Két tűz között

Nem várt előzmények után kezdődik ma Oroszország és az Európai Unió soros csúcstalálkozója. Hónapok óta Kalinyingrád jegyében készülődött mindenki e dátumra, közben azonban a kompromisszum megszületése, az Irak körüli alkuk, s nem utolsósorban a moszkvai túszdráma megkavarta az előre kidolgozott forgatókönyveket. A csecsen kérdés Koppenhágából semleges területre, Brüsszelbe helyezte át a tanácskozást, ám ez aligha változtat azon, hogy tovább folytatódik Moszkva közeledése az európai struktúrákhoz. A stratégiai egyetértés ellenére azonban áttörés továbbra sem várható, hiszen a keretegyezmények ellenére egyik fél sem nagyon tudja, hogy mit kezdjen konkrétan a másikkal.
Alapvetően az bonyolítja a helyzetet, hogy mind Oroszország, mind pedig Európa Amerikára figyel, s emellett egymás lépéseire is. Európa megerősítené önállóságát Amerikával szemben, mégis kevés olyan döntést tudhat maga mögött, amely az egyre inkább birodalmi betegségben szenvedő nagy transzatlanti szövetséges nélkül születne. Eközben a terrorizmus elleni harcban Amerikához egyre szorosabban simuló Oroszország megpróbál európai maradni. Lépéseinél ugyanis mindenképpen figyelembe kell vennie, hogy Amerika ellensúlyaként felnövekvőben van a világpolitika porondján Európa, mint egységes gazdasági térség. Moszkvának tehát finoman ügyelnie kell arra, hogyan jelöli ki helyét az Egyesült Államok és Európa között. Ráadásul, mint az ENSZ BT fontos tényezőjét, mindkét erő igyekszik folyamatosan felhasználni őt saját érdekében. Egy szó, mint száz, ebben az ördögi körben a Kreml még keresi a pontos helyét a Jalta utáni világrendben.
Ebben az állapotában a csecsen kérdés súlyos tehertételként nehezedik Moszkvára, hiszen a túszdráma ellenére az európai közvélemény valamiféle politikai megoldást vár. Ehhez még hozzájárul, hogy a Kalinyingrád körüli alkuk sokáig igen nehezen alakultak. Moszkva a nyár elejéig a putyini külpolitika alaphangjától elütő keménységgel követelte az emberi jogokra hivatkozva, hogy az egykori Kelet-Poroszországból lett szovjet régió, majd a birodalom szétesése utáni exklávé lakóira ne vonatkozzanak majdan a szomszédok uniós tagságával közelítő schengeni szabályok. Megszületett az egyszerűsített átutazásról szóló dokumentum, amely titkon mindkét felet kielégíti. Moszkva ugyan főképp belpolitikai okokból ragaszkodik a nyár eleji retorikához, ám lényegében belátja, hogy a vízum csupán technikai kérdés, s sokkal fontosabb annál a térség jövőjéről szóló stratégia meghatározása. Erre persze még várni kell, ám biztató jelként már megkezdődött az alapvető problémát nagyjából megoldó légi és vízi közlekedési utak kiépítése. Az Európai Unió segítségével pedig a jövőben megszülethet a Litvánián át vezető vasút modernizálása, amely tovább csökkentheti a feszültséget. Közben a befektetések növelésével a központhoz egyre vékonyabb szálakkal kötődő egykori katonai erőd közelíthet legalább az orosz átlaghoz, így ha nem egyfajta Hongkongként, de ahhoz hasonlóan megszűnhet „fekete lyuk” lenni az Európai Unió peremén.