Csak úgy, együtt, tettestársként, többek között: 25. Színház, Lovagkor vége, Kapolcsi Művészeti Napok/Művészetek Völgye, József Attila összes (kétszer is), Merlin Kommandó, Új Színház,...meg még ezer dolog

– idézte fel Márta István, a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet és a Kapolcsi Művészeti Napok, majd Művészetek Völgye fesztivál alapítója.
Ahogy lapunk is megírta, Galkó Balázs április 25-én hunyt el.
A család a gyászolókat arra kéri, hogy legfeljebb egy szál fehér szegfűt hozzanak a búcsúztatásra. A szertartás után a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet emlékezésre várja a résztvevőket a Molnárház/Falumalomban.
Galkó Balázs 1949. június 29-én született Budapesten. A művész 1968-ban a Ki mit tud?-on versmondóként érte el első sikerét. 1970-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, s ezután a Nemzeti Színház, 1972-től a 25. Színház, 1976-tól a szolnoki Szigligeti Színház, 1979-től a Miskolci Nemzeti Színház, 1983-tól a Kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja volt.
Galkó Balázs 1986-tól, mint szabadfoglalkozású, önálló esteket adott, 1998-től 2012-ig az Új Színház tagja volt. A színház új útjainak keresése – kecskeméti produkciók, A Hold Színháza – általában jellemezte pályáját.
Több rendezését is bemutatták. 1975-ben a tanyaszínház-mozgalom alapítója, a kapolcsi Művészeti Napok egyik alapítója, a Művészetek Völgye főmunkatársa volt. Főként Jancsó-filmekben kapott szerepeket. 1998-ban Köztársasági Elnöki Ezüst emlékéremmel, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2015-ben Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott.