Eltérnek a vélemények abban, hogy valójában kell-e újabb és gyorsabb mobil telekommunikációs technológiára (3G – UMTS) épített távközlési rendszer a világon. A szolgáltatók többsége amellett teszi le voksát, hogy kell, mivel ezzel a módszerrel újabb és újabb ügyfelek megnövekedett igényeit tudják kielégíteni, nem beszélve arról, hogy a fiataloknak – mint az egyik legnagyobb célközönségnek – nyújthatnak kiemelt szolgáltatásokat. A 3G tender a nyugat-európai országokban több esetben a nyertes cégek jelentős eladósodottságát idézte elő: azok a több milliárd dolláros tenderek, amelyeket a kormányok kiírtak, a távközlési piacok liberalizációja után újból a szektor válságához vezettek. Csak nagy és jelentős tőkével rendelkező cégek voltak képesek elindulni és nyerni a 3G-tenderen, de a nyertesnek még ki kellett építenie az újabb szolgáltatói hálózatot, ami újabb nagy költséget jelentett, ezért a vállalatok komoly hiteleket vettek fel a finanszírozáshoz.
Japán után idén Nyugat-Európában is elindult a 3G rendszer, amelyen keresztül nagyon jó minőségű internetkapcsolat létesíthető: mozgóképeket és zenei fájlokat az eddigieknél ötször gyorsabban lehet letölteni. Magyarországon a kormány tervei szerint 2004-ben írhatják ki a 3G tendert; a szakemberek szerint a tender vagy a licenc díja a költségvetés számára 15–20 milliárd forintos bevételt teremthet. Mások, például a Pannon GSM kommunikációs igazgatója, Felkai György szerint a licenc díjának erősen közelítenie kell a nulla forinthoz. Felkai György a Pannon GSM UMTS rendszerének bemutatója kapcsán azt nyilatkozta: a technikai fejlesztés üteme egyelőre megelőzi a fogyasztók igényeit. A fejlett piacok harmadik generációs távközlési rendszerei óriási vesztességgel működnek, többek között azért, mert a tervezetthez képest töredéknyi ügyfél veszi igénybe a szolgáltatást. Mindez óvatosságra int. A kommunikációs igazgató hozzátette: a nemzetközi példák elemzése rávilágít arra, hogy a túlságosan magas állandó költségek – különösen a drága licencdíjak – és a mérsékelt érdeklődés miatt nincs eredményes üzleti modell. Ama néhány nemzeti piacon, ahol már elindult a szolgáltatás, egyelőre sikertelen a működés a kapacitások alacsony kihasználtsága és a csekély ügyfélérdeklődés miatt.
Független szakértők szerint egy olyan tendernek lenne alapja, amely a felhasználók számának megjelenésével utólag fizettetné meg a szolgáltatókkal a licenc díját. Így több bevételt lehetne teremteni a kormányzat számára, másrészt gyorsabban elindulhatna a 3G-szolgáltatás.

Berta Tibor püspök: A Szentlélek nem súgja a bíborosok fülébe a leendő pápa nevét