Törökország tagadhatatlanul világi állam, az utcákat róva egy cseppnyi hiányérzet mégis marad az emberben. Izmir – az ázsiai oldalon – teljesen európai hangulatú nagyváros, keleties bájjal, emellett üveg- és betonépületekkel. Ankara, az ősi település helyén újonnan épített főváros, mélyen bent az ázsiai földrészen modern, dicsőséges, bár kissé unalmas hivatalnokváros. Isztambul pedig egyértelműen a „világ fővárosa” a maga tizenhárommilliós lakosságával, a két kontinens határán. Ősi török emlékeket őriz, emellett Bizánc is rajta hagyta a városon keze nyomát. De mégis könnyebben eligazodik az európai az egykori Konstantinápoly forgatagában, mint bármely másik iszlám ország központjában.
Törökország lakói ugyan jellemzően és túlnyomórészt az iszlám vallást követik, a törvények azonban nem teszik lehetővé, hogy iszlám köztársasággá alakuljon a szultánok egykori székhelye. Atatürk kemény munkával kényszerítette rá a nyugati kultúrát népére, hogy az ne vesszen el a „kelet sötétségében”. Megreformálta a nyelvet (a magyar nyelv alapján), elvetette az arab írásjegyeket, s latin betűkkel cserélte fel őket. A legfontosabb módosítás azonban, hogy hazáját világi köztársasággá alakította át, ahol egy vallás sem uralkodhat a többi fölött. A törökök több mint 99 százaléka mozlim, mégsem élveznek elsőbbséget a keresztényekkel vagy zsidókkal szemben. Vallásuk külső jegyeit sem szabad használniuk. Egyetemeken, iskolákban és kormányzati intézményekben tilos a hajat eltakaró, jellegzetes muzulmán női viselet – ezzel ugyanis Allah követésére emlékeztetné az oda betérőket. A nyugati országok gyermekei – az afganisztáni, teljes testet borító burkák láttán – a nők felszabadítását láthatják a törvényben. A Kelet azonban Kelet, s így nehezen ítélkezhet egy olyan ember a török nők felett, aki még sohasem hordott fejkendőt. Mint minden „rendes” iszlám államban, az utcán itt is alig találni nőket, s akik mégis kimerészkednek Isten napja alá, szinte kivétel nélkül eltakarják fejüket. Ezt pedig egy világi állam – vallásrendőrség híján – nem tudja megakadályozni, bár kifejezi rosszallását. A politika pedig felhasználja saját céljaira a nők „polgári engedetlenségét”. A fejkendő viselete egyfajta politikai beállítottságot tükröz, ezért az iszlám államért küzdő pártok buzdítják a lakosságot az effajta viseletre. Suttogó pletykák szerint az iszlám világot hirdető mozgalom, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) pénzt is ajánl azoknak, akik hajlandók az utcán eltakarni fejüket. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden kendős nő a szultánság korát kívánja visszahozni, de jelzésértékű a török világi vezetésnek, hogy az atatürki reformok fogaskerekei bizony csikorognak. Néha az az érzése a külföldinek, a demokrácia áldásait szívesen feláldoznák a helyiek, a vallási állam biztonságáért.
Törökország számára ezért nagyon nehéz a feladott lecke. Folytatnia kell az elkezdett reformokat, s Atatürk szellemében befejezni a világi államra való átállást, hogy írmagja se maradjon a régi rend híveinek. Ehhez azonban többször is le kell térnie a nyugati világ által meghatározott ösvényről. A ruhaviselet, a köszönés és a betűvetés megregulázása elfogadhatatlan lenne Nyugaton. Ezek nélkül azonban képtelenség lenne felépíteni a világi államot. Törökország emellett folyamatos harcban áll az emberi jogok, s különösen a kurdok helyzete miatt fejüket csóváló nyugatiakkal is. Törökország 67 millió lakosából 12 millióan kurdok, saját nyelvvel, kultúrával. Hivatalosan kisebbségi védelmet élvez az isztambuli görög, örmény és zsidó kolónia. Más népcsoportok az asszimilációs politika következtében nem számítanak kisebbségnek. A kurdok azonban túl sokan vannak ahhoz, hogy félvállról vehesse őket Törökország. Az északkeleti vidékeken élő kurdok egy része a nagyvárosokba vándorol, hogy megmeneküljön az őket sújtó diszkriminációtól. A városokban azonban saját népükre lelnek, akik itt sem keverednek a törökökkel. Jellemzők azok az esetek, amelyek közül az egyik ottjártunkkor történt az Izmir bazárjában. Verekedés tört ki, egy nő esett neki egy férfinak, aki – bár nagyobb és erősebb volt ellenfelénél – nem fukarkodott visszaadni a pofonokat. Pillanatok alatt megjelent két rendőr, akik elvezették a küzdőket. Vezetőnk csak ennyit mondott megvetően: kurdok!
Van egyébként egy másik út is, amelyre Törökország ráléphet. Visz-szatér a múltba, vagyis feloldja azt a mesterséges gátat, amelyet Atatürk és utódai felépítettek a természetes iszlám szövetségen belül. Ebben az esetben újra szólhatna a müezzin a minaret tornyából napjában ötször, imádkozók tömegei lepnék el a tereket, a nők lefátyolozva járnának, és csatlakoznának az arab országokhoz hitük védelmében. Ezen az úton azonban nem lehet visszafordulni. A parlamenti demokrácia alapjai már le vannak rakva, csak a rá kerülő építmény egyelőre gyenge. Törökország még nem tudott teljes szívvel egyik ösvényre sem rálépni. Az Európai Unió nem adott dátumot a csatlakozási tárgyalások elkezdéséhez, s ez a törökökben teljes felháborodást váltott ki. Ugyanakkor egyre inkább terjed az a nézet, hogy az ország olyan szövetségbe igyekszik, amely nem akarja felvenni, közben pedig tagadja azt az ősrégi kulturális kapcsolatot, amelyet nem tud szétszakítani. Ha Törökországnak sikerülne végül iszlám lakosságát európai szelleművé átnevelnie, az hatalmas véráldozatokkal járna, amelyet egy világi köztársaság vélhetően nem bírna elviselni – a vallási uralom pedig Törökországból egyenes úton második Iránt hozna létre. Ez viszont már világpolitikai kérdés, miután Törökország – geostratégiai elhelyezkedése miatt – a terrorizmus elleni hadjárat frontvonalába került. Furcsa kettőssége miatt az Egyesült Államok és a NATO nem engedheti meg magának, hogy erős szövetségese (750 ezer katona áll állandó készenlétben) az „ellenség” oldalára álljon át. Ezért talán van remény Törökország számára is az Európai Unió kebelén belül, ám inkább a vég nélküli „csatlakozási tárgyalások” elkezdésére van kilátás. Ha pedig az unió végül befogadja Törökországot soraiba, a világtörténelem során először fogna össze szervezetten a kereszténység és az iszlám egy képviselője. Erre viszont az elkövetkezendő években – főleg 2001. szeptember 11. után – nincs sok esély.
origo.hu
Tüntetők várták Balatonalmádiban Magyar Pétert, aki a testőreiről és a külföldi támogatásról is hazudozott - videó
