Az érzelmi támogatottság nem elég

Olvastam, hogy Vargáné Kopornyik Zita pszichológus, a Rákbetegek Országos Szövetségének Napforduló irodájának kérésére, a Támasz Egyesület alelnökeként rákos betegek rehabilitációját irányítja Szegeden (Halász Miklós: Elképzelt beteg, Magyar Nemzet Magazin, április 12.). Vargáné Kopornyik Zita arról számolt be, hogy speciális pszichoterápiával talpra tud állítani végstádiumba került betegeket, s bár voltak kudarcai, de a hozzá forduló betegek kilencven százaléka egészséges lett. Az általa is kezelt betegek döntő többsége onkológiai kezelésben részesült, mialatt ő egyéni pszichoterápiával (Simonton-tréning, személyiségformálás) foglalkozott velük. Tapasztalatai alapján a betegekre (főleg az emlőrákosokra) jellemző, hogy komoly veszteséget, lelki krízist éltek át betegségük kialakulása előtt, anya-gyermek kapcsolati zavar, rossz házasság, szexuális zavarok jellemzik őket. Azt is megfigyelte, hogy a jólelkű emberek közül kerül ki a rákos betegek döntő többsége, és azok állnak talpra, akik valóban akarják a gyógyulást.

Ezekkel az egyéni tapasztalatokkal szemben néhány tudományosan igazolt tényre szeretném az újság olvasóinak figyelmét felhívni. A pszichoszociális segítségadás és a minél megfelelőbb életminőség jelentőségét elismerve az Országos Onkológiai Intézetben 1989 óta dolgozunk együtt az onkológusokkal és a nővérekkel: klinikai pszichológusok, pszichiáterek, szociális munkások, gyógytornászok, önkéntes segítők és gondozó lelkészek. Ebben az intézetben az egyik kemoterápiás osztályon 1990 óta foglalkozom a rosszindulatú daganatos betegek pszichológiai kivizsgálásával és pszichoterápiájával. Az a tapasztalatom, hogy a daganatos betegek sokfélék, és nem lehet személyiségük alapján típusokba sorolni őket. A diagnózis megtudása, a kórházi tartózkodás és a kezelések hatására a legtöbbjükre – néhány hétig – a szorongás és a depresszív hangulat a jellemző, de ha belegondolunk, ez a normális reakció, amelynek enyhítésében, gyógyításában valamennyien segítünk, hiszen az onkológusok és a nővérek is támogatják érzelmileg a betegeket.

A betegek fele önerőből, és a családtagok, valamint a kezelők segítségével megküzd a betegség és a kezelések kihívásaival. További negyedük kifejezettebb érzelmi támogatást és szociális segítségadást igényel. És csak a betegek negyede szorul szakszerű pszichoterápiás és/vagy gyógyszeres kezelésre, általában a rák kialakulása előtti – kezelt vagy kezeletlen – pszichológiai-pszichiátriai tünetei miatt. Ez megfelel az európai átlagnak, hiszen a lakosság 20-25 százaléka szenved mentális tünetektől.

Most nézzük a tényeket. Az ausztrál Price és munkatársai 2224 nő komplex pszichológiai vizsgálata alapján, kontrollcsoportokkal összehasonlítva azt találta, hogy az emlőrák kialakulásában nincs kimutatható szerepe a beteg személyiségének és a stressznek. Tehát nincs rákra hajlamos személyiség. Ugyanezt igazolta a finn Lillberg 12 499 nő személyiségvizsgálata alapján. Az angol Graham 222 emlőrákos nő utánkövetéses pszichológiai interjúja alapján megállapította, hogy a kifejezetten stresszes életesemények esetükben nem okoztak daganatkiújulást, illetve áttétet. A daganatos betegeknél alkalmazott, hatékonyságvizsgálattal ellenőrzött szakpszichoterápiás módszerek a betegeket érzelmileg támogatják, enyhítik szorongásaikat és depreszsziós tüneteiket, erősítik megküzdőképességüket, javítják általános életminőségüket, növelik kommunikációs és együttműködési képességeiket, illetve segítik visszailleszkedésüket a társadalomba.

Az Országos Onkológiai Intézetben azért segítjük az önként jelentkező vagy motiválttá tehető daganatos betegeket pszichoterápiával is, mert hiszünk abban, hogy a beteg ember megküzdőképességének erősítése, érzelmi támogatása segít abban, hogy az onkológiai kezelések minél kevesebb mellékhatással, minél nagyobb mértékben járuljanak hozzá állapotuk javulásához, gyógyulásukhoz. De nem hiszünk abban, hogy a daganatos betegeket pszichoterápiával meg lehet gyógyítani.

Dr. Riskó Ágnes klinikai szakpszichológus
Országos Onkológiai Intézet