Hamar megtudjuk a túlélőtől, hogy nemcsak átélte az ostromot, de az utóbbi években férje hagyatékának feldolgozásával sokat tett annak érdekében, hogy Budapest ostromának történetét a fiatalabb korosztályok is megismerhessék.
– Habár egyre kevesebben vagyunk, akik átéltük az ostromot, ám a tragédiák, a szenvedések és a próbatételek hónapjai intenzíven megmaradtak a családi emlékezetben. Így vannak élményemlékei még azoknak is, akik csak hallomásból ismerik szüleiktől nagyszüleik történeteit
– mondja Hingyi Lászlóné, aki kiemeli azt is, hogy noha ma Európában ismét háború dúl, de a második világháború felforgató eseményei mégis egészen mások voltak. Megtudjuk, hogy a borzalmas eseménysorozatok ellenére is kiszámíthatóbbnak véli a nyolcvan esztendővel ezelőtti háborút. Akkoriban ugyanis az emberek évekkel korábban készültek, óvóhelyeket építettek, tartalékokat halmoztak fel. Az 1944. március 19-i német megszállással a lakosság számára is egyértelművé vált, hogy Magyarország sem kerülheti el a szövetségesek légitámadásait, majd pedig a Vörös Hadsereggel való összeütközést.
Felidézi, hogy 1944 őszén már Pest külső kerületeiből behallatszottak az ágyúlövések, végül Budapestet december 24-én körülzárták a szovjet egységek.
– Onnantól kezdve mindenki igyekezett lemenekülni az óvóhelyre, és ott hosszú távra berendezkedni. Ez az ostromlét február közepéig eltartott, de a szovjet katonák atrocitásaitól még hosszú hónapokig kellett tartani
– mondta, majd azt is hozzátette, hogy férje, Hingyi László tizenéves fiatalként Budán szembesült a háború borzalmaival. Megrendítették az ostrom tragikus eseményei, amelyektől később sem tudott szabadulni.
Mondhatni, egy életen át keresett magyarázatokat a pusztításra, a háború szörnyűségeire,
így férje az elsők között kezdte kutatni az ostrom ismeretlen fejezeteit. Mindazokat, amelyekről 1989 előtt a történelemkönyvek mélyen hallgattak. A felszabadulás dicshimnuszai helyett a múlt emlékeit kereste a budai hegyekben: a szétlőtt épületek romjainál és az emlékeiket őrző embereknél. Eleinte csak közös ismerőseik körében kezdte el gyűjteni az ostrom mementóit, majd egyre tudatosabban igyekezett olyan egyéneket, egykori katonákat találni, akik tényszerűen tudták elbeszélni Budapest ostromát. A gyűjtéseket a 1960-as évek közepén kezdte meg, a politikai helyzet enyhülésével pedig egyre többen nyíltak meg előtte.
– Akkoriban mindenki igyekezett megszabadulni az emlékeitől azzal, hogy kibeszélte azokat
– idézte fel az özvegy.
Hingyi László évtizedek fáradtságos kutatómunkája során több száz emberhez jutott el. Hatalmas és sokszínű interjúgyűjtemény állt ezáltal össze, amelynek feldolgozására az egyre idősödő kutató viszont már nem vállalkozhatott. Az általa elkészített sok-sok száz interjú, tucatnyi visszaemlékezés és egyéb forrás összegzése elmaradt.
– Rajta is ültek az emlékek, ő is idősödött, a szövegkiadás így elmaradt
– összegezte Hingyi Lászlóné, aki szerint férje sosem tett le arról, hogy könyvet írjon az ostromról, de életében erre már nem kerülhetett sor. Halála utána fontosnak érezte, hogy férje több évtizedes munkája ne vesszen kárba.
– Férjem rengeteg időt fordított Budapest ostromának megismerésével, és az idősebbek emlékeinek rögzítéseivel. Nem szerettem volna, ha ez a különleges hagyaték elkallódott volna
– mondta. Az özvegy munkájának segítésére két lelkes fiatalember vállalkozott. Ők szervezték meg a szöveggondozást és a kiadás fáradtságos folyamatait, s a fáradhatatlan özveggyel együtt végül hármasban szerkesztették a köteteket. A hátrahagyott szövegek rendszerezése, szerkesztése és a jegyzetek elkészítése igazi kihívást jelentett, azonban négy év szorgos munkája után, több mint 1500 oldalon, három vaskos kötetben sikerült kiadni a Hingyi László által lejegyzett forrásokat, ezzel is segítve a történészeket, kutatókat a későbbi munkájukban.
– Nagy öröm volt ez nemcsak számomra hanem az egész családnak is
– mondta Hingyi Lászlóné, aki beszámol arról is, hogy a kötetek nagyon hamar sikeresek lettek. Nemcsak a hadtörténészek, hanem a történelem, a helytörténet iránt érdeklődő olvasók körében is. Pár hónap alatt szinte az utolsó példányok is elfogytak, így mára minden könyvesboltban hiánycikknek számít. Ez is azt bizonyítja, hogy Budapest ostromának története, az emberek személyes emlékei valóban érdekli a mai olvasókat. Hingyi Lászlóné bízik abban, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel az ostrom jövőre esedékes 80. évfordulójára sikerül a köteteket ismét kiadni, hiszen sokan szeretnék még megismerni családi múltjuk és városunk 1944–1945-ös ismeretlen történetét.
