Pár nappal ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy Ukrajna elfogott két állítólagos, a magyar katonai nemzetbiztonságnak kémkedő ukrán állampolgárt – írja a Tűzfalcsoport. Erről az ukrán titkosszolgálat egy videót tett közzé a szervezet Telegram-csatornáján, május 9-én 8.25-kor. Ez egy ukrán nyelvű videó, ukrán nyelvű hír volt. Ennek a posztnak az érdekessége az, hogy sok esetben szinte szóról szóra idézték a magyar baloldali lapok. Már maga az SZBU is tendenciózusan tette közzé a hírt:
„Az SZBU első ízben Ukrajna történetében leleplezte a magyar katonai hírszerzés ügynökhálózatát, amely országunk ellen kémkedett”.
A nap folyamán aztán ezt a felütést és szóhasználatot vették át késlekedés nélkül a magyar nyelvű, magukat függetlenként meghatározó, baloldali médiumok is.
Van egy újabb csavar a történetben. Aznap reggel, 8.51-kor a Zelenszkij stábja által közvetlenül felügyelt és ellenőrzött ukrán Interfax hírügynökség is lehozta a hírt. Ugyanekkor, tehát percre pontosan, a szintén ukrán és a jelenlegi elnöki hivatal befolyása alatt álló Kyiv Post is közzétette azt. Igaz, egyik 8.51-kor, míg a másik lap 9.51-kor, de ez azért van, mert az egyik cikket Kijevből, míg a másikat Varsóból írták, és a két főváros között van egy órás időeltolódás.
Ezek a szinkronizált közlések is megerősítik azt a gyanút, hogy egy jól megszervezett, előre kitervelt, államilag vezérelt titkosszolgálati propagandaakcióról volt szó, amelyet ukrán, nemzetközi és a magyar baloldali médián keresztül erősítettek fel.
A történet ettől a ponttól válik különösen érdekessé.
A hír elsőként svéd közvetítéssel jelent meg a hazai lapokban, ugyanis a svéd közszolgálati SVT Nyheter 8.54-kor, tehát mindössze három perccel az ukrán állami hírforrások után már közölte a hírt. Hogy egy svéd állami csatorna miként juthatott ilyen gyorsan egy ukrán nyelvű, Telegram-csatornán megjelent videóhoz, az legalábbis kérdéseket vet fel – de ez a kérdés a hazai baloldali sajtót nem foglalkoztatta.
Ehelyett az történt, hogy perceken belül sorra jelentek meg a magyar médiumokban az ukrán titkosszolgálat állításait mindenféle kétkedés nélkül ismétlő hírek.
Így terjedt el a baloldali sajtóban az ukrán kémsztori:
- A hír a magyar baloldali médián szinte egyszerre futott végig. A 24.hu volt az első, amely 9.28-kor adott hírt az esetről. A cikkben már egyértelműen úgy fogalmaztak, mintha a történet tényszerű lenne, holott ekkorra még csak ukrán forrásokból állt rendelkezésre információ.
- A Telex 9.42-kor csatlakozott a terjesztéshez, hasonló címadással, kiemelve, hogy az ukrán szolgálatok szerint magyar ügynökhálózat tagjait vették őrizetbe Ukrajnában kémkedés gyanújával.
- Egy perccel később, 9.43-kor a HVG is publikálta a hírt, szinte teljes mértékben az ukrán hivatalos kommunikáció szóhasználatát átvéve.
- A 444.hu már 9.45-kor egy bővebb, idézetekkel tűzdelt anyagot közölt, amelyben hosszan idézik az SZBU közleményét, mindenfajta kritikai szűrés nélkül. A címadás itt is erőteljes volt: „Az ukrán elhárítás azt állítja, hogy magyar katonai kémhálózatot leplezett le Kárpátalján.”
- A Magyar Hang is szinte pontosan ebben az időablakban, 9.51-kor közölte a hírt.
- Végül, de nem utolsósorban a brüsszeli központú Euronews magyar nyelvű kiadása is beszállt a hír terjesztésébe: 10.21-kor tette közzé első cikkét az ügyről. A cím itt is sejtetni engedte, hogy a magyar államhoz köthető kémhálózat lebuktatása történt meg – holott még ekkor sem állt rendelkezésre semmiféle független bizonyíték.
A fenti példák alapján mintha kirajzolódna egy mintázat:
a véletlen műve lenne, hogy amint egy, kizárólag az ukrán titkosszolgálat által közölt – és függetlenül nem ellenőrzött – narratíva megjelenik, a magyar baloldali médiumok szinte azonnal, egymással meglepő időzítési egyezésben, hasonló szóhasználattal kezdik el terjeszteni azt?
Lehet ez puszta szerkesztőségi rutin, vagy talán van egy tudatosabb reflex a háttérben, amely bizonyos külföldi forrásokat kritikátlanul hitelesnek fogad el?
Miért nem tesznek fel kérdéseket ezek a médiumok, amikor egy idegen ország titkosszolgálata közöl egy súlyos vádat egy másik ország – ez esetben Magyarország – ellen? Vajon nem lenne indokolt ilyenkor független megerősítésekre várni, más forrásokat is megszólaltatni, mielőtt az állításokat tényként közvetítik a nyilvánosságnak? És ha ezt nem teszik meg, akkor felvethető a kérdés: nem válhatnak-e ily módon egy másik állam politikai és titkosszolgálati kommunikációjának közvetítőivé?
Mindez elkerülhetetlenül kérdéseket vet fel – nemcsak az újságírói felelősség és szakmai etika, hanem a magyar nyilvánosság szuverenitása szempontjából is.
Ukrán kémbotrány
