltam, hogy bizonyos tekintetben, aztán kifejtettem, hogy mindebből természetszerűleg következik, majd váratlanul bejelentettem, hogy következésképpen nem, nem, soha. Illetve nem is ezt mondtam, hanem hogy igen, igen, mindig. Az amerikai elnök nagyon örült, mosolygott, ha nem magyarázzátok el annak idején annyiszor, én ugyan meg nem mondtam volna, hogy márpedig ő a proletariátust zsarnoki módon elnyomó kapitalista diktatúra lárvaarcú megtestesítője. Vlagyimir, komolyan mondom, meg kellene ismerned, majd öszszehozok egy találkozót. Dehogy szerveztem be, mégis, mit akartok ötven rubelért? Nem elég, hogy itthon a fél országot beszerveztem? Azért álljon meg a menet! Mellesleg nagyon elkanyarodtunk a témától. Az ötven rubelt küldjétek minél előbb, mert természetem az aszkézist nem viseli. Nincs annyi? Akkor küldjetek harmincat. De az legalább ezüstből legyen.