Az uniós források ügye mellett Ukrajna kérdésében sem a magyarokat képviseli a Tisza Párt, hiszen számtalanszor hitet tettek az ukrán EU-s csatlakozás mellett. Hiába próbálják azt a látszatot kelteni, hogy az Európai Néppárton belül független álláspontot képviselnének, Gerzsenyi Gabriella, idén februárban egy műsorban arról beszélt, hogy a néppárton belül már 2024 decemberében elindult egy informális egyeztetési folyamat, amely során kéthetente találkoznak a költségvetési ügyekben érintett képviselők. Aligha meglepő, hogy tavasszal Magyar Péter indított egy álnépszavazást, amellyel a hívei körében megszavaztatta, hogy támogatják Ukrajna EU-s csatlakozását.
Magyar Péter elmondása szerint a felmérés eredménye egy esetleges Tisza-kormány programjának az alapját jelenti.
Hazugságok hálójában
Azonban Magyar Péter is gondoskodott róla, hogy a Tisza Párt a botrányoktól legyen hangos. Hiszen a politikai színre lépése óta Magyar Péter hazugságot hazugságra halmoz. A Tisza-vezér egyik legnagyobb és egyben legveszélyesebb hazugsága volt, hogy Magyarországra érkezett a bukott szír diktátor, Bassár el-Aszad repülőgépe. A Magyar Hang egy fotót is közölt, amely szerint Budapesten landolt a szír exelnök, ám képről hamarosan kiderült, szó sincs erről, és egy 12 éves felvétellel csapták be az olvasóikat. Magyar Péter Facebook-oldalán viszont sokkal később is megtalálható volt az álhírről szóló bejegyzés.
Magyar Péter Klubrádióban sem okozott csalódást, a tőle megszokott stílusban közölte, nincs miért bocsánatot kérnie.
A Tisza Párt elnöke aztán az ATV-ben folytatta az ezzel kapcsolatos téveszméi terjesztését: az Egyenes beszédben arról értekezett, hogy kormányzati szintről nem jelentették még ki, hogy Bassár el-Aszad valóban nem járt itt.
Az egyik legemlékezetesebb hazugsága néhány héttel ezelőtt volt, amikor brutális vihar tombolt az ország területén. Emiatt lezárták a Liszt Ferenc nemzetközi repteret is.
Magyar Péter ehhez képest a helyzetet bagatellizálva a közösségi oldalán azzal vadászta a lájkokat, hogy „a reptér az új MÁV. Volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!