A roma népesség szerepe is erősödött a munkaerőpiacon

Az Orbán-kormány sokat tett azért, hogy ne segélyekből, hanem bérből éljenek az emberek. Ez járult hozzá ahhoz is, hogy jelentős eredményeket sikerült elérni a szegénység visszaszorításában. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) azt is méri, hogy a romák milyen arányt képviselnek a foglalkoztatottak körében. A szervezet meghatározása szerint romának azokat tekintik, akik a munkaerő-felmérés során roma nemzetiségűnek vallották magukat.

2025. 08. 19. 5:15
A közfoglalkoztatás szerepe a romák munkához juttatásában – bár 2015 óta jelentősen csökkent – még mindig jóval meghaladja a nem romákra jellemzőt Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A statisztikai hivatal elemzése rámutat: a roma népesség – akiknek közel négyötöde legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezik, szemben a nem romákat jellemző kevesebb mint egyötöddel – az átlagosnál kisebb arányban és kevésbé előnyös pozíciókban van jelen a munkaerőpiacon. Az alacsony foglalkoztatási rátához az iskolai végzettség szerinti összetételen túl hozzájárul a roma népesség területi megoszlása. A számok azt mutatják, hogy 2015 és 2023 között a romák munkaerőpiaci helyzete a nem roma népességével párhuzamosan alakult: 2015 óta alapvetően egyenletes növekedés volt tapasztalható, amely a járvány hatására megtört. A romák hátránya nem mérséklődött jelentősen, a roma és a nem roma népesség foglalkoztatási rátáinak különbsége 24 és 28 százalékpont körül alakult, 2023-ban 27 százalékpont volt. A romák munkanélküliségi rátája a 2015. évi 28 százalékról 2019-re 17 százalékra csökkent, az utóbbi években azonban ismét magasabb értékeket mutatott, 2023-ban húsz százalék volt.

A férfiak és a nők foglalkoztatási rátája közötti különbség a magukat romának vallók körében lényegesen nagyobb, mint a népesség többi részében. A nők munkavállalását a nem roma családokra jellemzőnél nagyobb gyermekszám is korlátozza. Így például 2023-ban a 

  • 15–64 éves roma férfiak 57 százaléka volt foglalkoztatott, 
  • a nőknek azonban csak 36 százaléka. 

Továbbra is igen kevés roma fiatal szerez szakmai végzettséget. A 18–24 éves roma fiatalok több mint 59 százaléka korai iskolaelhagyó volt 2023-ban, ami egyben magyarázatot nyújt arra, hogy körükben a se nem tanulók, se nem dolgozók aránya (NEET-ráta) több mint négyszerese a nem romákra jellemzőnek (38 százalék).

A romák és a nem romák között jelentős és alig mérséklődő különbség, hogy az előbbieknél magas a kisebb foglalkoztatási biztonságot (és keresetet) eredményező foglalkoztatási formák aránya.

A közfoglalkoztatás szerepe a romák munkához juttatásában – bár 2015 óta jelentősen csökkent – még mindig jóval meghaladja a nem romákra jellemzőt. 2023-ban a roma foglalkoztatottak 17 százaléka közfoglalkoztatottnak vallotta magát (2015-ben ugyanez az arány még ötven százalék volt). 

Ettől nem független az sem, hogy minden harmadik roma foglalkoztatott 2023-ban határozott idejű szerződéssel dolgozott, miközben a nem romák esetében ez az alkalmazási forma 4,5 százalékot tett ki. Az alacsony iskolai végzettségűek túlsúlyából következően a roma foglalkoztatottak majdnem fele egyszerű, képzettséget nem igénylő munkát végzett.

A foglalkoztatás növekedése és a munkanélküliség csökkenése azt eredményezte, hogy 2015 és 2023 között a foglalkoztatott nélküli háztartásban élő 18–59 évesek aránya a romák esetében – kisebb ingadozásokkal – tíz százalékponttal csökkent, de még mindig 19 százalék, míg a nem romák esetében 4,3 százalék volt.

A romák jelentős része az ország kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzetű térségeiben és/vagy rossz közlekedési kapcsolat jellemezte községekben él, ahol nemcsak a helybeni munkalehetőség kevés, de ingázási távolságban sincs érdemi munkahelykínálat. 2023-ban a roma lakosság közel kétharmada Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön élt, míg a legkevesebben a dunántúli régiókban és Pest megyében laktak. 

Összességében elmondható, hogy az Orbán-kormány eredményes intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy ne segélyalapú, hanem munkahelyalapú társadalom épüljön ki hazánkban. Ennek hatalmas szerepe van a szegénység visszaszorításában. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.