Feszült a helyzet a migráció miatt, zsarolás és emberrablás kíséri a bevándorlók útját
Afgán bűnözői körök garázdálkodnak Európában.
Afgán bűnözői körök garázdálkodnak Európában.

Mi lesz azokkal a bevándorlókkal, akik szétverték, felgyújtották Limoges-t? Semmi. Maradnak. És jönnek majd újak és újak.

A zenekar elmúlt két éve kicsit azzal telt, hogy megpróbáltuk helyre rakni a dolgokat, de nem sikerült – fogalmazott.

A liberális elhülyülés nem ismer határokat.

Mindent megtett, de az élet másképp hozta.

A döntést az indokolta, hogy a csoportok kockázatot jelentenek az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, külpolitikai és gazdasági érdekeire.

Brüsszel főügyésze aggodalmát fejezte ki a városban tapasztalható erőszakos bandatevékenységek miatt

A legvadabb maffiaidőkre emlékeztető gyilkosság kitervelőit egyelőre nem fogták el.

A család feljelentést tett, de a lányt azóta is fenyegetik.

Brutális gyilkosság rázta meg a skandináv országot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rengetegen várták a miniszterelnököt a második Harcosok Klubja edzőtáborban.

Hatalmas siker a zánkai rendezvény.

Ne csupán a multiknak legyen alkalmuk arra, hogy közvetlenül eljussanak a vásárlókhoz, hanem a kisboltosoknak is – mutatott rá Móring József Attila.

A kormánypártok megbecsülik az időseket az anyagiak és a tettek szintjén is.

Az amerikai kormányzat állítólag mérlegeli Donald Trump elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető újabb találkozóját a következő hetekben.

Különféle légvédelmi ágyú- és légvédelmi géppuskarendszereket, elfogódrónokat és egyéb fegyvereket is bemutattak.

További rendelkezésig zárva marad a rafahi határátkelő is.

A Galatasaray úgy folytatta a bajnokságot, ahogy a válogatottszünet előtt abbahagyta: isztambuli derbivel.

A Paks kórházba került védőjének állapotáról is beszámolt az edző.

A hajrában született a gólok többsége, Bellinghamnek aligha ez lesz a legkedvesebb Bundesliga-mérkőzése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.