A Mocsáry Lajos Alapítványt 1992-ben hívta életre Surján László, az akkori népjóléti miniszter azzal a céllal, hogy támogassa a határon túli magyar közösségek szociális, egészségügyi és mentálhigiénés civil szerveződéseit. A XIX. század legnagyobb kisebbségpolitikusáról elnevezett alapítvány azonban nem afféle segélyező szervezet, hanem olyan kezdeményezéseket hivatott támogatni, amelyek önerejükből is képesek enyhíteni az elszakított közösségek szociális vagy egészségügyi gondjain. Ahogy Székely András Bertalan, az alapítvány kuratóriumának tagja fogalmaz: „nem halat, hanem hálót szeretnénk adni a rászorultaknak, hogy maguk halászhassanak”.
Lakner Zoltán, az alapítvány megálmodója és tiszteletbeli elnöke már a nyolcvanas években több ezer könyvet csempészett át Ceausescu Romániájába, ezzel segítendő az ottani egyházi és kulturális életet. Lakner a rendszerváltozást követően vezető szerepet kapott az államigazgatásban, ekkor kezdeményezte egy olyan szervezet létrehozását, amely a határon túli közösségek szociális ellátását segíti. Hiszen – mint a tiszteletbeli elnök fogalmaz – „a politikai önszerveződés mellett egyéb területeken is meg kell erősödni ahhoz, hogy otthonosabb és biztonságosabb legyen a világ”. Tevékenységét – a rendszerváltozást követő évek körülményeinek megfelelően – ínségakciókkal kezdte az alapítvány. Elsőként Gyergyóba juttattak nagy mennyiségű vetőburgonyát, majd Munkácsra és Rahóra szállítottak élelmiszercsomagokat. A későbbiekben, hála az évente bővülő központi forrásoknak, folyamatosan szélesedett a Mocsáry Lajos Alapítvány tevékenységi köre. Rövidesen arra is lehetősége nyílt a szervezetnek, hogy ne csak „tüneti kezelést” nyújtson, hanem olyan kezdeményezéseket támogasson, amelyek közösségépítő és munkahelyteremtő szerepe is jelentős, s így a szülőföldön való boldogulást is előmozdítják. Így került sor a dévai ferences kolostorban elkezdett gyermek- és ifjúságmentő program felkarolására, de az alapítvány a csíkszeredai fogyatékosszervezet működési feltételeinek megteremtéséhez is komoly segítséget nyújtott. A gyimesfelsőloki csángó diákotthon és középiskola szintén sokat köszönhet az alapítványnak, amely Erdély mellett a többi határon túli régióra is odafigyel. A délvidéki Nagybecskerek és Tóthfalu szociális intézményfejlesztését éppúgy támogatta, mint Kárpátalján a Nagyszöllősi Szociális Központ létrehozását. A Mocsáry alapítvány arra is mindig készen állt, hogy gyorsan reagáljon az újonnan előálló nehézségekre. Munkatársai ezért éppúgy jelen voltak a háború sújtotta Baranyában, mint az árvízkatasztrófák idején az elpusztított kárpátaljai falvakban. A szervezet önálló ösztöndíjrendszert is működtet, amely szintén a szülőföldön maradást hivatott elősegíteni.
Elsőként 1996-ban osztották ki a Mocsáry Lajos-díjakat olyan személyeknek, akik a határon túli vidékeken komoly erőfeszítéseket tettek az alapítvány által felvállalt célokért. Az elismerésben többek között olyan személyiségek részesültek, mint Gubás Jenő, a szabadkai Aracs Társadalmi Szervezet elnöke vagy dr. Burány Béla zentai orvos, egyetemi tanár, aki pótolhatatlan munkát végzett a délvidéki folklórkincs feltárásában. Ám a díjazottak között van még Pakó Benedek szászrégeni plébános és Bőjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője is.
Az alapítvány elismerésével ezúttal Koncz Tibor délvidéki esperest, valamint Szász Jánost, a Romániai Caritas Konföderáció elnökét jutalmazták. Mint Erőss Loránd, az alapítvány elnöke a gyulafehérvári kisszeminárium épületében tartott díjátadáson elmondta: bár a Mocsáry Lajos Alapítvány egyenlő távolságot, azaz közelséget kíván fenntartani a felekezetekkel, nem véletlen, hogy ezúttal két egyházi személy kapta a díjat. Ugyanis térségünkben az egyházak vélhetőleg még sokáig elengedhetetlen szerepet játszanak a szociális gondok orvoslásában.
Mi sem bizonyítja jobban ezen állítás igaz voltát, mint az idei két díjazott tevékenysége. A törökkanizsai születésű Koncz Tibor esperes 1992 óta teljesít szolgálatot a bánsági Bóka, Nagynezsény és Módos plébániáján. Olyan vidéken, amelynek múltjára és jelenére mindvégig rányomta billogát a történelem. Errefelé az 1848–49-es szabadságharc időszakát a szerbek és a horvátok közötti véres öszszecsapások jellemezték, és az elmúlt évtizedben is volt példa arra, hogy robbantottak Koncz Tibor egyik gyülekezetének templomában. A fiatal plébános ilyen körülmények közepette szervezett cserkészcsapatot, hozott létre könyvtárat, s teremtette meg Bókán az Árpád-házi Szent Erzsébet Szeretetotthont, amely rászorultaknak nyújt szálláslehetőséget és esélyt a társadalomba való visszailleszkedésre, függetlenül nemzetiségi és felekezeti hovatartozásuktól. A gyulafehérvári születésű Szász János – aki többek között Kézdivásárhelyen, Déván és Medgyesen teljesített szolgálatot, valamint a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen tanított egyháztörténetet – 1991-ben kapcsolódott be a romániai Caritas jótékonysági tevékenységébe. 1996 óta a Romániai Caritas Konföderáció alelnökeként fogja össze Románia-szerte a katolikus egyház jótékonysági munkáját, mindemellett jelentős elméleti és tudományos munkásságot folytat.
Szász János a Mocsáry-díj átvételekor a következőképpen fogalmazott: „Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek abban, hogy segíthessünk.” Ennél a mondatnál pontosabban a Mocsáry Lajos Alapítvány hivatását és tevékenységét is aligha lehetne összefoglalni. Igaz, mostanság magának az alapítványnak is elkélne némi segítség, ugyanis a költségvetési megszorítások miatt jövőre már mindössze az idén rendelkezésre állott összeg háromnegyedéből gazdálkodhat a szervezet, amely vitathatatlanul pótolhatatlan szerepet tölt be abban, hogy javuljanak a határon túli magyar közösségek – s különösképp a szórványok – esélyei a megmaradásra.
origo.hu
Berta Tibor püspök: A Szentlélek nem súgja a bíborosok fülébe a leendő pápa nevét
