Sztrájkoktól a földvédelemig

Rácz Sándor, a Budapesti Központi Munkástanács elnöke 1956. november 4-én lett közszereplő, amikor a szovjet csapatok megtámadták Magyarországot. A Beloiannisz gyár szerszámkészítője Kádár Jánossal is tárgyalt, hogy a forradalom eszméi, így például a munkás önigazgatás megvalósuljon. Országos sztrájkokat szervezett, ezután letartóztatták és 1958 márciusában, huszonötödik születésnapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Amnesztiával szabadult, a hatalom sikertelenül próbálta színlelt autóbalesettel eltenni láb alól. A rendszerváltásig folyamatosan kiemelt megfigyelés alatt tarotta a hatóság. – A forradalom céljai még nem valósultak meg – jelentette ki lapunknak adott interjújában Izsákon, ahol családjával együtt gazdálkodik.

Feszült politikai viták kísérik 1956 megítélését. Mi a véleménye arról, hogy az MSZP nem hajlandó bocsánatot kérni az ötvenhatosoktól?
– Ez önmagáért beszél. A világ zavarodottságát az is bizonyítja, hogy ez a kommunista párt ünnepelni akar, díjakat oszt, koszorúkat helyez el a kivégzettek sírjára. Ez a jobb érzésű emberekben visszatetszést kelt, visszataszító.
– Miért tartja visszataszítónak?
– Mert ingerli a társadalmat és az ötvenhatosokat. Azok ne koszorúzzanak, akik 1956 leverését, vérbe fojtását elvi alapon vállalták, akik húsz hadosztály szovjet páncélost az országra szabadítottak, s november 4-én hajnalban az alvó fővárost nehéztüzérséggel bombázták. Akik ezek után beléptek a kommunista pártba és jogutódként a Magyar Szocialista Párt színeiben is szerepelnek, vállalni kell a november 4-i vérengzést, az ezt követő népirtás bűnét, ha tetszik, ha nem.
– Mi lenne a megoldás?
– Az, ha az MSZP tudomásul venné, honnan jött, milyen bűnök terhelik a múltját. Legalább ilyenkor visszahúzódna annyira, hogy senkinek ne jusson eszébe a létezése.
– Önt életfogytiglanra ítélték, végül hat és fél évet töltött börtönben. Miért ítélték el?
– November 16-án választottak meg titkos szavazással a Budapesti Központi Munkástanács elnökének. Előtte is részt vettem a forradalomban, de ezen a napon kezdtem el azt a felelősségteljes munkát, amit rám bíztak a munkások. A fegyveres harc után a forradalom békés eszközökkel folytatódott. Kádárék ezt tartották a legveszélyesebbnek, mert a hozzám hasonlók ébren tartották a forradalom eszméit és a munkásokat maguk mellé állították. Ez volt az egyik legnagyobb bűnöm. Teljes mértékben magamévá tettem 1956 követeléseit, és amíg politikai befolyásom volt, arra törekedtem, hogy a forradalom minél több értékét megvédjem. Tisztában voltam azzal, hogy a forradalmat szétverte a Vörös Hadsereg a magyar kommunisták árulásával, de azt is tudtam, hogy állandóan a munkásságra hivatkoznak. Ekkor azt mondtam: ha a munkásokra hivatkoznak, akkor itt vagyunk mi. Elsősorban a munkás-önigazgatást akartuk elérni.
– Abban a vesztett helyzetben?
– Nincs vesztett helyzet, egy forradalmár számára nem létezik a vereség, csak akkor, ha kilehelte a lelkét. Én ma is forradalmárnak tartom magam. 1956-ban köztulajdonba vettük a gyárakat, hogy a kommunista párt ne ültethesse oda az ügynökeit igazgatónak. Munkás-önigazgatást akartunk, amely működtette volna a termelőeszközöket. Erről ma sem mondtam le, mert ez az új kapitalizmus sem örök, a korszerű ember gondolkodása nem tűri el a kizsákmányolást.
– Meddig tartott ez a paradicsomi állapot?
– Létre sem jött. Csak a követelésekig jutottunk el. Kádártól azt követeltük, hogy a munkástanácsokat építsék be a gazdasági rendszerbe.
– Kikkel tárgyalt?
– Elsősorban Kádár Jánossal, aki vezette a kormányküldöttséget, de Apró Antallal is. A munkástanács küldöttséget én vezettem, de már a kezdetben is ellenségként kezeltek bennünket. Ugyanis a kommunisták, akik mindig a munkások nevében beszéltek, most először találkoztak igazi munkás érdekvédelemmel. Ezt nehezen tűrték. Persze a tárgyalásokon első napirendként mindig követeltük a szovjet csapatok kivonását Magyarország területéről. Ez nem kerülhetett le a napirendről, hiszen ezért haltak meg a bajtársaink. Ruszkik haza! – ez volt a zászlóra, a falakra, a tankokra írva. A tárgyalások hangneme végül akkor kezdett nagyon megromlani, amikor Nagy Imrééket elrabolták. Ekkor mondtuk ki az első 48 órás országos sztrájkot. Körülbelül ebben az időszakban kezdtük meg a három éjszakán át tartó tárgyalásokat a szovjet katonai vezetőkkel. Ez tovább rontotta a helyzetünket, mert Kádárék ezért megsértődtek. Az utolsó tárgyalásunkon fenyegetően léptek fel a szovjetek, mert egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Nyugat elengedett bennünket. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy a forradalom nem fejeződött be november 4-én: folytatódott más eszközökkel, s eltartott 1957 júniusáig, hiszen fővárosi és országos munkabeszüntetések és a kétszer negyvennyolc órás sztrájk jelezte az emberek elégedetlenségét. De azt is meg kell mondanom, hogy mi indítottuk be a sztrájkok végeztével a munkát, mivel ránk hallgattak a munkások.
– Mikor kezdték felmorzsolni a munkástanácsokat?
– Ahogyan megérkeztek Budapestre Kádárék a szovjet tankokkal, attól kezdve tartóztatták le a munkásvezetőket, később kiengedték őket, majd újra bevitték kihallgatásokra. Volt, akiket mi hoztunk ki a börtönből. Ez tartott december 6-ig, ugyanis ekkor szervezték meg az első kommunista tüntetést Budapest utcáin, vörös zászlókkal. A hatalom új formában lépett színre: célja elsősorban a lakosság provokálása volt. Ettől kezdve a kommunista párt harcmodora is megváltozott, nem tárgyalt, hanem ismét fegyvert ragadott, a karhatalom pedig a válaszként kialakult tömegmegmozdulásokat véresen szétverte.
– Lőttek a Nyugatinál, amiben karhatalmistaként állítólag Horn Gyulának is szerepe volt. Lőttek december 7-én Tatabányán, és a mészárlás folytatódott másnap Salgótarjánban, ahol a sortűz a legtöbb ártatlan áldozatot szedte: csaknem százötven ember maradt a kövezeten. Mit tett ekkor a munkástanács?
– A salgótarjáni munkások elleni sortűz miatt elindítottam a második országos, 48 órás sztrájkot. December 11-én, a sztrájk első napján engem is letartóztattak. Ravaszul behívtak a parlamentbe. Bár én nem akartam menni, de a párt kiküldött értem a gyárba két elvtársat, hogy kísérjenek oda tárgyalni. Tudtam, ha kilépek a gyárkapun, akkor lefognak, de nem akartam további vérontást. Az ország házában, a népképviselet házában tárgyalás helyett letartóztattak a Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének vádjával. Nevetséges volt a vád, hiszen a kommunista párt és az államrend 1956. október 23-án összeomlott. Kádár János nyolcadmagával új pártot szervezett, új kormány állt fel, de az nem volt törvényes, mivel a törvényes miniszterelnök akkor még Nagy Imre volt. Ezután a Fő utcába vittek, ott kilenc hónapig vallattak, majd átszállítottak a Markóba, ahol a per zajlott és életfogytiglanra ítéltek a huszonötödik születésnapomon. Végül a Gyűjtőbe kerültem. Így voltunk sokan, a kivégzettek több mint nyolcvan százaléka munkás volt. Ez azt jelenti: a kommunista pártnak semmi köze nincs, és nem is volt a munkásosztályhoz.
– Amnesztiával szabadult 1963-ban – mint több százan –, évekig szerszámkészítőként dolgozott, a rendszerváltás óta Izsákon gazdálkodik fiával, családjával. Hogy lett a munkásból paraszt?
– Az országban a tolerancia olyan nagy volt, hogy egészen az istállóig lökött meg a traktorig. Persze a föld nekem nem volt idegen, hiszen Izsákon parasztgyerekként nőttem fel. A kárpótlással a feleségem visszakapta szülei földjét, így kezdtünk gazdálkodni. A Tisza partján születtem, cselédek voltak a szüleim. Nekem nem volt semmim, de a földhöz értettem s értek ma is.
– Úgy tudom, amíg Pesten élt és dolgozott, meg akarták gyilkolni.
– Emiatt lettem rokkantnyugdíjas. 1972. október 23-án az elvtársak újból el akartak tenni láb alól. Hajnalban a munkahelyemre igyekeztem, amikor autóbalesetet színlelve akartak megölni. A Budapest Szálló előtt a rozoga Wartburgomba hátulról, száztíz kilométeres sebességgel belerohant egy gépkocsi. Nem volt fejtámlám, a fejem majdnem leszakadt. Az autó a II. kerületi pártbizottság tulajdona volt. Életemet akkor az erős fizikumom mentette meg. Csak később kezdtem érezni, hogy zsibbadnak a kezeim, nehezen forgatom a fejem. Ennek ellenére dolgozom, mert ez éltet.
– Ön földvédő mozgalmat indított. Annak mi a célja?
– Addig nem szabad belépni az Európai Unióba, amíg Magyarország nem kap garanciát arra, hogy földjei nem kerülnek külföldiek kezére. Munkásember vagyok: 1945-ben, a háború után kukoricakásán és marharépán élve elkezdtük építeni az országot. Azt hazudták a kommunisták, hogy majd szocializmus lesz, és mindezt tettük negyedbérért, munkaversenyben, társadalmi munkában. Felépítettük az országot. 1989-ig megkilencszereződött a nemzeti vagyon, gyárakat építettünk, hatalmas ipari létesítményeket hoztunk létre. Mit csináltak vele? Az MSZMP Központi Bizottságának irányításával a közös vagyont eladták a munkások tudta nélkül a világ különböző tőkés érdekeltségeinek. Miféle eszme ez, miféle kommunista erkölcs ez? Ha mint munkás azt tapasztalom, hogy a kommunisták, később a szocialisták eladják a gyár- és az energiaipar több mint nyolcvan százalékát a nagytőkéseknek, akkor miben bízzak annak kapcsán, hogy a földünket nem fogják eladni? Semmiben. Gyárat lehet újat építeni, de hazát, anyaföldet újat venni nem lehet. Megálljt kell parancsolni a gazdasági szélhámosságnak.
– A börtönévekért, 1956-ért kapott az elmúlt tizenkét évben valami elismerést?
– A forradalmár bajtársak elismerésén kívül nem kaptam olyasmit, amit érdemes lenne megemlíteni. Most adtak volna egy kitüntetést, de nem fogadtam el. Kérdezték, milyenek a szociális körülményeim, hogyan élek. Akkor azt javasoltam az illetőnek, hogy emeltesse fel a nyugdíjamat a mindenkori miniszterelnöki nyugdíj szintjére. Ezután már van értelme annak, hogy a szociális helyzetemet vizsgálja valaki. Addig nincs. Hetvenévesen minden nap reggel ötkor kelek, megyek az istállóba, megfejem a két tehenemet, ganézom az istállót, az ólat, etetek, itatok és amikor végzek az etetéssel, felülök a gépre, megyek ki a földekre dolgozni. Az őszi vetés már kész van, egy hektár őszi árpát, tíz hektár őszi búzát vetettünk a fiammal. Többet nem érdemes, mert nem tudom eladni, nem veszik meg tőlem a terményemet a nevem miatt.