Micsunovics befuthat

Elnökválasztásokat tartottak tegnap Szerbiában, immáron harmadszor a Milosevics-rezsim megbuktatása óta. Legesélyesebbként Dragoljub Micsunovics, a kormánykoalíció (DOS) jelöltje indult, de nagy támogatottságra számíthatott Tomiszlav Niklolics, a szélsőségesen nacionalista Szerb Radikális Párt jelöltje is.

Sebestyén Imre
2003. 11. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Reggel héttől este nyolcig szavazhatott a köztársaság 6,5 millió polgára a 8500 szavazóhelyen az ország 180 járásában a hat elnökjelölt valamelyikére. Koszovóban 19 járásban 248 helyen szintén lehetővé tették a választásokon való részvételt. A választási törvény szerint a szavazás érvényességéhez a választók több mint a felének kellett az urnákhoz járulnia, tehát legkevesebb 3 253 253 polgárnak. A választások érvénytelensége esetén a voksolást hatvan napon belül kell megismételni. Ha a részvételi arány eléri a szükséges ötven százalékot, akkor az a jelölt győz, aki megszerezte a szavazatoknak több mint a felét. Ha egyikük sem arat ilyen arányú győzelmet, akkor 15 napon belül második fordulót tartanak. Ekkor már nem szükséges a minősített részvételi arány: az lesz az elnök, aki több szavazatot szerez.
A tegnapi választás egyébként a harmadik a Milosevics-rezsim megbuktatása (2000), s hetedik a többpártrendszer bevezetése (1990) óta. Az előző két elnökválasztás érvénytelen volt, az elnöki pozíciót legutóbb Milan Milutinovics, Milosevics egykori embere tölthette be. Azóta már mindketten a scheveningeni börtönben vannak, Szerbiának pedig Milutinovics mandátumának letelte óta nincs választott elnöke. Az államfői feladatokat így Natasa Micsics házelnök látja el, függetlenül attól, hogy a minap feloszlatták a parlamentet, mivel a honatyák mandátuma csak az újak megválasztásáig tart. A legesélyesebbként Dragoljub Micsunovics, a kormánykoalíció (DOS) jelöltje indult, de nagyobb támogatottságra számíthatott még Tomiszlav Niklolics, a szélsőségesen nacionalista Szerb Radikális Párt jelöltje is.
A választáson indult még Radoszlav Avlijas a Hazafias Demokrata Párt, Velimir Ilics az Új Szerbia, Marijan Riszticsevics a Népi Parasztpárt és Dragan Sz. Tomics a Szocialista Néppárt jelöltjeként.
A kisebb szabálytalanságoktól és a koszovói incidensektől eltekintve a választások rendben, demokratikusan zajlottak le. A szabályosságot egyébiránt az EBESZ és a CeSID (Szabad Választások és Demokrácia Központja) megfigyelői is ellenőrizhették.
A választási bizottságnak a szavazás befejezésétől számított 96 órán belül kell közzétennie a választások hivatalos végeredményét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.