Diploma után, érettségi előtt

Hurrá! Levizsgázott Deutsch Tamás! – indította műsorát Hofi Géza, s ezzel a roppant mulatságos poénnal egyúttal az egész baloldali sajtó alaphangját megadta. Mindez egy kormányciklussal előbb volt, amikor az ellenzéki média sehogyan sem tudott napirendre térni Orbán Viktor döntése fölött: addig nem állhat fel a sportminisztérium, amíg a kiszemelt tárcavezető meg nem szerzi a diplomáját. Nem tudták eldönteni: az legyen-e inkább a baj, hogy a polgári kormány a minisztériummal megvárja a minisztert; vagy az, hogy a miniszter személyéhez szabnak egy olyan tárcát, amire ugyebár voltaképpen nincs is szükség. Végül ez utóbbi verzió kerekedett felül. Kész talány, hogy ez az alibiminisztérium hogyan képes már a második szocialista minisztert nyűni: a bajszos után a kádköves sem gondolta azonnali hatállyal megszüntetni, pedig (a merjünk kicsik lenni posztkommunista filozófia jegyében) a budapesti olimpia ideáját mindketten afféle eredendő gondolatbűnként kezelik.

A műhisztéria arra mindenesetre jó volt, hogy a választópolgárok egyszer s mindenkorra az agyukba véssék: a honi baloldal – beleértve a legendás szürkeállományt kölcsönző „liberálisokat” is – bizonyítványügyekben nem ismer tréfát (s ebben egy platformon álltak Orbánnal): számukra elvi kérdés, hogy az ország ügyeit miniszteri és államtitkári szinten csakis diplomás emberek irányíthassák. Meg kell adni, ezzel az adófizető polgár is messzemenően egyetért: elég sok egyetemet és főiskolát végzett szakembere van azért ennek az országnak, hogy a kormányzás felelősségteljes feladatainak ellátásában ne szoruljunk a munkásmozgalom régi, de csupán öt-hat elemit végzett harcosaira. Sőt a balliberálisok idegen nyelvi ügyekben sem ismertek pardont: emlékezetes inkvizíciós eljárást folytattak például a szombathelyi fideszes polgármester orosz nyelvből való vizsgabizonyítványa ügyében. Akkor a hét országra szóló ügynek volt egy nem elhanyagolható mellékszála is: vajon megtévesztette-e vagy sem a vidéki városvezető a nyilvánosságot; sőt a kardosabb publicisták a közokirat-hamisítást is evidenciaszinten kezelték.
Ilyen kiterjedt sajtókampányok után valósággal sokkolóan érheti a választókat a nemrég kipattant Teleki-ügy: Teleki László, a Medgyessy-kabinet romaügyi államtitkára nagy titokban leérettségizett Nagykanizsán. Talán nem a legszerencsésebb volt az időzítés az ilyen lopva végrehajtott hadművelethez: a zalai kisváros ugyanis az esetet megelőző napokban két ízben is az országos figyelem fókuszába került. (Előbb a szocialisták fejezték le a teljes városi pártvezetést, beleértve az országgyűlési képviselőjüket is; utóbb pedig a helyi rendőrkapitány száguldozott ittas állapotban, feltehetőleg józan autótolvajok nyomában.) Amikor a Hír TV szagot fogott, a régi jó pártállami reflexeket beélesítve megpróbálták egyszerűen elhessegetni őket, feledve, hogy ebben az országban nemhogy az érettségi vizsgák, de még a bírósági tárgyalások is nyilvánosak. Volt is mit takargatni – bár korántsem azt, hogy az államtitkár hármasra vagy négyesre vizsgázik-e magyar nyelv és irodalomból. A hivatalos honlapokon ugyanis főiskolai végzettség szerepelt, s egy ilyen életrajzi tévedést azért mégsem lehet az on-line szerkesztők nyakába varrni. Mivel aligha kétséges, hogy diplomát semmilyen esetben nem követhetne érettségi vizsga, két eset lehetséges. Vagy az államtitkár hazudott (azaz a szombathelyi precedenst alapul véve megtévesztette a nyilvánosságot, s ezért haladéktalanul le kell mondania); vagy a Medgyessy-kormányzat kollektív közokirat-hamisításáról van szó, akkor pedig meg kell nevezni ezért a konkrét felelőst. A konkrét felelős ez esetben alighanem Gál J. Zoltán kormányszóvivő, mint a tájékoztatásért felelős államtitkár – aki ugyancsak érettségi bizonyítvánnyal látja el kommunikációs csúcsfeladatát, de legalább nem hazudott magának diplomát mondjuk Havas Henrik tanszékén. (Apropó: Havas hatnapos államtitkársága a Horn-kormányban ugyancsak használható analógia: ő úgy válogatta össze csapatát, hogy nem győződött meg róla, van-e közöttük szélhámos. Ez a vészes gondatlanság Teleki államtitkár esetében is fennáll.)
Itt mindjárt szögezzünk le valamit: a konkrét botrányban mellékes, hogy az államtitkár cigány nemzetiségű. Félrevinné a dolgot, ha holmi bazi nagy roma vizsgáról nyitnánk vitát. (Noha a magyarországi cigányság szemszögéből nézve arculcsapás, hogy miközben seregnyi cigány diplomásunk volna alkalmas egy ilyen feladatra, akkor a kontraszelekció szent nevében egy szakmunkás végzettségűt választanak.) A lényeg itt abban rejlik, hogy ki lehet és ki nem manapság kormánytag Medgyessy Péter kabinetjében. Ezek az emberek ugyanis korántsem csupán az őket delegáló pártokat, s még csak nem is az őket delegáló 51 százaléknyi választópolgárt, hanem az egész Magyar Köztársaságot képviselik. Ez az ország pedig az Európai Unió küszöbén legyen igényes önmagához: ideje túllépni a gyorstalpalót végzett kádereken, nemkülönben a gyanús rosztovi diplomákon. Mivel pedig a magyarországi politikai berendezkedés szerint a kormányzás egészéért egy személyben a miniszterelnök felel, a megfelelő konzekvenciák levonása Medgyessyre hárul.
A franciás (és romános) műveltségű kormányfő ugyanis korábban önként tett szimbolikus gesztusokat a személyzeti színvonalemelés irányába. Gál J. Zoltánnak ugyan nem szabott házi feladatot (az elvtársi dinasztiák a jelek szerint előbbre valóak a fennkölt európai elveknél), azt viszont kinyilvánította: jövő májusra nem lehet olyan miniszter a kormányban, akinek nincsen nyelvvizsgája. (Teleki államtitkár, gondolom, csekély erőfeszítéssel teljesítené ezt az akadályt.) Egyes elemzők mindjárt arra a konklúzióra jutottak: Medgyessy így akar leszámolni azokkal a potenciális MSZP-s vetélytársakkal, akik valamilyen vonatkozásban veszélyesek lehetnek a személyére – az fel sem merült ezekben a politológusokban, hogy Lamperth Mónika vagy Juhász Ferenc tényleg megtanulhatna már valamilyen nyelvet a magyaron kívül is. A legelszomorítóbb azonban az, hogy ilyesféle spekulációk egyáltalán megfoganhatnak: ha ugyanis a kormány szellemi teljesítménye a mérhető sportágakban ilyen végletesen szerény, okunk van feltételezni, hogy az egyes szaktárcáknál a szükséges hozzáértés is alapjaiban hibádzik.

Dustin Hoffmann annak idején a Diploma előtt című filmben debütált, ahol olyan középiskolást alakított, akinek egymás után sikerült elcsábítania anyát és lányát. (A filmcím magyarításába valószínűleg orbitális hiba csúszhatott: nyilvánvalóan Érettségi előtt volna a helyes verzió. Talán a fordítónak sem volt nyelvvizsgája.) Elképzelem Teleki államtitkárt a hálás szerepben. Egy idő után kissé összekuszálódik a forgatókönyv: lassan azt sem tudni, hogy minek vagyunk előtte, és minek utána. Ennek a melodrámának azonban nem feltétlenül lesznek készséges kritikusai a baloldalon. Talán az uborkaszezon lesz az oka, hogy a baloldalpárti nyilvánosság, amely Szombathelyen olyannyira éber volt, ezúttal rövid úton napirendre tér majd a nagykanizsai eset fölött. De meg kell-e békélnünk azzal, ha a mindenható kettős mérce a kormánytagok iskolai bizonyítványára is vonatkozik?