Az elmúlt hat hónap gazdasági folyamatai alátámasztják: a Széchenyi-terv, ezen belül az építőipar szempontjából kulcsfontosságú területek – lakásépítés, útfejlesztés, turisztikai beruházások – a magyar gazdaság növekedését jelentősen fokozzák, s nehéz körülmények között is kiemelkedő szerepük van a gazdasági fejlődés fenntartásában. Az első negyedéves bruttó hazai termék- (GDP) növekedés 2,9 százaléka után a második negyedévben 3,1 százalékosat regisztráltak a statisztikusok, s ebben a fogyasztás jótékony szerepe mellett az építőipar látványos növekedése játszotta a kulcsszerepet.
A tartósan kedvezőtlen külgazdasági körülmények – az uniós országok, így Németország folytatódó gazdasági stagnálása, az amerikai tartós élénkülés elmaradása, a japán gazdaság válságának és szerkezeti problémái – ellenére a magyar gazdaság számottevően nő, s ennek hátterében az építőipar szárnyalása áll. Az építőipar adja az idei GDP-növekedést címmel számol be az egyik napilap a folyamatokról, citálva az elmúlt félév gazdasági adatait. Miközben a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 4,2 százalékkal, az iparé pedig 0,9 százalékkal csökkent, az építőipar teljesítménye 16,9 százalékkal bővült. Vagyis működött az anticiklikus gazdaságpolitika, a belső motorok meghajtása, amely a kedvezőtlen külső folyamatok ellenére is képes volt a növekedés fenntartására. Az építőipar az egyik leggyümölcsözőbb beruházás.
Jelentős a foglalkoztatásbővítő hatása, növekedése szétgyűrűzik a gazdaságban, a gazdasági tevékenységek között talán legjobban támaszkodik a magyar munkaerőre és a kis- és középvállalkozókra. Nem elhanyagolható szerepe, hogy a bankrendszer kezd magára találni: a korábban túlzott állampapír-vásárlások helyett a termelő beruházásokat finanszírozza.
Az építőipar jövőbeni súlyát jelzi: a szakemberek konszenzusa alapján a mintegy 4 milliós lakásállományunk 10 százaléka megfelelő, tehát 40 ezer lakás építése szükséges ahhoz, hogy az „egyszerű újratermelés” megvalósulhasson. 1990 óta évente átlagosan 20-25 ezer otthon épült, így az elmaradásunk pótlására évente 50-60 ezer lakást kellene megépíteni. Az új otthonok építése és a tömeges lakásfelújítási igény mellett az építőipar lendületét az autópálya-fejlesztési program és a gazdaság uniós modernizációjához szükséges beruházások is fokozzák.
Több félremagyarázás történt az elmúlt pár hónapban az otthonteremtési politika lényegeről. A szocialisták – miután a működő lakástámogatási eszközrendszernél alapvető kiigazítást nem tartanak indokoltnak – hosszú távú lakáspolitikai koncepción dolgoznak. Ám ezek gyártása nem a választási kampány után, hanem azt megelőzően lenne szerencsés. Azt is meg kell állapítanunk, hogy a jelenlegi baloldali kormány itt is beült, ha nem is a „készbe”, de a félkészbe. A polgári kormány alatt megszületett az a munkaanyag, amely Javaslat a magyar kormány lakáspolitikai stratégiájára 2002-2012 címet viseli. Fontos hangsúlyoznunk: 2001-től, a Széchenyi-tervnél a lakáspolitikában hat-nyolc lépésben folyamatos „termékfejlesztés” történt. Ez először kisebb, majd nagyobb mértékű új lakástámogatások után a használt lakásvásárlásokra is kiterjedő – most is sikeres – kamattámogatási rendszerhez vezetett. A hosszú távú koncepció részleteinek kimunkálására már nem volt lehetőségünk.
A polgári kormánynak a Széchenyi-terv keretében elindított új otthonteremtési politikája több területen is átütő változást hozott. A szocialista kormánynak 1994-ben hozott szocpol-emelését követő mennyiségi növekedést (és sok visszaélést is) eredményező lépése után a lakásépítések a ’90-es évek végére a mélypontra sülylyedtek. A lakáspolitikai intézkedések a meghozataluktól számítva átlagosan két év múlva fejtik ki hatásukat. Ez nemcsak visszamenőlegesen, de a 2003-2004-es évekre is igaz. E helyzetben a korábban elérhetetlennek számító hitelkamatok drasztikus csökkentéséhez vezetett a jelzálogra is támaszkodó, állami kamattámogatási rendszer megalkotása. Így a 25-30 százalékos kamatszint három-hat százalékra csökkent két év alatt.
A kilencvenes évek tömeges lakásprivatizációjának és a teljességgel hiányzó bérlakásépítésnek „köszönhetően” hat-nyolc százalékra esett vissza a bérlakások aránya a lakásállománynál. Ezen változtatott az a modell, amely az önkormányzatokkal karöltve két év alatt tízezer új bérlakás megépüléséhez vezetett. Ráadásul a területi megoszlásuk is kedvező: nem csak a nagyvárosokban, hanem a kisebb településeken is sorra épültek olyan bérlakások, amelyek sokszor egy hiányzó pedagógus, vagy egy helyben lakó rendőr odakerülését segítették elő. Az ennél tömegesebb bérlakásépítéshez két út vezet. Az egyik a jelenlegi modellen keresztül valósulhat meg, ám ez nem történhet meg az önkormányzatoknak a mostaninál sokkal erősebb költségvetési pozíciója nélkül. A jogosultság és a célzottság tekintetében e modell rendkívül előnyös: helyi szinteken tudják azt a legjobban, hogy szükség van-e ott új bérlakásokra, s ha igen, akkor fiataloknak szánt fecske-házakra, vagy nyugdíjasoknak épített idősek házára. Az is egyértelmű, hogy a költségvetési források szempontjából ez egy akár „tékozlónak” is nevezhető megoldás. Ma ugyanis a szociális bérlakások felépítési költségeinek 70-80 százalékát a központi költségvetés adja. Ha az arányt csökkentenék, akkor a hátrányosabb helyzetű önkormányzatok megfelelő önerő hiányában esetleg nem férnek hozzá a költségvetési pénzekhez.
A másik út a vállalkozói bérlakásépítés. Ennek garanciális elemeit – legalább tíz-húsz évre megkötött szociális bérlakásként való működtetés garantálása olyan lakbérekkel, amelyek a legelesettebbek számára is elfogadhatóak – nehéz kialakítani. E modell nem képzelhető el anélkül, hogy ne alkalmaznánk állami, önkormányzati lakbértámogatási programot, vagy pedig közvetlenül a lakót támogató szociális támogatási rendszert. Mindennek azonban több problémája van. Az egyik a rászorultság és az ehhez kapcsolódó esetleges visszaélések témaköre, a másik az óriási költség, s annak finanszírozása. Elgondolkodtató az a lehetőség, hogy az önkormányzatokon és a kis- és középvállalkozókon kívül ki szervezhetne tömeges bérlakásépítési programokat. Elsőre furcsának tűnhet, de ilyen potenciális intézmények lehetnének a biztosítótársaságok. Kellő tőkeerővel, hosszú távú befektetés iránti elkötelezettséggel megbízható szerződőfelek lehetnének egy új bérlakásépítési politikában. A magyar történelmi hagyományok és a külföldi példák biztatást adhatnak egy ilyen együttműködés kialakíthatására.
Szintén óriási kihívás és sürgető igény a tömeges felújítások, ezen belül az energiafelhasználás csökkentését célzó programok elindítása. Itt is elindult egy pozitív folyamat a Széchenyi-tervnél, ám az igények óriásiak. Az 550 ezret meghaladó szocialista korszakbéli panellakások közül évi nagyjából ötvenezret kell felújítani a polgári kormány lakáspolitikai stratégiai tervezete szerint. E probléma csaknem 1,4 millió lakost érint. A szükséges kiköltöztetések megoldása mellett el kell dönteni: az energiakorszerűsítési munkálatokkal együtt egy csapásra a műszaki-gépészeti felújításokat is el lehet-e végezni. Ez jelentős többletköltségeket okoz, ám a kiköltöztetések miatt lehet, hogy hoszszú távon mégis csak ez a legolcsóbb megoldás. A felújítások nem csak a panellakásokat érintik: a következő évtizedben feltétlenül felújítandó 550-600 ezer lakás közül csak mintegy háromszázezer panel. A mai energiapocsékolást érzékeltetheti: az uniós hőszigetelési szabvány szerint a magyar lakásállománynak csak tíz százaléka elfogadható minőségű.
A lakástámogatások szociális célzottságát folyamatosan erősíteni kell. Táblázatunk bizonyítja, hogy az elmúlt időszak ebbe az irányba mutatott. A 2001-es látványos növekedéshez hozzájárult a beregi árvizet követő újjáépítés szociálisan erőteljes hatása (közel ezer ház felépítése, jelentős felújítása elsősorban a legszegényebb háztartásoknál. Ám e nélkül is megvalósult a szociális szempontokat erősítő tendencia a lakástámogatási rendszerben. Több kormányzati intézkedés is erősítette ezt a folyamatot, hiszen ide sorolható a 400 ezer forintos áfa-viszszatérítés újbóli bevezetése, a fiatal családokat segítő illetékkedvezmény, vagy az úgynevezett félszocpol bevezetése is. E sorba illeszthető az az általam is jegyzett Fidesz-javaslat, amely a választási programunk valóra váltásaként kívánta bevezetni az egy gyerek: egymillió, két gyerek: kétmillió, három gyerek: hárommillió szocpolos támogatás bevezetését, s a „gyerekbevállalás” újbóli alkalmazását is. Bár ez a szocialista programban is szerepelt, mégsem kapta meg a többséget a parlament szociális bizottságában (a szocialista képviselők szakmai ellenérv nélkül, többségi erő alapján utasították el.)
Így a szociális szempontok erősítésén túl a lakásépítések ösztönzése is halasztódik. Igaz, decemberben lesz emelés a szocpolnál (lakásépítési kedvezménynél), de szakmai oldalról is szerencsésebb lett volna egy egyszeri jelentősebb emelés, mint egy esetlegesen kétszeri, de kisebb mérvű. Előbbi mellett az is érv, hogy a polgárok közül sokan kivárnak a lakásépítési döntésükkel.
Az elmúlt évtized, de különösen a polgári kormány otthonteremtési politikája nyomán több finomítási irány is leszűrhető. Míg az uniós országokban a GDP átlag 35 százaléka a lakáshitel állománya, addig nálunk még mindig egyszámjegyű. A továbblépés iránya nem a hitelek szűkítése, hanem a hatékonyság erősítése. Az önkormányzatok fokozottabb bevonása, a lakásfelújítások tömegesebbé tétele, a szociális szempontok erősítése mellett alapvető a stabil és kiszámítható lakáspolitika. Hiszen a Matolcsy György minisztertől megbízást kapó Városkutatási Kft. stratégiai anyagával egyetértve „összefoglalóan megállapíthatjuk: a lakáspolitika kimozdult a holtpontról, és a lakásszektorban is megindultak a változások. Az elmúlt két évben valamennyi területen pozitív változások következtek be, a lakáspolitikai stratégiának e folyamatokra építve kell megvalósítható programokat kidolgozni.”
A szerző a Fidesz Lakáspolitikai Műhelyének vezetője
***
Megugró céges lakásépítés. Szeptember végéig az építésügyi hatóságok 16 ezer új, befejezett lakásra adtak ki a használatbavételi engedélyt, és 36 ezer új lakás építése kezdődhetett el a kiadott új engedélyek alapján – közölte a KSH. Az előző év azonos időszakához képest hét százalékkal nőtt az új lakásépítési engedélyek száma, míg a használatba vett lakások száma 15 százalékkal bővült. Az MTI szerint a múlt év első kilenc hónapjában a felépített lakások száma 50, az új építési engedélyeké pedig tíz százalékkal volt több, mint 2000 azonos időszakában, miközben tavaly szeptember végéig 13 700 lakásra adtak ki használatbavételi, 33 700 otthonra pedig építési engedélyt. Az idén folytatódott a vállalkozói lakásépítések fellendülése: a vállalkozások 4700 lakást építettek, ami az új lakások 30 százalékát teszi ki. Az első kilenc hónapban 63 százalékkal több volt a céges lakásépítés, mint az előző év hasonló időszakában, a természetes személyek által építtetett lakások száma ugyanakkor két százalékkal mérséklődött. Ugyanezen időszak alatt 2300 lakás szűnt meg, ami 22 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. (Cs.A.)
***
Háztartások ingatlanhitel-tartozása (milliárd Ft)
1998 1999 2000 2001
Hitelállomány az év végén md Ft 127,7 129,2 190,8 330,1
Lakáshitelek aránya a GDP arányában* 1,3% 1,1% 1,5% 2,3%
Forrás: MNB
Az EU-átlag mintegy 35 százalék
***
A lakásprogramok szociális hatása
(az alsó két jövedelmi ötöd részesedése a támogatásokon belül)
1998 1999 2000 2001
Szociális programok md Ft 27,4 33,4 45,3 65,8
Szociális programok
az összes lakástámogatás %-ban 0,27% 0,29% 0,35% 0,45%
Szociális programok a GDP %-ban 22,2% 24,5% 28,0% 33,7%
Forrás: Javaslat a Magyar Kormány lakáspolitikai stratégiájára 2002-2012.
Duray Miklós
Száz éve született Duray Miklós
