Budapesti ostromnaplók 1944 végétől

A magyar lakosok vágya, hogy Budapest 1944 karácsonya előtt nyílt várossá váljon, nem valósult meg.

Az senkit nem érdekelt, hogy a bekerítéskor nyolcszázezer civil rekedt a főváros falain belül. Közülük néhányan naplót vezettek.

Az ő tudósításaikat olvashatjuk az ostrom heteiről. Naplót személyes vagy közösségi okok miatt írnak az emberek, ha kivételes események szemtanúi lesznek, vagy bizonyos események súlyos lelki teherként nehezednek rájuk. A 14 napló írói átélt élményeiket örökítették meg, olyan tapasztalatokat, amelyek hivatalos dokumentumokban nem jelentek meg. Az ostromgyűrű december 24-én zárult be. 

Tiszta égből zuhogtak a halált hozó bombák a szeretet és a béke ünnepén.

A katlancsatában rekedt lakosok a félelmeikről, veszteségeikről, megalázottságukról, temetésekről, romeltakarításról, a tisztálkodási viszonyokról, konfliktusokról, az óvóhelyeken összezárva töltött hetekről írtak. „Vagyunk vagy hatvanan. Hogy lehet ezt majd kibírni?” Jegyzeteikben nagy szerepet kap az étel megszerzése, az evés időpontja, az ételek felsorolása. Volt, aki óra-perc részletességgel jegyzetelt, más mintha külföldön élő rokonának, ismerősének írt volna levelet. Egyesek vigaszként rótták a sorokat, s voltak, akik a sorsukat szerették volna megörökíteni, vagy az utókort tájékoztatni.
A naplóírók között mindenféle korosztályt megta­lálunk, társadalmi, anyagi helyzetük és iskolázottságuk is nagyban eltér. A szerkesztők az írásokat keletkezési helyük szerint csoportosították.
A Várnegyedben történő eseményeket két huszonéves nő – egy elemi népiskolai tanító és egy segédmunkás –, valamint a 15 éves báró Rudnyánszky Éva és a 14 éves Tolnai­ János örökítették meg. A hetvenéves kesztyűgyártó iparostól, Scholcz Ernő jószágigazgatótól és a 16 éves Marót Miklóstól megtudhatjuk, hogyan élték át a borzalmakat a Rózsadombon. Az óbudai eseményekről a Rille nővérek számoltak be. Györffy István naplója egy belvárosi kórház életét ismerteti a megszállás alatt.

 

A Hegyvidékről egy nyugalmazott tanár sorait olvashatjuk. A Nagykovácsiról szóló beszámoló szerzője Greszl Ferenc, a település 41 éves római katolikus plébánosa.

Az ostrom során a lakosság szeme előtt történtek az események: a szovjetek civilek ellen elkövetett atrocitásai, a magukat megadó katonák kivégzése, a fosztogatások, a lakosság elhurcolása. „Az óvóhely két lejáratánál állandóan őrséget tartottunk, s amint minket félretolva kezdtek oda részegen letántorogni, máris szaladt az üzenet szájról szájra: fiatal nők gyorsan a WC-be!” Becslések szerint a fővárosban a nemi erőszakok száma ötven- és kétszázezer közé tehető.
Volt, aki Budapest ostromának idejéről – 1944. december 24-től 1945. február 13-ig – írt. Mások a hadszíntérré válástól, 1944 novemberétől kezdve, a szovjet megszállás első időszakáig, egészen 1945 májusáig készítettek jegyzeteket. A harcok előrehaladtával egyre kevesebb időt töltöttek írással. Elfásultak, demoralizálódtak, más események vonták el a figyelmüket. A legtöbben január közepére teljesen reményvesztetté váltak. Egyetlen vágyuk volt: élve kikerülni a pokolból.

Az ostromnaplók a családi archívumok féltett kincsei. A szerkesztők felajánlások, hagyatékok, internetes aukciók során jutottak hozzájuk. Az írások nem mentesek a tárgyi tévedésektől, szóbeszédektől, pletykáktól. A hibákat a szerkesztők lábjegyzetekben pontosítják.

A kötet végén eddig nem látott fotókat mutatnak be, amelyek oroszországi levéltárakból kerültek elő. A képeket, amelyeken a szétlőtt és lerombolt Budapest látható, a megszálló szovjet csapatok készítették. Van min elgondolkozni.
(Naplók az óvóhelyről – Budapest ostroma civil szemmel. Szerkesztette és a jegyzeteket írta: Bank Barbara, Mihályi Balázs és Tóth Gábor. Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2021, 630 oldal. Ára: 4900 forint)

Borítókép: 1944, Budapest (Forrás: Fortepan/Reményi József)