Lesz-e önálló montenegrói nyelv?

A Balkánon olykor nyelvészeti kérdések is igen nagy jelentőségre tehetnek szert. Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy a régi, egységes Jugoszláviában az államnyelvet szerb többségű területeken szerb–horvát, míg a horvátok lakta részeken horvát–szerb nyelvként volt illendő emlegetni. Nem alakult ez másképp az ország felbomlása után sem – elég csak arra a küzdelemre gondolnunk, amelyet a macedónok folytattak avégett, hogy nyelvüket önálló nyelvnek tekintsék, ne pedig a bolgár egyik nyelvjárásának.
Mostanság ismét a középpontba kerültek a térségben a nyelvészeti kérdések, éppen Szerbia-Montenegróban, az egykori államszövetség nevét leghosszabban őrző Kis-Jugoszláviát felváltó utódállamban. Mint a Politika című napilap nemrégiben beszámolt róla, Montenegró tengerparti városában, Barban rendeztek konferenciát október végén, Beszél ön szerbül? címmel. Az írók, újságírók és egyetemi tanárok részvételével lezajlott tanácskozás előadói azon törekvések ellen emelték fel a szavukat, amelyek azt célozzák, hogy az államszövetség hivatalos nyelvét ezentúl szerb-montenegrói nyelvnek nevezzék. Marina Josics újságírónő szerint a montenegrói nyelv bevezetésének hívei két csoportba sorolhatók. Az egyik irányzat hívei „a guzlán (a montenegróiak nemzeti hangszere – H. N.) és egyéb montenegrói hagyományokon kívül mindent tagadnak”, míg a másik csoport azokból áll össze, akik „csak egyetlen érvet képesek hangoztatni, amely így hangzik: nekünk sokkal jobban esik ezt így csinálni”. Josics szerint a szerb-montenegrói nyelv bevezetése esetén a fekete hegyek országában élő szerbek „elvesztenék a nemzetközi normák által garantált jogukat a saját nyelvű tájékoztatásra”.
A Politika cikke szerint Zagorka Vukovics író előadásában arról szólt: a szerb nyelv azért jelent akadályt, mert „megvannak a maga normái, törvényei, következésképp világos és pontos, nem jelentheti egyszerre ugyanazt a dolgot és annak az ellenkezőjét”, míg „a montenegróiként számon tartott, leromlott szerb nyelv” nem bír önálló nyelvtannal, sem saját szótárral és helyesírással, ezért „kaotikus nyelv”, és – így Vukovics – a montenegrói hatalom „teljes szívéből a káoszra törekszik”. Később Jovan Csagyenovics egyetemi tanár úgy fogalmazott: „alkotmányos okiratokban nem tesznek említést nyelvekről, hacsak nem a kisebbségek nyelvéről.” A professzor szerint a vitatott törekvés „a jelenlegi Szerbia-Montenegró államközösségének megszüntetését célozza”. Csagyenovics előadásában arra is kitért, hogy Németországban a bajorok és a poroszok szintén két külön kultúrát képviselnek, nyelvi különbségek is akadnak közöttük, mégsem jut eszükbe, hogy hivatalosan bevezessék a bajor és a porosz nyelv használatát. Csagyonevics előadása végén kijelentette, hogy a szerb cirill betűs írás – amelynek a helyét Montenegróban a latin írásmód veszi át – „az egyik legtökéletesebb írásmód a világon”. A professzor állítását bizonyítandó Bernard Shaw-ra is hivatkozott, akinek „halála előtt az volt az egyik utolsó kívánsága, hogy egyszer majd az angol helyesírás is a cirill betűs íráshoz hasonlóan egyszerűvé váljék. Csagyonevics szerint „a latin betűs írás erőltetése a cirill rovására színtiszta mazochizmus” amelyről neki azon népek sorsa jut az eszébe, amelyek elvesztették az öntudatukat, és elenyésztek, mint például a kazárok, Közép-Ázsia egykoron legnagyobb nemzete – olvasható a belgrádi lap cikkében.