– Nyugtasson meg: vasárnap este legalább kicsit becsípett.
– Ha ez megnyugtatja, akkor igen, becsíptem, és nem is kicsit. A döntő meccs kora délután kezdődött, így korán kezdhettük az ünneplést is, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már hajnali három óra van. Az idény során, amíg nem jutunk el egy út végéig, legyen az a Magyar Kupa, a nemzetközi szereplés vagy a bajnokság, mindig úgy érzem, a munka még nincs elvégezve, ezért nincs is min örömködni. A bajnoki győzelem vasárnap rengeteg érzelmet robbantott ki mindannyiunkból, végre felszabadultak lehettünk, nagyon jól éreztük magunkat a csapattal, és igen, a pohár fenekére is néztünk.

– Azért kérdeztem, mert a kívülálló zömmel az öltönyös, kimért, roppant fegyelmezett, nyugodt vagy nyugodtnak látszani akaró Gáspár Dávidot láthatja a mérkőzéseken és a nyilvános szerepléseken. Kíváncsi voltam, van-e másik arca is.
– Persze, de az ön által említett arc sem megjátszás vagy szerep. Egy vezetőedzőnek a mérkőzések alatt szerintem higgadtságot kell sugároznia, és fontos a fegyelmezettség mutatása.
Próbálok megoldásokat találni a mérkőzés éppen adódó helyzeteire, és tudom magamról, hogy ha kizökkenek ebből a higgadtságból, akkor ez nem sikerül, így muszáj kontrollálnom magamat.
Persze egy-egy sokk elkerülhetetlen, de ezeknek a kezelésében sokat segítenek a stábtagok és maguk a játékosok is.
– A döntő második és harmadik mérkőzését tetemes különbséggel veszítették el, és bevallom, nem tettem volna komoly összeget a Sopron sikerére. A kincstári optimizmuson túl mire alapozta azt a meggyőződését, hogy onnan lehet még fordítani, és éppen Diósgyőrben tudnak talpra állni?
– Az eredmény és különösen a mutatott játék alapján tényleg nem várhattuk el senkitől sem, hogy higgyen a mi győzelmünkben. A zászló valóban a DVTK-nak állt, amiért sokat tett, és kiváló játékkal jutott el a bajnoki cím küszöbére, még azt is joggal érezhette, hogy megtört minket. Ha ez utóbbi így is volt, rövid ideig tartott, mert azt erősítettük magunkban, hogy amíg nincs meg bármelyikünknek a harmadik győzelem, addig nincs vége a párharcnak, és nem adjuk fel.
Abba kapaszkodtam bele, hogy amíg van esély, addig harcolnunk kell, és tudtam, nekem így kell gondolkodnom, és muszáj ezt sugároznom magamból. Csak olyan könyvet olvastam, olyan zenét hallgattam vagy rövid videót néztem, amelyek ezt az elszántságot növelték bennem,
és kértem a stábomat, a játékosokat, hogy ebből az állapotból semmivel se zökkentsenek ki. Erre aztán lehetett építeni sok mindent, és össze is jött a fordítás.