„Egyetlen bűn van, amely a többinél nagyobb félelemmel töltött el: a bizonyosság. A bizonyosság az egység legnagyobb ellensége, a bizonyosság az elfogadás halálos ellensége. A hitünk pontosan azért olyan eleven, mert kéz a kézben jár a kétellyel. Ha csak bizonyosság létezne, s a kétely nem, nem volna misztérium, s nem volna szükség a hitre.” A Konklávé című film legfontosabb mondatai ezek, amelyeket a főszereplő, a pápaválasztás procedúrájának megszervezésével és lebonyolításával megbízott Lawrence bíboros mond megnyitó beszédében. Nem gondoltuk vagy reméltük, hogy ilyen mély gondolatokra is találhatunk ebben a brit–amerikai filmdrámában, főleg az alkotás kissé hatásvadász kezdő képsorait követően.
Több sebből is vérzik a film, és itt nem az operatőri munkára, a díszletekre vagy a zenére gondolunk, amelyek egyébként remekek, sőt még az Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjjal kitüntetett forgatókönyvére se feltétlenül, hiszen annak vonalvezetése is követhető.
Viszont véleményünk szerint a film hamis képet fest. Még ha fikciónak is tekintjük, hiszen az, nem mehetünk el szó nélkül azon tény mellett, hogy úgy ábrázolja a konklávé világát és menetét, mint egy acsarkodó, titkokkal és félrevezetéssel teli folyamatot, aminek még a kimenetele is egy nagy kérdőjel.
A Földön 1,36 milliárd katolikus él, és ők hiszik, hogy a pápa Krisztus földi helytartója, aki az ő trónján ül. Egy Istennek kedves személy, akit a Szentlélek sugalmazására választanak meg a bíborosok a konklávé idején. Viszont ez a film csak a kételyekről szól, nyoma sincs benne a pápaválasztást valóban jellemző várakozásnak, reménynek és örömnek.
A Konklávé film alapjául Robert Harris azonos című bestsellere szolgált
Persze ha megvizsgáljuk, hogy kinek a regénye alapján született az alkotás, akkor azonnal megérthetjük a probléma eredőjét. Robert Harris író, újságíró többek között az alkalmanként szélsőségesen liberális BBC-nél dolgozott, kezdetben pedig a baloldali Munkáspárt szimpatizánsa, majd a Liberális Demokratáké volt. Vallási nézete nem ismert. Peter Straughan forgatókönyvíró kicsit más eset, őt a saját elmondása szerint katolikusnak nevelték, még ministrált is. Egy interjúban úgy fogalmaz: a hitét ugyan nem, azonban felekezeti identitását bizonyos értelemben megőrizte. Persze liberális és hitevesztett emberek is írhatnának egy hiteles történetet a konklávéról, de sajnos nem ez történt. Elvitték a történetet egy hatásvadász, a pápaválasztás emelkedettségét teljesen nélkülöző irányba, nyoma sincs benne annak a hitnek, annak a csodának, ahogy egymilliárd ember várja, hogy egy több száz éves tradíció alapján kiválasszák Krisztus földi helytartóját. De azért ne legyünk velük túl szigorúak, hiszen valószínűleg nem is ez volt az alkotók célja.
Ennek ellenére a film főleg a főszerepet játszó Ralph Fiennes alakítása miatt, valamint a konklávé világának fantáziadús ábrázolása okán nem érdektelen alkotás. Izgalmasnak is mondható, ha krimiként tekintünk rá. Sőt még kérdéseket is hagy maga után, tovább szaporítva az emberben a kételyeket.
