A fideszesek megölése, megkínzása, politikusok megölése, holokauszttal való viccelődés. Mindennapossá válnak az erőszakos tartalmak a Tisza Párt csoportjaiban. Miközben Magyar Péter saját bevallása szerint szeretetországot épít, addig több támogatója is vért kíván.
![]() | ![]() |
A Tisza Párt elkötelezett támogatói viccesnek ható képekkel igyekeznek emberi mivoltukban megalázni a kormánypárti szavazókat, illetve politikusok megölésére buzdítanak. A tartalmak több nap után is megtalálhatók a Tisza Pártot támogató, több mint 16 ezer főt számláló csoportban.
Vagyis jól láthatóan a csoport moderátorait sem zavarja túlságosan, hogy gyűlölet-bűncselekmények elkövetéséhez asszisztálnak.
A reakciókból emellett az is kiderült, hogy a tiszások nem elítélik, hanem mulatságosnak tartják a gyűlölet-bűncselekmények elkövetését, senki sem emelt szót a posztokban található durva tartalom ellen.

A Tisza Párt Szimpatizánsok és rendszerváltók csatlakozzatok elnevezésű csoportban szintén fellelhető egy kép, amelyen a holokauszttal viccelődik Magyar Péter egyik elkötelezett támogatója, hasonlóan a tegnap nyilvánosságra került képekhez.
Amint arról korábban beszámoltunk, egy több mint húszezer tagot számláló közösségben a zsidók módszeres lemészárlása és a HÉV-en tapasztalható meleg közé tett egyenlőségjelet egy Magyar Péter-szimpatizáns.
Eskü megértem a zsidókat! Több mint 50 fok egy vagonban! WC, váróterem az egész vonalon nincs. A peronőrök meg csak dísznek vannak
– írta a Tisza Párt és Magyar Péter szimpatizánsai nevű Facebook-csoportba egy, a pártot elkötelezetten támogató férfi. A sajátos helyesírással megírt bejegyzésben bagatellizálta a buszok kigyulladását is.

Az illető jelvénye szerint ráadásul lelkes közreműködőként vesz részt a csoport mindennapjaiban.
A férfi közösségimédia-oldaláról kiderül, hogy elkötelezetten támogatja a Tisza Pártot, naponta akár több bejegyzést is képes megosztani, amelyen a párt támogatói, eseményei láthatóak. K. Csaba emellett – saját fényképei szerint – a Magyar Péter által szervezett tüntetéseken is tiszteletét tette.