Szerek és szórványok földjén

Az Őrségben máig megmaradtak a hajdani őrt állók családjairól elnevezett ősi „szerek”. Őriszentpéteren, Szalafőn, Ispánkon ma is szerekre, nem utcákba megy a postás. Másutt, a Rába-völgyi községekben lassan utcásodtak a települések. A Vendvidék több falujában: Kétvölgyön, Apátistvánfalván, Orfaluban, Felsőszölnökön viszont ma is szórványosan helyezkednek el az épületek, ahogy évszázadokkal ezelőtt.
– A házaknak a Vendvidéken külön nevük van, amely független a tulajdonosétól. A tulajdonost el lehet nevezni a házról, de a házat a tulajdonosról nem – tudom meg Kiszely Károlytól, az Őrségi Nemzeti Park (ŐNP) kezdeményezőjétől. A teológus végzettségű, Ausztriában tanító férfi Szakonyfaluban él biológus feleségével, és valóságos egyszemélyes intézmény errefelé.
A vendvidéki táj, ha lehet, még fenségesebb és még zártabb, mint az őrségi. Itt van az ŐNP érzékeny természetvédelmi területeinek jelentős része. Dombra fel, völgybe le kígyózik a keskeny kis utak szalagja. Kétvölgynél a falut elkerülő négyméteres út egyszer csak tízméteressé szélesedik egy rövid szakaszon. Friss a burkolat, a szegély. Májusban a magyar és a szlovén köztársasági elnök itt adta át a Kétvölgyet Cepincivel (Csepeháza) összekötő új határátkelőt, amely nemzetközi lesz, amint belépünk az Európai Unióba. Felsőszölnök az Országos Szlovén Kisebbségi Önkormányzat székhelye is, turistaút vezet innen a magyar–szlovén–osztrák hármas határhoz. Az ösvény meredeken kapaszkodik fölfelé az erdőben. A párás levegőben gombaillat.
– Járt már erre? Az út most más, mint volt, de nincs lezárva – figyelmeztet kedvesen a határőr fiatalasszony, amikor Őriszentpéterről Szlovénia felől megyek be Felsőszölnökre.
Nem hiszek a szememnek. A betonburkolat felszaggatva. Az erdő széle kivágva. Óriási munkagép terpeszkedik az út közepén. Vaskanalával harapdálja a földet, hatalmas darabokat szakít ki belőle, és dobja a mögé besorolt teherautóra. Egyetlen munkás áll előttem lapátjára támaszkodva.
– Tessék csak nyugodtan várni. Ha befejezik, elmehet, de óvatosan – válaszol rendíthetetlen nyugalommal kissé hisztérikusan feltett kérdéseimre, hogy miért nincs lezárva a határátkelő, ha itt ilyen munka folyik, és egyáltalán, mi történik itt.

Szélesítik az utat. Nemzetközivé bővítik a felsőszölnöki határátkelőt. Felsőszölnök dombjain elszórtan helyezkednek el a házak, de a településre bevezető út elutcásodott. Szép házak, szép kertek. Nagy kerek erdő. Itt fognak végigdübörögni a turistabuszok, később netán kamionok? A védett, illetve fokozott védelemre javasolt területen? Az útépítésről négy éve határoztak, de a munkának csak a nyáron fogtak neki. Épp most, hogy a nemzeti park része lett a Vendvidék?
Más útügyek is borzolják a helybeliek kedélyét. Például a Kétvölgy és Felsőszölnök között tervezett magasfeszültségű kábel helye. Vagy az, hogy a Szentgotthárd és Felsőszölnök közti bicikliútra szánt PHARE-pénzből szépen felújították ugyan az autóutat, de külön kerékpárút nincs.
Felsőszölnökön él a fogorvosból lett mikológus-ökológus, Zagyva Tibor, aki verbászi otthonát volt kénytelen otthagyni évekkel ezelőtt. Saját kezűleg tatarozgatja szép régi parasztházát, miközben a Vendvidék gomba- és növényvilágát kutatja. Több mint negyven, eddig itt ismeretlen gombafajt fedezett fel. A minap Grazban tartott róluk előadást. Ő gyűjtötte az aláírásokat a nemzeti parkért. Édesanyjával járt portáról portára, érvelt, magyarázott. Németül, horvátul, magyarul anyanyelvi szinten, angolul jól beszél. Ami nagy előny ezen a soknyelvű határ menti részen. Állandó állása ma sincs.
A hely idegenforgalmi vonzereje olyan nagy, hogy ha tönkre nem teszik, biztosan zarándokolnak majd ide a pihenésre, csöndre vágyók. Megint az jut eszembe: ha ez a falu – ahogy jó néhány másik őrségi vagy vendvidéki település – Svájcban volna, csodájára járnának a világ minden sarkából.
– Most is jönnek több országból. Indiai betelepülőnk is van – meséli Ropos Márton, Felsőszölnök polgármestere, a szlovén kisebbségi önkormányzat elnöke. – Vannak szálláshelyek is, de ellátást még csak ritkán kínálnak. Kevés a vállalkozó. Kedvezményekkel – ingatlannal – is segítenénk őket, csak volnának már többen.
A nemzeti parkról úgy nyilatkozik: nem vitatja, hogy megalakítása tudományos szempontból indokolt, de sokakkal együtt nem tudja, milyen pozitív és negatív következményei lesznek az itt élők számára. Alighanem azt mondja ki, ami másutt is foglalkoztatja az embereket. Jó hír, hogy a szlovénok, pontosabban vendek lakta falvakban a népesség száma állandó. Az elvándorlás csökkent, a fiatalok szülőfalujukban maradnak. Nekik akarnak tisztes megélhetést biztosítani, erre a gyümölcstermesztésben és a turizmusban látnak lehetőséget. PHARE-támogatással elkezdték a munkát.
A Vendvidék egyik fő problémája épp az, ami áldás is lehetne: nagy része érzékeny természetvédelmi terület. Az emberek nem tudják igénybe venni az erre megpályázható támogatást, mert azt hektárra lehet kérni, csak saját tulajdonú gyepre, földre, őstermelői igazolvánnyal és így tovább. A földek különböző helyeken vannak, egyik darab a feleség, a másik a gyerek nevén, ritka az egybefüggő hektár. Őket ilyen feltételekkel nem serkenti a pályázati rendszer. Felsőszölnök településrendezési tervei félig készek. A belterület betelt. Külterületen hatezer négyzetméteres egybefüggő telkeken lehet még építkezni szabályozottan. Előfordult, hogy egy-egy házat többször is átterveztetett a hatóság. Ami persze mindig pluszpénz. Abban bíznak, mondja a polgármester, hogy kölcsönös kompromisszumokkal majd csak jutnak valamire. Tanösvényt is szeretnének kialakítani a hármas határhoz, ahova az egész országból jönnek turisták, de egyelőre nincs rá pénz.
Hátrány jelent a védett területeken lévő kistelepülések önkormányzatainak az is, hogy sokszor nem szabad a legrövidebb úton vezetni a vizet, csatornát, mert ritka növények, állatok élőhelyét tennék tönkre vele. A többlettávolság viszont többletköltséget jelent.
– A nemzeti parki településeket prioritásként kellene kezelni, amikor az önkormányzatok közműépítésre állami forrásokért pályáznak – mondja lapunknak Haraszthy László helyettes államtitkár, az Országos Természetvédelmi Hivatal elnöke.
Az Őrségi Nemzeti Park, több magyarországi nemzeti parktól eltérően, nem „természetmúzeum”. Lakott terület, 44 település van a területén. Őriszentpéteri igazgatósága naponta szembesül a falvak lakóinak százféle gondjával.
– A legtöbb problémát az építési ügyek jelentik – tájékoztat Havas Márta erdőmérnök, természetvédelmi szakmérnök, az ŐNP igazgatóságának helyettes vezetője.
Havas Márta nem biztos benne, hogy építész kell erre a munkára. Szerinte építész el sem jönne hatósági hivatalnoknak, mert lényegesen kevesebb lenne a jövedelme. Úgy gondolja, semmit sem szabad rákényszeríteni az emberekre. Bizonyos fokig érthető, hogy a nagy elzártság után azt szeretnék megvalósítani környezetükben, amit máshol láttak szépnek. Azt pedig nem könnyű elfogadtatni, hogy más jellegű vidéken ugyanaz nem feltétlenül ugyanolyan szép.
– Csak hosszú, türelmes ízlésformáló munkával lehet igazán jó eredményt elérni – magyarázza U. Nagy Gábor Ybl-díjas építész. – Rendkívül kényes, szinte diplomáciai, pszichológusi munka kell ahhoz, hogy a megrendelő elhiggye az építésznek: az a környezetbe illőbb, amit ő javasol. Csak így lehet elérni, hogy az ember lakta táj ne veszítse el kultúráját, életminőségét meghatározó értékeit. Hogy jó irányba hassunk, más szellemiség kell, mint amilyen a Fertő–Hanság Nemzeti Parkot jellemezte, ahol még az építészstátust is megszüntették, és azóta építési ügyekről erdészek döntenek.
Tény, hogy több jó szakember súlyos szakmai konfliktusok után „önként” távozott munkahelyéről.
– A szakma csődje, hogy a természetvédelem még mindig túldimenzionálja elsődleges szerepét az emberi tevékenység alakította, védett tájban, és nem az összetett, ökológiai-társadalmi rendszerre figyel – mondja Metz Beatrix, aki 1991-ig Sopron főépítésze, majd a Fertő tavi, illetve a Fertő–Hanság Nemzeti Park igazgatóságának szakfőépítésze volt, és 1997-ben került korkedvezményes nyugdíjba.
– Rég volt, de sajnos azok az évek meglátszanak az Őrségi Nemzeti Parkon. Az elmúlt négy évben elég bátorítást kaphatott a társadalom arra, hogy megfelelő módon értékelje a magyarság Kárpát-medencei szerepét – emlékezik Metz Beatrix. – Szakmai körökben többé-kevésbé ismert az Őrség kialakulásának története: a nyugati peremvidéken ez a terület az Árpád-kortól az őrt állók földje volt. Itt csengett vissza a Székelyföldről hozott építési kultúra, amely lassan összeérett a szlovén, pontosabban vend és az alpokalji hegyes-dombos vidék éghajlati követelményeiből eredő építési szokásokkal. Máshol ez már nemigen létezik. Ennek a térségnek a tájformáló építészete híd a Kárpát-haza tér- és időtávlatai, a Kelet és a Nyugat végei között. Ha jól védi a természetvédelmi hatóság, az identitástudatra nevelő tájékoztatás, a legjobb értelmű környezeti nevelés helyszíne lehet. Ezt a fajta összetett, természeti-történelmi örökségként együtt kezelt védelmi munkát Kanadában láttam. Ott az örökségvédelmi minisztérium feladata a természetvédelem is. Szerettem volna, ha itthon is meghonosítható ez a szemlélet, amint ezt nemrég leírtam az Őrségi Nemzeti Park igazgatói állására pályázva. Korábban alkalmam sem volt ezt bővebben kifejteni.

Különös helyzet, hogy az Őrségi Nemzeti Park 44 települése közül csak háromnak védett a teljes közigazgatási területe: az Őrségben Őriszentpéteré és Szalafőé mint szeres településé, a Vendvidéken Apátistvánfalváé mint szórványtelepülésé. Több is megérdemelné. A védetté nyilvánításra elvben lehetőség van, de azt az önkormányzatoknak kellene kezdeményezniük, nekik pedig nem érdekük. Szaporodnak tovább a tájba nem illő építmények. (Markovics Tibor, az ŐNP igazgatója elismeri, hogy a védett településeken sem jobb a helyzet építészeti szempontból, mint a nem védetteken.)

Kétvölgyön nyugtalanságot keltett, hogy a Fertő–Hanság Nemzeti Park igazgatósága egy évvel azután, hogy egyszer már elfogadta az önkormányzat által (sok millióért) készíttetett rendezési tervet, tavaly törvényességi felülvizsgálot kért a Vas Megyei Közigazgatási Hivataltól. Ettől kezdve joghézagokról, rendeletek értelmezéséről folyik a vita a hivatalok és az önkormányzat között. A helybeliek szeretnék elérni, hogy legalább ott engedélyezzék az építkezést, ahol korábban is álltak házak, amint több helyütt a magukba roskadt épületek nyoma, régi térképek is jelzik.
– Elutcásodik a település, az a baj – hallom a hatóság ellenérvét.
Csakhogy ez nem biztos. Itt minden település minden egyes ingatlana egyedi elbírálást igényelne. (Amúgy elutcásodtak már több község hajdani szórványai, szerei is.)
A Markovics Tiborral való beszélgetés közben fölmerül, nincs-e lehetőség rá, hogy az építtetők kompenzációra pályázhassanak, ha például drágább cserepet írnak elő a szabványok, de nekik csak olcsóbbra futja. Úgy tudjuk, készül ilyen rendelet.
– A környezetvédelmi minisztérium dolgozik kompenzációs kormányrendelet előkészítésén, de az nem az építészetre vonatkozik, hanem az élővilág fenntartása érdekében elrendelt korlátozások egy részét hivatott rendezni – magyarázza Haraszthy László, aki korábban a világ legnagyobb független környezetvédő szervezetének, a WWF-nek (World Wildlife Fund) a magyar szekcióját vezette. (A svájci székhelyű WWF-nek ma 96 országban van képviselete, taglétszáma 4,7 millió.)
– Svájcban elképzelhetetlen, hogy valaki olyan házat építsen, amely nem illik a meglévőkhöz. Sajnos ma még nincs építésze a májusban megalakított nemzeti parknak, de a következő félévi létszámbővítés során ezt a problémát is megoldjuk. Az építési szabványokat azonban már most figyelembe kell venni. Vannak olyan térségek, ahol a tulajdonos szabadjára engedheti a fantáziáját, de nem az Őrségben vagy a Vendvidéken. Nézze meg, milyen házak épültek Gulács és Vásárosnamény között! Gyönyörűek. Régi parasztházakra hasonlítanak, és megfelelnek a mai igényeknek. Volt tíz előírt terv, közülük választhattak az emberek. Az Őrségben és a Vendvidéken, ahol a turizmus felhajtóerő, hamar visszaüthet a bumeráng, ha a falvak elvesztik karakterüket. Ha viszont fenntartjuk mindazt, ami vonzza az oda látogatót, a vonzerő segít életben tartani a tájat.