Török futball magyar slágerre: Isztambul, hogyha este a sok fény kigyúl…

A török futball előtt ott a lehetőség, hogy két csapata, a Sallai Rolanddal a soraiban bajnok Galatasaray és a selejtező utolsó fordulójára, a playoffra készülő Fenerbahce is bejusson a Bajnokok Ligája főtáblájára, ám a közelgő dicsőség ellenére a gazdasági háttér ingatag lábakon áll. A sportsikerek mögött fenntarthatatlan modell húzódik: hitelek, állami mentőcsomagok és az adósságspirál, ami hosszú távon könnyen maga alá temetheti a rendszert.

Recep Tayyip Erdogan elnök a török futball nagy barátja Fotó: TURKISH PRESIDENCY/MURAT KULA Forrás: ANADOLU

A török labdarúgás kívülről ragyog: telt házas stadionok, világsztár igazolások, szenvedélyes szurkolótáborok. Ráadásul úgy tűnik, ismét közel a nemzetközi áttörés – nem elérhetetlen, hogy 2008 után ismét két csapatot delegálhasson a SüperLig a Bajnokok Ligája (BL) főtáblájára. A látszat azonban csalóka – a török futball gazdasági alapjai gyengék, a klubok többsége az állami támogatás nélkül semmire sem menne, a tőzsdei árfolyamok és a pénzügyi mérlegek is a valóság árnyékos oldalát mutatják. 

Sallai Rolandnak is kemény küzdelmet kell vívnia a török futballban, a Galatasaray ismét tényező lehet a BL-ben Fotó: MUHAMMED ENES YILDIRIM / ANADOLU

Gazdasági háttér – a török futball mint díszlet

Törökországban a labdarúgás nem pusztán sport, hanem látványos politikai és társadalmi színpad. A három nagy isztambuli klub – a Galatasaray, a Fenerbahce és a Besiktas – országos identitásképző erővel bír, a stadionokban zajló „ünnepek” képesek ideiglenesen feledtetni a hétköznapok nehézségeit. Csakhogy a török futball mögötti monetáris háttér egyre ingatagabb. A török gazdaság mélyrepülése a Covid–19 járvány idején gyorsult fel: a kormány a pandémia idején olcsó hitelekkel és jelentős minimálbér-emelésekkel próbálta élénkíteni a gazdaságot, ami ugyan rövid távon segítséget jelentett a lakosságnak, de tartós, magas inflációt indított el. Recep Tayyip Erdogan elnök hosszú ideig tartott unortodox gazdaságpolitikája, amelyben a jegybank a magas infláció ellenére is alacsony kamatszintet tartott fenn, tovább gyengítve a török lírát és elbizonytalanítva a befektetőket. Az így bekövetkező pénzromlás üteme 2025-ben még mindig 47 százalék körül van, miközben a líra a járvány előtti értékéhez képest több mint 80 százalékot veszített az amerikai dollárral szemben. 

Ez a makrogazdasági környezet közvetlenül érinti a török futballt is. A helyi topklubok összesített adósságállománya 2025-ben meghaladja az 1,14 milliárd eurót, amelynek jelentős része devizában áll fenn. A gyenge líra miatt a külföldi játékosoknak és edzőknek euróban vagy dollárban fizetett bértömeg, valamint az átigazolási díjak fedezése egyre nehezebb, miközben a klubok továbbra is nagy összegeket költenek sztárigazolásokra a szurkolói és politikai nyomás miatt. Az állam különböző támogatási és adósságrendezési programokkal igyekszik életben tartani a rendszert. Mindez részben a 2032-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogának elnyerésével is összefügg: a cél, hogy a hazai futball a következő években legalább a látszat szintjén versenyképes és fenntartható maradjon.

Az állami szerepvállalás tárgyiasult szimbóluma, hogy a Kasimpasa stadionja Recep Tayyip Erdogan nevét viseli.

Állam segítség nélkül súlyos eladósodás

A török futball évek óta nem a piaci logika mentén működik, hanem erősen támaszkodik az állami beavatkozásra. A kormány közvetve és közvetlenül is mentőövet dob a kluboknak: bankok nyújtanak kedvezményes vagy átütemezett hiteleket, infrastruktúra-fejlesztésekre pedig bőkezű támogatások érkeznek az állami, illetve részben állami cégeken keresztül. A stadionépítési hullám, amely szinte minden élvonalbeli együttest érintett, részben politikai legitimációs eszközként is funkcionált – a modern létesítmények látványos beruházások, de önmagukban nem termelnek bevételt. 

A 2022-es év különösen meghatározó, mondhatni fordulópont volt ebben a folyamatban. 

• Az orosz–ukrán háború után politikai realitássá vált a 2032-es Eb-rendezés (amit végül Törökország Olaszországgal közösen kapott meg).
• Ezzel egy időben a Süper Lig az UEFA-koefficiens rangsorban a 20. hely közelébe csúszott le, és törököknek BL-főtáblás csapatuk sem volt.
• A nemzetközi presztízsvesztés és a gazdasági nehézségek miatt a kormány a 2032-es Eb-re készülve átfogó sportstratégiát indított.

Ez a rendszer rövid távon stabilizálta a működést, ugyanakkor konzerválta a veszteséges gazdálkodást is, hiszen nincs valódi kényszer a költségvetés egyensúlyba hozására. A „mesterséges lélegeztetés” elhúzódó alkalmazása pedig azt kockáztatja, hogy a klubok továbbra is a külső forrásokra támaszkodnak, hiszen látják, hogy az állam bármikor kimenti őket. Ennek okán pedig nincs valódi kényszer a kiadások lefogására és fenntartható bevételi modellek kialakítására. 

Magyarországon szintén jelentős az állami jelenlét a futball finanszírozásában, ám a szerkezet eltérő: nálunk elsősorban célzott infrastrukturális fejlesztésekre, utánpótlásképzésre és a klubok költségvetését kiegészítő szponzori pénzekre épül a támogatás. Ennek köszönhetően a klubok a Covid-időszakban sem termeltek veszteséget, bár kétségtelen, hogy a folyamatos állami tőkeinjekció a piaci működés esélyét hazánkban is jelentősen torzította.

Ezzel szemben a török modellben a hitelek és közvetlen pénzügyi mentőcsomagok dominálnak, melyek legfőbb célja nem a fenntartható működés megteremtése, hanem a jelentős adósságállomány folyamatos maguk előtt görgetése, valamint annak a látszatnak a fenntartása, hogy minden rendben van a klubok financiális életében. 

José Mourinho a BL főtáblájára vezetné a Fenerbahcét Fotó: MAHMUT SERDAR ALAKUS / ANADOLU

A török futball pénzügyi mérlege – mit mond a tőzsde, és mit hozhat a BL?

A török futballban egyedülálló módon a legnagyobb klubokat a tőzsdén jegyzik, így pénzügyi helyzetükről nyilvános adatok állnak rendelkezésre – ezek azonban inkább figyelmeztetnek, mint biztatnak. 

• A Galatasaray részvényei – a 2023-as tőkeinjekciót követően – az elmúlt egy évben ugyan erősödtek a bajnoki cím és a BL-főtábla közeledtével, de hosszabb távon jelentős ingadozás látható – a piaci érték még így is jócskán elmarad a klub tartozásállományától. 
• A Fenerbahce 2025-ben eladott egy 4,8 százalékos részesedést külföldi befektetőknek, hogy hiteltartozásait mérsékelje és pénzügyi stabilitást teremtsen. Ennek nyomán az értékpapírjai az idény rajtján mutattak némi emelkedést, ám még mindig nem közelítik a 2010-es évek eleji szintet. José Mourinho a klub lakmusza, amíg telik az ő fizetésére, nincs miért aggódni .
• A Besiktas árfolyama viszont egyértelműen lefelé tart, tükrözve a gazdasági környezet romlásának, a klub pénzügyi nehézségeinek, valamint a nem kielégítő sporteredmények együttes hatását, melyek révén a szándékuk ellenére sem tudnak befektetői tőkét bevonni. 

A befektetők egyelőre nem hisznek abban, hogy a török klubok fenntartható növekedési pályára állhatnak. A stadionbevételek és a merchandising nem tart lépést a kiadásokkal, a hazai piac pedig telített. Ilyen körülmények között a nemzetközi kupaszereplések jelenthetnek komoly – bár többnyire csak átmeneti – pénzügyi injekciót.

Most azonban ritka lehetőség kínálkozik: a Galatasaray már biztos főtáblás a Bajnokok Ligájában, a Fenerbahce pedig 2008 után térhet vissza a legrangosabb európai kupasorozatba, ha sikerrel veszi a playoff-kört. Ez esetben az előző idény tanulságai alapján mintegy 20-25 millió euróra akkor is számíthatnak, ha pontot sem szereznek a ligaszakaszban. Ez az összeg rövid távon enyhítheti a likviditási gondokat, és részben javíthatja a tőzsdei megítélést is.

Sallai Roland helyzete tükrözi a török ellentmondásokat Magyar szempontból érdekesség, hogy a Galata nyári keretfrissítése közben Sallai Roland eddig stabil kezdőnek számít, ám nem eredeti posztján. A támadósorban a nemzetközi klasszisok közötti konkurencia miatt háttérbe szorult, ugyanakkor alázatos hozzáállása és sokoldalúsága révén jobbhátvédként is be tudott illeszkedni a rendszerbe. Ez egyszerre mutatja meg a török sztárklubokra jellemző átigazolási szemléletet – ahol a nagy nevek elsőbbséget élveznek –, és azt is, hogy milyen alkalmazkodás kell ahhoz, hogy egy magyar játékos helyet találjon magának a Bajnokok Ligája-főtáblára készülő isztambuli együttesben.

A valódi kérdés azonban az, hogy ez a siker egyszeri fellángolás marad-e, vagy a török klubok képesek lesznek konzisztensen, évről évre elérni a nemzetközi főtáblát. Csak utóbbi esetben fordíthatóak át a mostani UEFA-bevételek tartós pénzügyi stabilitássá – különben a helyi futball gazdasági mérlege továbbra is inkább figyelmeztetés marad, mint sem sikertörténet.

A kettős valóság képe

A török futball ma olyan, mint egy fényesen kivilágított színpad, amely mögött a díszletek recsegnek-ropognak. A nemzetközi színtéren elért rövid távú sikerek és a szurkolói eufória elfedik a mélyben húzódó problémákat: az inflációt, az adósságspirált, az állami függőséget.

A következő évek kulcskérdése az lesz, hogy a török klubok képesek-e önállóan, piaci alapon működő gazdasági modellre átállni, vagy a „mesterséges lélegeztetés” állandó állapottá válik. A Galata és a Fener sikere akár katalizátor is lehetne ehhez – de csak akkor, ha a rövid távú pénzesőből nem újabb túlköltekezés, hanem tudatos építkezés következik. 

Mert a fények egyszer mindig kialszanak – és akkor kiderül, mennyire erős a színpad és a díszlet.

A török futballdrukkerek nagyon szenvedélyesek: