A schengeni egyezményt az új tagállamoknak el kellett fogadniuk a csatlakozás feltételéül. Nem gondolja, hogy éppen a polgárok szabad mozgását biztosító rendszer okoz majd nehézségeket az unió új keleti határain?
– Valóban, az újonnan csatlakozó országok számára bizonyos nehézségeket is jelenthet a schengeni joganyag átvétele. De mivel a nyugat-európaiak félnek az új keleti határoktól, a leendő tagoknak szigorúan be kell tartaniuk a schengeni szabályokat. Ez viszont azzal is járhat, hogy megosztottság keletkezhet a kibővült unió és új szomszédai között. Nem szabad ugyanakkor elfelejtenünk, hogy amikor 1985-ben ezt az egyezményt elfogadták, a „vasfüggöny” még létezett, és az akkori unió határai „biztonságosak” voltak. Az egyezmény a maastrichti szerződéssel 1992-ben vált hivatalosan az uniós joganyag részévé. Ezután – főleg a növekvő illegális migráció miatt – a tagállamok egyre nagyobb figyelmet szenteltek az EU külső határainak védelmére. Mire a közép-európai országok megkezdték csatlakozási tárgyalásaikat, jelentősen kibővült a schengeni joganyag. Az egyeztetések során pedig rájöttek arra, hogy negatív hatásokkal is járhat ezek átvétele, de saját állampolgáraik unión belüli szabad mozgása érdekében elfogadták az unió elvárásait. Az új tagoknak nem ajánlottak fel derogációt, de azok nem is kérték ezt.
– Ön szerint milyen hatással lesz az Európai Unió bővülése azokra a régiókra, amelyek a schengeni határ túloldalán találhatók?
– A kibővülő unió keleti határain elterülő régiók, hasonlóan Nyugat-Magyarországhoz és Nyugat-Lengyelországhoz, biztosan nyerni fognak a bővítéssel. Persze a fejlődés mértéke attól is függ, hogy ezek az országok milyen gyorsan lépnek túl a gazdasági rendszerváltáson. Hosszú távon a schengeni határőrizeti rendszer pozitív is lehet ezeken a területeken, mert csökkenhet a várakozási idő, és kevesebb lehet a korrupció. Rövid távon azonban, az anyagiak szűkössége miatt elmaradhatnak a megfelelő technikai beruházások, és a szigorúbb ellenőrzés inkább lelassíthatja a határátlépést. A vízumkényszer, amelyet Ukrajnára és Szerbia-Montenegróra terjesztettek ki, csak tovább fogja rontani a helyzetet. A határrégiók gazdasága pedig nagymértékben függ a határon átnyúló kereskedelemtől és munkaerő- áramlástól. A schengeni szigorítás itt komoly problémákat vethet fel, ez ellen a határ menti régiók csak összefogással tudnak fellépni.
– Több fórumon azzal a kritikával illette az uniót, hogy elég későn reagált az új keleti határokból fakadó kihívások kezelésére.
– Azt állítom, hogy Brüsszelben elég későn kezdtek el gondolkozni arról, hogy mit is lehet kezdeni az EU új szomszédaival. A már elfogadott dokumentumok is túl általánosak, a részletek kidolgozása pedig lehet, hogy kitolódik az új tagok belépéséig, sőt akár néhány évvel későbbre. Jelenleg átmeneti rendelkezéseket dolgoznak ki azokra a határszakaszokra, ahol a vízumkényszer bevezetése szinte leállítja a határ menti gazdasági nyüzsgést. Szerbia és Ukrajna ezen régióira olyan vízumtechnikákat kell alkalmazni, amelyekkel a legkisebb fennakadásokkal tartható fent a határátlépés. Az új tagoknak óriási a felelőssége, hogy napirenden tartsák a keleti szomszédságpolitikát, hiszen az unió prioritásai között megjelenik a terror elleni küzdelem, a tömegpusztító fegyverek elleni harc és a Közel-Kelet. Ha nem lesznek elég erős lobbisták, az ő szomszédságuk kevesebb figyelmet kap majd.
– A fent említett határrégiók szinte mindegyikében élnek magyarok. Ön szerint az általános decentralizáció keretében megadható-e a kisebbségi autonómia? Nem gondolja, hogy a kisebbségek így jobban kötődnének állampolgárság szerinti hazájukhoz, hiszen például Dél-Tirolban hatékonyan működnek a nemzeti alapú autonómiák.
– A kisebbségi autonómia gondolatát nem lehet egyből elutasítani. Bizonyos körülmények között kitűnően működik a dolog. Ehhez azonban a többség és a kisebbség beleegyezése is szükséges, és az is nélkülözhetetlen, hogy az érintett államok is elfogadják az autonómiát. Ezt nem lehet elképzelni magas fokú bizalom és együttműködési szándék nélkül. A dél-tiroli autonómiáról több éven keresztül tárgyaltak, és eközben sok, igen szomorú erőszakos cselekmény is történt. A kompromisszumhoz szükséges bizalom sajnos még nincs jelen Délkelet-Európában. De azt is hozzá kell tenni, hogy az utóbbi években jelentős javulás vehető észre. Segíthet a légkör javulásán az a tény is, hogy az érintett országok közül néhányan tagjai lesznek az EU-nak, a többiek pedig hosszú távon azokká válhatnak. A Vajdasággal kapcsolatban más a helyzet, hiszen Jugoszlávia széthullása miatt a szerbek igen érzékenyek a kisebbségi autonómiára, de ez nem lehet ürügy arra, hogy újrainduljon a centralizáció a Vajdaság regionalista törekvései ellen. A kisebbségi autonómia felvetése egyelőre olyan válaszreakciókat válthatna ki a többségben, amely az általános decentralizációt is megakaszthatná. Ez pedig rossz lenne a vajdasági szerbek és a kisebbségek számára is.
– A határ menti együttműködés közelebb vihet az ilyen problémák megoldásához, a nemzeti érzékenység azonban sokszor hátráltatja az eurorégiók működését. Mit lehet tenni?
– A nemzetállami központok igen érzékenyek arra, hogy ellenőrizzék, mi történik a határ menti „perifériákon”, főleg akkor, ha ezek a területek a közelmúltban nemzeti rivalizálások tárgyát alkották. A kormányok sokszor azt hiszik, hogy a decentralizáció és a határ menti együttműködés a térképek újrarajzolását és szeparatizmust jelentenek. Ez nem igaz, a határokat igazából már senki nem kérdőjelezi meg, sőt egyre inkább átjárhatóbbak lesznek. Persze Délkelet-Európában nagyon bátornak kell lenni az ilyen együttműködésekhez, és nem szabad nulla összegű játéknak tekinteni ezeket. A határ menti kapcsolatoknak mindenki nyertese lehet, a résztvevő államok és a régiók is, sőt a nemzeti kisebbségek is, amelyek így könnyebben otthon érzik maguk az adott országban.
origo.hu
Magyar Péter nem vette észre, hogy saját magát ássa el
