Még egy év Irakban, csökken a táppénz

Szeretné meghosszabbítani a kormány az Irakban állomásozó magyar katonák kint tartózkodásának határidejét a jövő év végéig, bár Magyarország ilyen irányú felkérést nem kapott. Gál J. Zoltán kormányszóvivő megerősítette: a táppénz csökkentését, „igazságosabbá tételét” tervezik jövőre. Döntöttek a Vásárhelyi-tervről is.

Czirják Imre
2003. 10. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vásárhelyi-terv 10 évének első négy évéről döntött tegnap a kormány. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter jövőbe ívelő programnak nevezte a tervet. Ami annál is inkább igaz, mert a jövő évi költségvetés csak nyolcmilliárd forintot irányoz elő az árvízvédelmi beruházások megkezdésére. A kormány egyébként az első négy (2004–2007) évre 130 milliárdot ítélt oda a programnak, azt remélve, hogy ennek negyedét európai uniós forrásokból sikerül biztosítani.
Három katonai tárgyú előterjesztéssel fordul a kabinet a parlamenthez, melyek elfogadása kétharmados többséget igényel – mondta el Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Szeretnék meghosszabbítani 2004. december 31-ig az Irakban tartózkodó 300 magyar katona mandátumát. Ez jelenleg hat hónapra szól. Ilyen felkérést Magyarország nem kapott, de a kormány szerint továbbra is kívánatos a nemzetközi erők jelenléte a közel-keleti országban. A költségeket már be is tervezték a jövő évi büdzsébe.
A kabinet ahhoz is az Országgyűlés felhatalmazását kéri, hogy a Magyar Honvédség egy 150 fős alegysége a NATO reagálóerőinek részévé váljon. Valamint, hogy az alakulat a NATO által irányított bármely műveletben részt vehessen. A kormány a parlament elvi jóváhagyását kéri ahhoz is, hogy a NATO-beosztásban lévő magyar katonák parancsnokságaikkal a szövetség vezette műveleti területre települhessenek át.
A táppénz csökkentése szerepel a jövő évi költségvetésben – ismerte el a szóvivő. Ám szerinte csak „igazságosabbá tételről” van szó, mert a juttatással sokan viszszaélnek. A táppénz 2004. április 1-jétől a napi átlagkereset 65 százalékára csökkenne 70 százalékról. Azok, akik kórházban vannak vagy nem rendelkeznek legalább kétéves folyamatos jogviszonnyal, csak 60 százalékot kapnának.
*
„Érdemes megvárni, lesz-e új ENSZ BT-határozat az iraki stabilizáció ügyében, vagy sem” – reagált Simicskó István (Fidesz) a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra. Szerinte rövid idő telt még csak el a magyar katonák Irakba utazása óta, és egy parlamenti döntés előtt át kellene tekinteni az elmúlt időszak tapasztalatait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.