Beludzsisztán, a nyugtalan tartomány

A beludzsok által lakott térség, Beludzsisztán stratégiailag rendkívül fontos. Közép-Ázsiát és Eurázsiát köti össze a Perzsa-öböllel, valamint a Közel-Keletet a Távol-Kelettel és az indiai szubkontinenssel. Területe nyugaton az iráni Khorászán tartományban Masadtól délre kezdődik és Szeisztán, valamint Beludzsisztán tartományok területén lehúzódik a Perzsa-öbölig. Kopár vidék, lekopott, dombos ősmasszívum, félsivatag, vagy teljesen sivatag, helyenként mocsaras terület, amely azonban jelentős nyersanyagkészletet rejt. Az Indiai-óceán mentén fekvő jégmentes kikötők tovább növelik a beludzs területek vonzerejét, hiszen innen ellenőrizhető a Hormuzi-szorost a Távol-Kelettel öszszekötő érzékeny olajút és stratégiai utánpótlási útvonal. Pakisztánban a beludzsok csupán a lakosság négy százalékát alkotják, de az ország területének 42 százalékán laknak. Hasonló feszültségforrást jelentenek Iránban is, ahol a lakosságnak mindössze két százalékát teszik ki, miközben az ország területének mintegy negyedén élnek. Napjainkban kétmillióra becsülik a számukat.
2001 őszén a szekularizált nacionalista pártok támogatottsága Beludzsisztánban még többségben volt úgy az iszlám pártokkal szemben, mint pedig a katonai diktatúra hívei ellenében. A Ghausz Bizendzso által vezetett Beludzs Nemzeti Párt, az Akbar Kháni Bugti által vezetett Köztársasági Hazai Párt, a Hadzsi Baludzs vezette Beludzsisztáni Nemzeti Mozgalom és a beludzsisztáni pastunok pártja, a Mahmud Khán Acakzai vezette Pastunisztáni Nemzeti Awami Párt támogatottsága a szeptember 11-i események előtt erősebb volt, mint az iszlám pártoké. Sem Nawaz Sarif Muzulmán Ligája, sem Benazir Bhutto Néppártja nem bírt jelentős befolyással e tartományban.
Ez az arány azonban nem egészen egy év alatt megfordult. Pakisztán Afganisztánnal határos tartományaiban, a pastunok által lakott északnyugati határtartományban és Beludzsisztánban a tavaly októberi országgyűlési választásokon hat szélsőséges iszlám párt Madzslisz-i Muttahida Amal nevű választási szövetsége abszolút többséget szerzett a tartományi parlamentekben, a szövetségi országgyűlésben megszerzett helyek 25 százalékával pedig a legnagyobb ellenzéki erővé nőtte ki magát. A szövetségesek afganisztáni terrorellenes háborúját követően az al-Kaida Afganisztánból a pakisztáni nagyvárosokba, a tálibok pedig az Afganisztánnal határos, központi irányítású, független törzsi sávba, a törzsi ügynökségekre tették át tevékenységüket, ám ma már az újjászerveződő tálibok központja a pakisztáni Beludzsisztán és annak központja, Quetta. Itt alakult tíztagú új vezető tanácsuk, itt találhatók a legnagyobb militáns szemináriumaik és táboraik, ahol nyíltan toboroznak. Ráadásul az utóbbi hónapokban a beludzsisztáni Quetta síita közössége a legvéresebb merényletek célpontja.
A pakisztáni hatóságok bánásmódja kettős. Míg március óta mintegy ötszáz prominens al-Kaida-vezetőt adtak át az amerikaiaknak, köztük többeket éppen Beludzsisztán területén fogtak el, ám a tálibok újjászerveződése felett szemet hunynak.
A megváltozott afganisztáni és iraki körülmények és a Perzsa-öbölben az erőegyensúly megbomlása miatt az ismét megerősödő regionális vetélkedés Afganisztán területéről áttevődik Beludzsisztán területére, amely mindenekelőtt az indiai–pakisztáni szembenállás új színtere. Irán diszkrétebben ugyan, de ismét részt vesz a regionális vetélkedésben. Míg Pakisztán kínai segítséggel, hatalmas beruházással a Gwadar mélytengeri jégmentes kikötőt építi ki, hogy az Afganisztánon keresztül vezető, megépítendő vezetéken a közép-ázsiai kőolajat és földgázt kijuttassa a világpiacra, India Beludzsisztán iráni oldalán a Sahibahar mélytengeri kikötőt kívánja kiépíteni, Irán pedig az afganisztáni Heratot Sahbahar kikötőjéhez vezető utat épít.
A beludzs nemzeti mozgalom Iránban nem hallatta hangját az iszlám rezsim két és fél évtizede alatt. A térség akkor értékelődött fel ismét, amikor Bin Laden alvó partnerséget hozott létre az iráni héjákkal. A síiták további gyilkolása Teheránt is bevonja az eseményekbe. Ha Iránt sikerül akcióra késztetni, meglesz a rég óhajtott casus belli, a teheráni rezsim ellen megindítandó amerikai katonai lépések jusztifikálása. Erre utal, hogy a síiták elleni atrocitások előre látható növekedése ellenére semmiféle biztonsági intézkedést nem tettek a pakisztáni hatóságok a síita közösség védelmére.
Mivel kicsi a valószínűsége annak, hogy Irán ellen közvetlen háború indul, a belső változások indikálásában Beludzsisztán területének nagy szerep jut. Az iráni ellenzék legnagyobb erejét, a Mudzsahedin-e Khalq gerilláit iraki területről titkos műveletek során áthelyezték a pakisztáni Beludzsisztánba, ahol táborokat kaptak. Így az iráni Beludzsisztánban is műveleteket végezve szemmel tudják tartani az iraki síitákat, és együtt tudnak működni szekularizált iraki partnereikkel is. E szcenárió azért is valószínű, mert a kurd kérdés felmelegítése számos veszélyt rejt magában, ellenben a szekularizált beludzs nemzeti mozgalom megsegítése Pakisztánban is ellensúlyozná az iszlám pártok előretörését, és gátat vethet a tálibok pakisztáni újjászerveződésének.
Ezért a beludzs nemzeti mozgalom jövője nemcsak az iráni események esetleges alakulása, illetve a közép-ázsiai földgázt és kőolajat Afganisztánon át a pakisztáni Karacsi, illetve a pakisztáni–beludzsisztáni Gwadar mélytengeri, jégmentes kikötőig vezető, megépítendő vezeték miatt volt kiemelt téma Bush amerikai és Musarraf pakisztáni elnök 2003. június 24-i Camp David-i tanácskozásán.
A tálibokkal folytatott sikertelen titkos tárgyalások kudarcát követően Washington hangot váltott: Khalilzad elnöki különmegbízott határozottan tudatta Iszlamabáddal: az Egyesült Államok kormánya azt akarja, hogy Pakisztán azonnal szüntesse be a tálibok támogatását. Talán ez azt jelenti, hogy az amerikaiak, okulva az iraki példán, szekularizált alternatíva után néznek Afganisztánban és Pakisztánban és mindenekelőtt Irakban és Iránban.
Mindezekből nyilvánvaló, hogy Musarraf pakisztáni miniszterelnök kulcsfigura a terrorizmus elleni harcban, aki hárommilliárd dollár „feltétel nélküli” amerikai segély azonnali folyósítását követeli országának egy nagyobb segélycsomag része gyanánt.
A Bush-adminisztráció a következők fejében enged Pakisztánnak játékteret a térségben: Musarraf elnök megkapja a hárommilliárd dolláros segélyt, amerikai ellenőrzés alá helyezi nukleáris kutatási kapacitását (Pakisztán már most megígérte, hogy nem ad tovább nukleáris technológiát iszlám országoknak), átadja Bin Ladent és más al-Kaida-vezetőket, míg a tálibok szabadon erősödhetnek, az iráni eseményekkel kapcsolatosan rendelkezésre bocsátja területét titkos műveletekre mind iráni ellenzéki csoportoknak, mind pedig az amerikaiaknak, Irakba két harcoló dandárt küld és elismeri Izraelt. Bin Laden kézre kerülése jusztifikálná az Egyesült Államok afganisztáni háborúját és elősegítené, hogy kivonuljon a térségből, ugyanis afganisztáni, valamint iraki vagy afganisztáni, illetve iraki és iráni masszív katonai jelenlét és esetleges iráni akciók nem lehetségesek egy időben.
A szerző Afganisztán-szakértő