Május 9. Vége a háborúnak. Aki ezt a pillanatot megérte és még ép ésszel fel tudta fogni, hogy mi történt, az tud igazán örülni az életének. Nem számít, hogy rab, fogoly, vagy éppen szabad ember vagy katona. De ez a szó, hogy béke: ez mindentől fontosabb volt még azok számára is, akik a gyermekeiket, vagy legkedvesebb szeretteiket veszítették el a háború végett. Minden ember csak arra gondolt, hogy túlélte és vége minden félelemnek, és az a fontos, hogy életben maradt
Így emlékezett vissza a 2000-es évek elején egy idős hortobágyi parasztember, Vincze Mihály 1945 tavaszára, amikor ő – tizenkilenc éves civil létére hadifogolynak minősítve és deportálva – egy Dnyepropetrovszk melletti szovjet láger foglyaként és kényszermunkásaként igyekezett túlélni, s csaknem négy esztendő múltán szabadult és térhetett haza. (A visszaemlékezés a GUPVI, GULAG – Magyarok a szovjet lágerbirodalomban című, 2021-ben megjelent tanulmánykötetben olvasható.)