Várhatóan se több, se kevesebb kockázati és magántőke nem érkezik idén Magyarországra, mint a tavalyi évben – állítja a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) elnöke, Zvetkov Julián. Tavaly 120 millió dollár értékű tőkét fektettek be a kockázati tőkealapok Magyarországon, ez 25-29 ügyletet jelentett. Az idei befektetési adatokról a november 11-i éves konferencián adnak pontos információt, ezen a befektetői találkozón az alapok kezelői is megjelennek.
Az MKME elnöke szerint a tőke bevonása főként a vállalatok felkészültségén múlik, de az Európai Unióhoz történő csatlakozás kapcsán nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a cégeknek az üzleti terveik kidolgozására. A hazánkba érkező kockázati tőke nagysága nagyobb, mint amit a régió többi országa kap, ezt a szakemberek azzal magyarázzák, hogy a magyar vállalatok jelentős szellemi tőkével rendelkeznek. Baranyai Gábor, az MKME elnökségi tagja közölte, hogy a régióba közel 6,5 milliárd dollárt fektetnek, s ennek a fele még befektetőt keres. A Magyarországon működő kockázati tőkealapok nagy része régióban gondolkodik, így nagyon sok múlik azon, hogy mennyire felkészültek a magyar vállalatok a kockázati és magántőke befogadására.
A magyar intézményi befektetők nem jelennek meg a piacon a törvény túlszabályozottsága miatt, ezt a problémát meg kell oldani, hiszen az európai kockázati- és magántőke- alapok közel felét az intézményi befektetők teszik ki.

Menczer Tamás keményen nekiment a Momentum korábbi elnökének