A halott indián

a jó indián. A legtöbb fehér számára biztosan. Mostanában régi indián mesemondók lejegyzett meséit olvasom ahelyett, hogy iraki népmeséket fordítanék. (Fogok még, nyilván.) Hogy miért vonz ez a világ?
Először is gyermekkorom indiánkönyveire, Cooperre kell gondolnom. A gyerekkori indiánosdira, az első íjamra. Aztán jöttek az indiánfilmek. Az egyetemen egyszer megkérdeztem előadás után egy professzort, aki a nyelvről úgy beszélt, mint tudatunktól független valóságról, hogy a mohikán nyelv mennyiben független az utolsó mohikán tudatától. Hogy is hívják magát, kérdezte. Bemondtam egy ellenségem nevét.
Az amerikaiak, miután kiirtották, s a lét és nemlét mezsgyéjére szorították az őslakosokat, elnevezték őket „native American”-nek, vagyis bennszülött/született amerikainak. Ez is csak feliben-harmadában igaz, mert csak a második-harmadik nemzedék születhetett Amerika földjén. Azt már a legvaskalaposabb amerikai etnográfusok is elismerik, hogy kb. 12–20 ezer évvel ezelőtt népesült be Amerika ázsiai törzsekkel.
Szabó István Mihály mikrobiológus az utóbbi években azoknak a koroknak az emberi történetét kezdte vizsgálni, amelyeknek korábban a növény- és állatvilágát vizsgálta. Elsősorban az uráli népek, különösen az ugorok, azon belül is a magyarok történetét kutatta. Tanulmányának egyik legfontosabb megállapítása, hogy az ugorok egy része kelt át 11 800–11 500 évvel ezelőtt – akkor még száraz lábbal – a Bering-szoroson. Hogy az indiánok távoli rokonaink, azt a genetika is bizonyítja: a ma élő indiánok genetikai állományában létezik egy bizonyos Eu–19 kromoszómakészletet tartalmazó típus (az Y-kromoszómában), amely csak Magyarország, Lengyelország és Ukrajna népességében fordul elő. Az Eu–22 típus csak az indiánok és egyes szibériai népek között mutatható ki.
Mielőtt teljesen elvadítanám kedves és némely kedvetlen olvasómat a tudományoskodással, elmondom, hogy először az apacsokhoz (körülbelül ötvenháromezer fő, 1990-es adat) tartozó két kis törzs, a csirikaua apacsok (739! fő) és a meszkalero apacsok (4144 fő) eredetmondáiból, mítoszaiból, meséiből adok ízelítőt. Az apacs annyit tesz, mint ah-pacs-í, vagyis „harcoló ember”. Először lássuk a csirikaua indiánokat, akiknél még Apache helikopterből is bizonyosan több van.

A Vízből Lett Gyermek
Kezdetben, akitől az élet származik, létezett csupán. Mindenki tud róla. És a Fehérre Festett Nő is létezett.
Aztán megszületett a Vízből Lett Gyermek. Az Ellenségek Gyilkosa is megszületett.
Így négy létező volt az idők kezdetén.
És a Vízből Lett Gyermek a Fehérre Festett Nő fia volt. És az Ellenségek Gyilkosa a rossz emberek közül való volt.
Akit Óriásnak hívtak, az is létezett. Nem engedte, hogy az emberek éljenek. A Fehérre Festett Nő gyermekei megszülettek. Míg a gyermekek kicsik voltak, akit Óriásnak hívtak, megette őket. Akkor a Fehérre Festett Nő sírásba fogott:
Hogyan lehet embereket teremteni a föld felszínén!, mondta.
Akkor a Fehérre Festett Nő imádkozott. És esni kezdett az eső. Ő az arcát a vízbe tartotta, fölfelé. És a gyereke a vízből született.
Aztán:
Ezt a kicsit a Vízből Lett Gyermeknek fogják hívni!
Mondta a Fehérre Festett Nő. És a Fehérre Festett Nő boldog volt gyermeke születése miatt.
Mi tegyek, hogy biztonságban felneveljem a magzatomat?, mondta. Mert az, akit Óriásnak hívtak, mindennap meglátogatta. Akkor a Fehérre Festett Nő ásott egy lyukat a tűz alatt, és oda rejtette el az újszülöttet. Csak akkor vette elő, ha megmosdatta.
Hanem a Vízből Lett Gyermek hamarosan járni kezdett. Körbejárta a tüzet. Amint az anyja visszatette a lyukba, az Óriás megint jött. Így beszélt a Fehérre Festett Nőhöz:
Mik ezek? Ezek valami olyannak a nyomai, akit jó megenni!
A Fehérre Festett Nő azt mondta:
Ezek? Annyira vágyom egy gyermek után, hogy magam készítek ilyen nyomokat!
Jól van! Tedd meg a szemem láttára. És hiszek neked!
És akkor a Fehérre Festett Nő az öklével és ujjaival nyomokat készített. És az Óriás már hitt neki.

A teremtés
(Miután a Vízből Lett Gyermek felnőtt, szíven lőtte íjával az Óriást, de még a szemmel ölő Bikával is végzett.)
Most már készen állt, hogy emberi lényeket teremtsen.
Két sárból való figurát készített, épp olyanokat, mint a férfiak. Kettő olyat is készített, mint a nők. Mindnyájukat képessé tette a beszédre. Aztán odaszólt az egyik férfinak és nőnek:
Ti ketten, titeket indiánnak fognak hívni.
A másik kettőnek azt mondta:
Ti mások, titeket fehér embernek fognak hívni.
Aztán elrendelt néhány dolgot számukra.
A Vízből Lett Gyermek az indiánoké, az Ellenségek Gyilkosa meg a fehér embereké. Letett elébük egy íjat, nyilat meg egy puskát.
Aztán a Vízből Lett Gyermek meg az Ellenségek Gyilkosa veszekedtek egymással.
Te válassz elsőnek, mondták egymásnak.
Egy kicsivel később a Vízből Lett Gyermek az íjat és a nyilat választotta az indiánoknak.
Ezek elkészítése magától értetődő.
Akkor az Ellenségek Gyilkosa felvette a puskát, és egy szót se szólt.
Aztán a Vízből Lett Gyermek két hegyet helyezett a földre. Az egyiken buján tenyészett a növényzet. Az indiánok élelme – vadon növő dolgok, szarvas, bölény, vadpulyka, hal – minden megtalálható volt rajta. A másik hegyen nem volt semmi. Mivel ez a hegy terméketlen volt, a Vízből Lett Gyermek az előbbit választotta az indiánok számára.
Az Ellenségek Gyilkosa csak azt választhatta, amit a Vízből Lett Gyermek meghagyott. Az a hegy, amelyen semmi sem volt, szétterült, és lovak, öszvérek, marhák, juhok, disznók, csirkék jöttek ki belőle. Így adott a Vízből Lett Gyermek az indiánoknak is meg a fehér embereknek is.
Szóval az indiánok a vadon megélő dolgokon éltek.
Mindenféle szarvason, bölényen, pulykán, halon és a vadon termő dolgokon fogtok élni, mondta a Vízből Lett Gyermek.
A fehér emberek munkával megművelt földek terméséből fognak élni, mondta.
Aztán így szólt a fehér emberhez:
Nagyon messze innen – ennek az óceánnak a másik oldalán – egymásból fogtok élni.
De akármikor meglátjátok egymást, harcolni fogtok – az indián meg a fehér ember, mondta nekik.

A Nap
A Napon belül két nyárfa áll egyenesen, mesélték az öregek, ha erről szóltak.

Civódás a Mennydörgés
és a Szél között
Na most ez egy másik dolog, ami megesett a Föld teremtésekor.
A Szél és a Mennydörgés együtt dolgoztak, de megharagudtak egymásra. Az ok az volt, hogy a Mennydörgés így beszélt a Szélhez:
Én egyedül teszem a jót, még ha te nem is segítesz.
Erre a szél fogta magát, és elment a világ végére. És nem volt semmi szél. És mindig nagyon meleg volt. A Mennydörgés hozott esőt, de az mindig forró volt. Nem volt termés. Ez nem volt jó így.
Végül a Mennydörgés elküldött a Szélért. És így beszélt hozzá:
Bocsáss meg. Mostantól együtt fogunk dolgozni. És jót cselekszünk a föld felszínén. És miattunk lesz jó a termés.
És a Szél visszajött. És újra barátja lett a Mennydörgésnek. Ezért van, hogy ha esik, mennydörgés jár a széllel. Mindig együtt járnak.

Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Az utóbbi mintha az elmúlt négy-öt nyarunk forróságának okairól beszélne nekünk. Látható, hogy az újabb részeket már a fehér ember megérkezése után mesélte valaki, talán egy csirikaua sámán. Ne feledjük: az indiánok voltak az egyetlen amerikaiak, akik nem száműzöttként érkeztek Amerikába, hanem az éghajlat változása miatt, a nagyvadakat követve.
Az indiánok olyanok, mint a fa: még a favágók számára is árnyat nyújtanak. Pedig a favágó fehérek miatt mára az összes Észak-Amerikában élő törzs lélekszáma együttvéve is kevesebb, mint kétmillió.
Mégse dicsérjük szembe az indiánokat. Ahogy egy közmondásuk tartja: Ha a fehér embernek szívességet teszel, a fejében érzi, és a nyelvével felel. Ha jóindulatot mutatsz egy indiánnal szemben, ő a szívével érzi, és a szívnek nincs nyelve. Ez egy sosone közmondás volt. A sosonék, szemben néhány új-mexikói és arizonai rezervátumban szédelgő csirikauával, még ma is élnek, ha meg nem haltak. Telefonszámuk: 00-1 [phone]. Azt azért ők is tudják vagy érzik – miként Páskándi Géza, egy magyar indián halhatatlanul megírta –, hogy a rezervátumbeli joga a kihalás kötelessége.